Ugrás a fő tartalomra

Mérgezők

A gyilkos galóca Amanita phalloides évente legalább egy ember halálát okozza és többeket küld intenzív kezelésre a kórházba. Sajnos a galócák felületesen hasonlítanak a csiperkékre. Mindketten kalapos, és lemezes termőrétegű gombák. A két család összetévesztése életveszélybe sodorhatja a tudatlan, hobbi gombagyűjtőt.
A fotót 2007 októberében készítettem egy az átlagosnál kisebb méretű gyilkos galócáról, amin jól megfigyelhető a három legfontosabb tulajdonsága: fehér lemezek, fehér gallér, fehér bocskor. Egy kicsi rész látható a kalapjából is, ami világos zöld színű volt.
Szerencsére könnyedén felismerhető a gyilkos galóca. A hiba mindig ott van, hogy sokan mégsem ismerik, vagy kapkodva gyűjtik a gombát és nem figyelnek oda az árulkodó tulajdonságokra. Tehát ezek még egyszer: fehér lemezek, gallér és bocskor.
A gombafelismerő vetélkedő fajlistáján számos olyan faj van, amelyekkel összetéveszthető, de a tévedés kizárva, ha a legfontosabb három tulajdonságát szem előtt tartjuk.
Ha erdőben bóklászva rálelünk, szintén ezek alapján tudjuk azonosítani. Bár a fehér galóca Amanita verna is galléros, bocskoros, de ezt sem fogjuk leszedni és megenni, mert szintén halálosan mérgező!
A csiperkéknek színes lemezeik vannak, rózsaszínből váltanak barnára. A nagyon fiatal, még zárt kalapú termőtestek lemezei egyes fajoknál piszkosfehér színűek. Ilyen például az erdőszéli csiperke Agaricus arvensis. A gyilkos galóca lemezei mindig fehérek. A csiperkék is gallérosak, de a gyilkos galócának van még egy szembetűnő tulajdonsága, a nagyméretű bocskora. Ezért kell tövestül felvenni a gombát, hogy minden része látható legyen. Az avarban mélyen ülő galócánál rejtve maradhat a bocskor, ha csak levágjuk a termőtestet.
A gyilkos galóca másik "rossz" tulajdonsága, hogy változatos színű a kalapja: fehér, halvány sárga, világoszöld, sötét zöldesbarna egyaránt lehet. A zöld kalapú termőtestek leginkább a galambgombákkal téveszthetők össze, hiszen ezeknek a lemezei és tönkje gyakran fehérek, azonban sosincs gallérjuk és bocskoruk. Ráadásnak a húsuk legtöbbször kemény és pattanva törik. A galócáké puha és vizenyős.
Időnként előfordul, hogy a galóca gallérja hiányzik, mert leette egy csiga, a bocskora pedig leszakad, amikor kihúzzuk, de azért a kalapszíne, a sűrű és szabadon álló lemezei, a finoman márványmintás tönkje, az enyhe szaga, ami engemet krumplira emlékeztet, továbbra is felismerhetővé teszi.
A még tojás alakú galócát pöfetegnek vélhetjük, de kettévágva(kép) jól látható a kalap, a lemezek és a tönk is.
A többi Amanita fajtól, amik szerepelnek a listán, könnyedén megkülönböztethetjük.
A citromgalócának A. citrina, a párducgalócának A. pantherina, és a piruló galócának A. rubescens pettyes, vagyis szakadozott burokmaradványokkal díszített a kalapja és nincs bocskora.
A szürke selyemgombának A. vaginata nincs gallérja és bordás a kalapszéle.
Sajnos a gyilkos galóca mindig örökzöld témája lesz a blognak, hiszen sokan megfeledkeznek az óvatosságról, és gyakran bevizsgáltatni sem viszik el a maguk szedte gombát. Pedig jobb körültekintőnek lenni mint intenzív osztályon kikötni. Ne feledjük, a gyilkos galóca nem véletlenül viseli a nevében a gyilkos jelzőt!


