Kétkörösköz tölgyültetvényeiben 12 nemzetség 20 fajával találkoztam az évek során. Biztosan vannak még ezeken kívül, akár nyári vargánya is lehet. Gombásztársak találtak például tölgyfa-érdestinórut Leccinum aurantiacum és gesztenyebarna üregestinórut Gyroporus castaneus. Jó tudni, hogy az üregestinóruknak és a fenyőtinóruknak saját családjuk van: Gyroporaceae és Suillaceae, minden más a Boletaceae családba tartozik. Tehát nem is közvetlen rokonaik egymásnak. Azonban hasgombász szempontból szemlélve a fajokat az elsődleges szempont az étkezési érték, ezért a tinórukat ismertető cikkpár első tagjában az ehetőket mutatom be.
A nyárfa-érdestinóru Leccinum duriusculum nemcsak a tinóruk közt a legfontosabb ehető fajunk, hanem benne van Kétkörösköz top10 jó gombájában is. A fiatal, kemény kalapú példányai nem okoznak csalódást. Idősebb, már puffancs termőrétegű példányait nem érdemes felszedni. Biztos, ami biztos 20 perces gomba, de én eleve ennyi ideig főzök minden gombát. Árusítható. Kedvenc élőhelyén, a nyárfásokban tömegesen terem. Könnyű sikerélményt ad a kezdő gombásznak. Ez is oka népszerűségének. A felismerése sem nehéz. Hasonmás rokon faja, ami kevésbé gyakori nálunk, a sötét érdestinóru L. pseudoscabrum gyertyánnal társul. Mindkettőnek színeződik a húsa, de ez nem befolyásolja az ízélményt.
A molyhos tinóru Xerocomus subtomentosus az egykori nemezestinóruk típusfaja volt. Mostanra a kis tinóruk népes csoportját több nemzetségre szedték szét. A rendszertani rendrakás ellenére ezek az apróságok mind ehetők. Köztük a nagyobb termetűek közé tartozik a molyhos. Kalapátmérője 10 centi is lehet. Ideális időjárás esetén meglepően nagyok, és könnyedén felkeltik a gombász figyelmét. Pláne, hogy nagyon sokba is bele lehet botlani. Amíg nem penészfoltosak, termőrétegük sárga és nem dudorodik túl a kalapszélen, jó állagúak, vagyis ruganyosak és az illatuk is kellemes, tökéletesek szedni és ételnek elkészíteni. Például vegyes gombapörköltbe ideálisak. Gyakori gombaparazitája az aranypenész. A kis penészfoltos termőtestet sem javasolt leszedni! Erre oda kell figyelni a kis tinóruk gyűjtésénél.
Az útszéli tinóru Hortiboletus engelii szintén nemezestinóru volt még pár éve. A tudományos nevén látható, hogy új nemzetségbe került. Mondhatod a fotójára ránézve, hogy de ez is molyhos! Nem az. Persze igazad van, étkezési szempontból lényegtelen, hogy melyik kis tinóru több tucat termőteste kápráztat el. Azonban a pontosság kedvéért jobb tisztában lenni vele, hogy melyiket gyűjtöd. Az útszélinek van egy remek azonosítójegye. Hosszában kettévágod a termőtestet és megnézed a tönkbázisban a húst. Ha répaszínű pöttyöket látsz, útszélivel van dolgod. Gyakorlatilag semmi gond a picurkák összekeverésével, de észre fogod venni, hogy nem egy fajt gyűjtöttél. Ráadásul nem is egy nemzetségből.
A hamis céklatinóru Neoboletus xanthopus a szárazságtűrő, hőséget tűrő ínséggombánk Kétkörösközben. Nem izgatja a forróság, ha kapott egy-két záporesőt, terem. Nagyon könnyen felkelti a figyelmedet barna sárgafoltos kalapjával, vörösen pettyezett tönkjével, narancsvörös pórusnyílásaival, valamint feltűnő kékülésével. Megérinted, tintakék lesz. Kettévágod, huh, de kék! Ettől gyengébb idegzetű amatőr gombász nyavalyatörést kap. Nincs para. Mély levegő. 20 perc, alapos főzés után ehető. Kemény húsa nem fő szét, ropogós marad. Jellegzetes íze van, nem mondanám finomnak, de bátran lehet fűszerezni, markánsabb ízű ételben nem tűnik fel.
A vörös tinóru Suillellus queletii szintén nagy termetű, feltűnő tinórunk. Csodaszép téglavörös kalapszíne van. A régi fotóm nem módosított. Ilyen gyönyörű. Direkt nem élőhelyi képet választottam, mert több fontos tulajdonságára is fel akarom hívni a figyelmedet. A kettévágott termőtesten látszik a tönkbázis vörös színe, a hús kékülése, valamint a csövecskék pórusnyílásaink vöröses színe. Nemzetségéből még két faj él nálunk, a vörösnél gyakoribb változékony S. luridus, amit egyből azonosít vörös hálószem mintázata a tönkön, és a ritkább csalóka S. mendax, aminek tönkjén felül van hálóminta, de alul vörösen pontozott mint a vörös tinórué. Mindhárom ehető alapos főzés után, de a csalókát jobb megkímélni ritkasága miatt.
A szemcsésnyelű fenyőtinóru Suillus granulatus mint a bevezetőben említettem az eddig bemutatott tinóruktól eltérően másik családba tartozik. A nemzetségébe tartozó fajok közös jellemzője a nedvesen ragadós, csúszós kalap, ahogy az egyikük angol neve jelzi, "Slippery Jack". Ez a barna gyűrűstinóru S. luteus, amivel helyben nem, de hegyvidéken sokszor találkozok. A ragadós kalapbőrt le kell húzni a gomba elkészítése előtt. Különben nyálkássá teszi az ételt. A szemcsésnyelű, akár rokona a rózsástövű S. collinitus hosszútűs fenyőkkel társul. Akár a kertedbe ültetett feketefenyő, selyemfenyő alatt megjelenhet valamelyikük. Mindkettő árusítható, ahogy a barna gyűrűstinóru és a sárga gyűrűstinóru S. grevillei.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése