Családok és nemzetségek: fenyőtinóruk

Tehéntinóru

A Suillus nemzetség fajai közepes termetű gombák. A kalapjuk ritkán nemezes, szárazon fénylő, legtöbbször ragadós, amikor nedves. A csöves termőrétegük könnyen lefejthető. A tönk felülete sokszor szemcsés. Vannak gyűrűs és nyálkás gallérzónás fajok is. A spórapor színe okker, olívbarna. Mindannyian a fenyőkkel társulnak. Két gyakori és közönséges fajt egy cikkben mutattam be, a szemcsésnyelűt S. granulatus és a barna gyűrűstinórut S. lutes. A nemzetség bemutató cikkben a többiekről olvashatsz. Ami fontos tudnivaló róluk, hogy mindegyikük ehető, de közepes értékűek. Ráadásnak nehéz tisztítani a ragadós kalapúakat. A kalapbőrt mindig javasolt lehúzni, mert túlságosan nyálkássá teszi az ételt. (Egyes fajoknak nem jön le a kalapbőre.) A macerás konyhai előkészítésük ellenére ezen fajoknak is vannak rajongói, mert kedvenc élőhelyeiken nagy tömegben teremnek, és könnyen felismerhetők. Akár városokban, kertekben is megjelennek a fenyő partnereiket követve. 

A sárga gyűrűstinóru Suillus grevillei a vörösfenyő gombapartnere. Júniustól októberig terem. Kalapja halvány citromsárga, sárgásbarna színű, nedvesen nyálkás, ragadós. Húsa fiatalon kemény, de gyorsan megpuhul. Étkezési értékéről megoszlanak a vélemények. Aki szereti, még lekvárt is főz belőle.

A rózsástövű fenyőtinóru Suillus collinitus augusztustól novemberig terem meszes talajon (telepített) erdei- és feketefenyők alatt. Krémsárgás színű húsa hamar megpuhul, gyengén gyümölcsillatú, enyhén savanykás ízű. Kalapbőre nedvesen ragadós, szárazon fénylő. Hasonlít a szemcsésnyelűre, de a tönk aljának rózsás, húsbarna színéről felismerhető. 

A tehéntinóru Suillus bovinus augusztustól novemberig terem kéttűs fenyők alatt nagy tömegben. Halvány krémsárga színű húsa gyümölcsillatú, savanykás ízű, megfőzve lilás árnyalatú lesz. Az idős termőtesteké gumiszerű. Csöves része hamar lefut a tönkre, pórusai tágak, szögletesek lesznek, olajbarnára színeződnek. Tönkjén nincs gallér. 

A tarka fenyőtinóru Suillus variegatus hasonlít a tehéntinórura, azonban kalapja molyhos, apró pikkelykék fedik. Csak nagyon nedvesen ragadós-tapadós kalapbőre nem húzható le. Sárga húsa puha, megvágva gyengén kékül; savanykás illatú és ízű. Augusztustól novemberig terem savanyú talajon kéttűs fenyők alatt.

A csövestönkű tinóru Suillus cavipes szintén a vörösfenyő gombapartnere. Kalapja közepén púp van. A csöves termőrétegének pórusai tágak, a tönkre lefutnak. A tönk üreges, és gyenge gallérral díszített. A részleges burok maradványai a kalapszélen is láthatók. Nyáron és ősszel terem domb- és hegyvidéken. Ritkább.

A duglász-fenyőtinóru Suillus lakei hazánkban nem őshonos, nagyon ritka jövevényfaj. Észak-Amerikából érkezett a fapartnerével, a duglászfenyővel Pseudotsuga menziesii. Feltűnő gomba, kalapja rőt barnásvöröses. A kalapbőre pikkelyesen felszakadozik. A csövecskéi nyomásra megbarnulnak. Ha felbukkanna a duglászfenyőd alatt, kíméld meg.

Megjegyzés: A gombák fotóinak eredeti helyét megtekintheted a nevükre kattintva.