Ugyan külsőre hasonlók, de más élőhelyet kedvelnek. A redős papsapkagomba Gyromitra esculenta savanyú talajú fenyvesekben él. A vörösbarna papsapkagomba Gyromitra fastigiata meszes talajú lomberdők, leginkább tölgyesek lakója. Mindketten tavasszal növesztik a termőtesteiket. Ritkán ősszel is találkozhatunk velük.
A redős papsapkagomba süvege agyvelőszerűen ráncolt, a vörösbarnáé inkább gyűrt lapokból összenőtt, és az ő tönkje hosszirányban vastagon bordázott. A termőteste nagyobb méretű mint a redősé. Ezért nevezik nagy papsapkagombának is.
Élőben az összetévesztésüknek nincs jelentősége, mert egyiket se fogjuk leszedni és hazavinni. Méreganyaguk a giromitrin, ami ugyan vízben jól oldódik, de hiába is forrázzuk le a gombát és öntjük le róla a vizet, valamennyi méreganyag marad benne. Nem érdemes kísérletezned a papsapkagombákkal, mert egy enyhébb mérgezéstől is alaposan megijedhetsz.
A tavaszi papsapkagombákat leginkább kucsmagombáknak vélik, és ezért szedik le őket. Azonban a kucsmagombák termőteste egyszerűbb szerkezetű, kettévágva sose találunk bennük egynél több üreget. A vetélkedő fajlistáján szintén szereplő cseh kucsmagomba hasonlít a redős papsapkagombára.

Megjegyzés: A redős papsapkagomba és a vörösbarna papsapkagomba fotójának eredeti helyét a nevükre kattintva éred el.


A sötét "csúf" tejelőgomba Lactarius turpis az "erő sötét oldalát" képviseli a gombák közt. Közismert veszélyes gomba a gyilkos galóca Amanita phalloides, mert tényleg halálosan mérgező a fő méreganyaga, az amatoxin. Azonban a csúnyácska sötét tejelőgomba is rejteget magában egy szerves vegyületet, ami hosszútávon fejti ki hatását. Ez a necatorin, ami egy mutagén, vagyis a sejtosztódás során károsítja a DNS-t, spontán mutációkra készteti. Minél több a mutáció, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kialakul a kóros sejtosztódás, vagyis a rák.
Az északi országok fenyőerdőiben gyakoriak a tejelőgombák, így a sötét tejelőgomba is. Hiába csípős és kesernyés, sózott gombaként és gombasavanyaként sokáig rendkívül népszerű "csemegegomba" volt Finnországban, Oroszországban. Pár évtizede fedezték fel a necatorint és mutatták ki romboló hatását. Azóta mérgező gombának számít a sötét tejelőgomba. Szerencsére előkészítés nélkül ehetetlen. Az égetően csípős íze garantáltan letöri az étvágyat.

Megjegyzés: A gomba fotóját innen vettem át.


A "mérgező őzlábgomba" Chlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombától Chlorophyllum rhacodes. Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még nem bukkant fel. Magyarországon a ritka kerti őzlábgomba Chlorophyllum brunneum okozhat enyhébb mérgezést. A Chlorophyllum nemzetség fajainak tönkjén nincs a nagy őzlábgombára Macrolepiota procera jellemző márványos mintázat. Erre figyeljünk oda, ahogy a színeződő húsukra is. Ha jó és ehető őzlábgombát akarunk enni, akkor maradjunk a nagy őzlábgomba gyűjtésénél. 

Megjegyzés: A kép eredetije itt látható


A mérges pókhálósgomba Cortinarius orellanus nemzetségének egyik legveszélyesebb faja. Az 1950-es években okozott tömeges mérgezést Lengyelországban, amikor 100 emberből 10 belehalt a veseelégtelenségbe. Pár évvel később azonosították a mérgezést okozó vegyületét, az orellanint. Lassan hat, felhalmozódik a szervezetben, és a mérgezés tünetei 2-17 nap múlva jelentkeznek. Kezdetben influenza fertőzésre emlékeztetők a tünetek: hidegrázás, ízületi- és izomfájás, fejfájás, magas láz. Aztán jönnek a vesekárosodást jelző fenyegetőbb jelek: szomjúság, gyakori vizelés, vesetájéki fájdalom, egyre kevesebb vizelet. Szerencsére a mérges pókhálósgomba és hasonlóan "veszélyes" rokonai kevésbé csábítóak, és jellegzetes tulajdonságaik alapján könnyen felismerhetőek. A legfontosabb közös tulajdonságuk a nemzetség nevét adó "pókháló", ami a részleges burok (vélum) pókhálószerű szálai. A fiatal termőtesteken feltűnőbb, az idősebbeken általában a tönkön figyelhető meg. A barna spórapor, ami szintén fontos közös jegy, sokszor megfesti a szálakat. Sajnos a mérges pókhálósgomba sárgás véluma múlékony, csak nagyon fiatal termőtesteken látható. Azonban a ritkán álló, vastag, narancsvöröses majd rozsdabarnás lemezei és vörösesbarnás, gyakran tompán púpos, nemezes kalapja jellegzetes vonásai. Melegkedvelő gomba. A savanyú talajú lomberdőinkben terem júliustól októberig. Nem túl gyakori. Ha mégis rálelnénk, ne tapossuk el, inkább fotózzuk le!

Kiegészítés:
A pókhálósgombákkal gyakran találkozhatunk erdei túráink során, de elég nehéz kiigazodni a látszólag egyforma gombák közt. Nekem se menne egyből a felismerésük. Persze vannak feltűnő (általában ritka) pókhálósgombák is, ilyen például a sötétlila C. violaceus, ami ehető, de ritkasága miatt feltétlenül kímélendő.

Megjegyzés: A képet innen vettem. 


A begöngyöltszélű cölöpgomba Paxillus involutus távoli rokona a tinóruknak. A Boletales rendbe meglepő gombacsaládok tartoznak, nemcsak a cölöpgombafélék és a közismert tinórufélék, hanem a nyálkásgombafélék, az áltriflafélék is. A cölöpgombafélék közt nincs ehető faj. Hazánkban az egyik leggyakoribb gomba a begöngyöltszélű cölöpgomba. Városi parkokban, fasorokban is boldogan terem nedves, meleg időszakban. Tömeges megjelenése, és szabvány kalapos gomba kinézete miatt számos ember fejében megjelenik a gondolat, hogy esetleg ehető az előtte lévő sok-sok gomba. Nem, nem ehető. Trükkös módon mérgezi meg az embert, mert nem közvetlenül ható méreganyaga van, hanem az egyik gombafehérjéje okoz többszöri fogyasztás után súlyos allergiás reakciót. Ez akár halállal is végződhet. Ezért kerülendő gomba a begöngyöltszélű cölöpgomba. Nagyon jellegzetes tulajdonsága, hogy fogdosásra minden része barnán foltosodik, a másik pedig, hogy a lemezei lehúzhatók, akár a tinóruk csöves termőrétege.

Megjegyzés: A képet innen vettem át.

 
A retekszagú kígyógomba Mycena pura szintén rajta van a gombafelismerő vetélkedő fajlistáján. Elméletileg összetéveszthető a szürkéslila pereszkével(adatlap) Lepista sordida és lilatönkű pereszkével(adatlap) Lepista personata. Azonban a netről letöltött fotóján tipikus termőtestei láthatók, amik egészen más jellegűek mint a pereszkéké. Bár a szürkéslila pereszke egy kisebb termetű faj a családján belül, de élőben összehasonlítva a retekszagú kígyógombával, a kígyógombát leleplezné a nevében is benne lévő tulajdonsága, a feltűnő retekszag. Az íze is a retekre emlékeztet, de erősen kétlem, hogy bárki étvágygerjesztőnek találná a szemnek szép, de gyomornak kellemetlen gombácskát. A muszkarin tartalma miatt mérgező gomba.
A retekszagú kígyógomba lilásrózsás, halvány lila színű termőtesteivel lomb- és fenyőerdőben egyaránt találkozhatunk júniustól novemberig. Gyakorisága miatt sokszor rálelünk. Felvéve és szétszedve egy termőtestét észrevehetjük, hogy a húsa vékony, puha és vizenyős. A kedvelt és tömegesen gyűjtött pereszkék húsa rugalmas, vastag, jó ízű, illatos vagy már-már orrba vágóan aromás mint a szürke tölcsérpereszkéé Clitocybe nebularis.
A lilatönkű pereszke(kép) a legelők, rétek gombája, de füves erdőszéleken, parkokban lombos fák alatt is találkozhatunk vele. Feltűnő méretű, vastag húsú, pereszkés illatú és ízű, jó étkezési gomba. Kedvenc élőhelyein nagyon nagy tömegben fejleszti termőtesteit. Világosbarna kalapjáról, fehéres vagy világos kalapszínű, pereszkefogas lemezeiről, és a lila színű tönkjéről könnyedén felismerjük.
A szürkéslila pereszke(kép) szintén ehető, de nincs gasztronómiai értéke. A sűrű, sápadt lila, pereszkefoggal lefutó lemezei jelentősen eltérnek a retekszagú kígyógomba széles, ritkán álló, tönkhöz nőtt vagy szabadon álló, kezdetben lilásrózsás majd szürkésfehérre fakuló lemezeitől. A foggal lefutó lemezről itt találtam ábrát. Talán így már jobban érthető, hogy miért olyan jellegzetes tulajdonság a pereszkéknél.

Megjegyzés: A retekszagú kígyógomba fotóját innen vettem.  


A kerti susulyka Inocybe rimosa a kisebb termetű mérgező gombák közé tartozik. Legfontosabb méreganyaga a muszkarin egy neurotoxin, ami a paraszimpatikus idegrendszere hat. Ezért kellemetlen mérgezést okozhat, a vérnyomást lecsökkentheti vészes mértékben. Szerencsére a tünetek hamar jelentkeznek és ritkán okoz halált. Azonban senki sem szeret megrémülni, így fontos felismerni a látszólag olyan kis semmilyen, egyszerű kerti susulykát. Ez azért is szükséges, mert a vetélkedő fajlistáján szereplő többi faj közül összetéveszthető a feltételesen ehető kerti tintagombával(adatlap) és az enyhén mérgező feketedő nedűgombával(adatlap). Ezeknél sokkal fontosabb - nem is értem, hogy miért nincs a gombák közt -, a kiváló csemegegombával, a mezei szegfűgombával(adatlap) való összetéveszthetősége, amit sokan szeretnek és nagy mennyiségben gyűjtik.
A kerti susulyka(adatlap) jellegzetes tulajdonságai: az okkeres, barnás kalapja sugarasan selymes-szálas. A kalap közepén kiterülése után is megmarad a púpocska. Idősen a kalapszél elég gyakran behasadozik. Sűrűn álló, kezdetben fakósárga lemezei később olívbarna színűek, élük fehéres. Húsa vékony, törékeny a kalapban, tönkben szálas, fehéres színű, spermaszagú, vagyis nincs jó illata, és nincs különösebb íze.
A susulyka normál esetben nem is csábít fogyasztásra, de mezei szegfűgomba gyűjtése közben kosarunkba kerülhet, ha nem figyelünk a szegfűgomba rendkívül jellegzetes tulajdonságaira. Ezeket javasolt ugyanúgy megjegyezni mint a gyilkos galócáét(kép), amik a fehér lemezek, fehér gallér, fehér bocskor, ritkán teljesen fehér termőtest, de a kalap általában zöldes-barnás színű.

A mezei szegfűgomba(kép) világos barna gombácska, aminek ritkán álló, széles lemezei, szívós, rostos húsú karcsú tönkje, és rendkívül kellemes, fűszeres illata van, ami tényleg emlékeztet a szegfűszegére. Amikor gyűjtöm, minden egyes gombácskát egyenként nézek meg, és ellenőrzöm a lemezeket, az illatot és a tönköt, ami ha nehezen szakad el, akkor egy szegfűgomba tulajdonság kipipálva. Ehhez társul a jó illat, valamint a ritkán álló lemezek. Sosem szedtem más gombát a szegfűgombák közé. Pláne nem raktam susulykát a kosaramba.

A kerti tintagomba(kép) szintén kisebb termetű gomba. Legtöbbször seregesen, tömegben fejleszti rövid életű termőtesteit. Kalapja inkább tojás alakú, felületét letörölhető csillámok, korpák fedik. Kalapszéle majdnem a kalap közepéig erősen bordázott. A lemezei eleinte fehérek, de gyorsan szürkésbarnák, majd feketék lesznek és elfolyósodnak. Csoportos megjelenése, csillámló, korpás, és erősen bordázott kalapja miatt könnyedén felismerhető. Amíg világosak a lemezei, addig érdemes leszedni, de azonnal el is kell készíteni. Megevése után 72 óráig nem javasolt alkoholt inni, mert a benne lévő coprin nevű vegyület gátolja az alkohol lebomlását és acetaldehid mérgezést okoz.
A tintagombák közül a legjobb faj, amit termesztenek is, a gyapjas tintagomba(írásom).

A feketedő nedűgombával(kép) a reptéri mezőn találkoztam többször is. Szép, élénk narancspiros színű gomba, ami sérülésre megfeketedik. Az idős termőtestek is inkább feketék mint pirosak. A színe és a színváltozása jól azonosítja. Azonban jobb békén hagyni, mert enyhén mérgező, megcsiklandozza az emésztőrendszert.

Megjegyzés: A kerti susulyka fotóját innen vettem át.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…