Augusztusi plakát

Gombavilág különcei 14.

A papsapka csupasz-álpöfetegről Gautieria morchelliformis kevesen hallhattak és még kevesebben láthatták. Igen különös gomba, nincs rokoni kapcsolatban a pöfetegekkel, és kizárólag a formája miatt szerepel a nevében a papsapka szó, mert nem tömlősgomba, hanem bazídiumos. A család szintjén rokonai a Gomphus és a Ramaria nemzetségek fajai, vagyis a disznófülgomba G. clavatus és a rózsáságú korallgomba R. botrytis az unokatestvérei. Rendszertani besorolásuk: Gomphaceae család, Gomphales rend, Phallomycetidae alosztály, Agaricomycetes osztály, Agaricomycotina altörzs, Basidiomycota törzs, Fungi ország. További érdekesség mindhármukkal kapcsolatban, hogy az alosztály szintjén távoli rokonaik a csillaggombák Geastrum spp. és a szömörcsögök Phallus spp. Ez utóbbira emlékeztet némely vonásában a furcsa csupasz-álpöfeteg. Kezdetben a föld alatt fejlődnek a mogyoró-dió nagyságú termőtestek, melyeket teljes, fehér burok vesz körül. A szabálytalan gumó aljáról micélium szálak lógnak le. Hasonlít a szömörcsög tojásra, ami a linkelt képen látható. A külső burok hamar lebomlik és csupasszá válik a tekervényes, kicsi üregekből álló termőrész, ami első ránézésre kucsmagombának Morchella spp. tűnhet. A hasonlóság megjelenik a fura gomba tudományos nevében: morchelliformis = kucsmagomba-formájú.
Minimális esély van rá, hogy ráleljünk a háztájiban. Gyökérkapcsolt gomba, fákkal társul, lombhullató, örökzöld egyaránt partnere lehet. Áprilistól októberig növeszti szokatlan termőtesteit, amik kezdetben jó illatúak, majd túlérve kellemetlen szagúak lesznek. Étkezési értéke nincs, rendkívül ritka. Feltétlenül kímélendő.


Megjegyzés: A képet innen vettem.

Az erdőművelés borzalmai öt percbe sűrítve


Gombamániás természetbúvárként az erdő a mindenem, az imádatom tárgya, az egyetlen hely, ahol térdre ereszkedek és hódolok a bioszféra előtt. Elismerem nagyságát, miközben apró totemeit szedegetem össze. Az erdő a templomom, amiben nem lakik isten, nagyobb erők működnek benne az ember szánalmas ego kapálózásánál, miszerint emberarcú/logikájú valami igazgatja a világot. Itt volt egy rövid, de erős káromkodás, amit inkább töröltem. A lényeg, hogy megvan a sarkos véleményem a vallásokról és a fajom hülyeségeiről. Kár, hogy keveseknek esett le, az úgynevezett nyugati világ elveszítette erkölcsi alapjait és levedlette magáról a civilizációt, amikor engedte kiteljesedni az ipari mértékű népirtást. Az új barbárság korában élünk és semmi sem szent. Tehát meg sem lep, hogy dehumanizáljuk az egyént és ész nélkül zabáljuk fel a bioszférát. Fantasztikus lesz könnyelműségünk visszacsapása. Semmi sem marad következmény nélkül. Elképesztően rossz ötlet csak nyersanyagként tekinteni emberre, fára egyaránt. Mindig megérint a nagy tölgyfák közelsége, és nem, nem tudok rájuk csak faanyagként nézni, mert a fa az élet tartóoszlopa, a mindenségünk közepe. Ideje átölelni és nem kivágni. Nagyon találó, hogy az emberiség az elképesztő mértékű erdőirtással maga alatt vágja a fát és végül porba hullunk az évszázados fatitánokkal együtt. Kivágjuk az élet tartóoszlopait, évezredes ökoszisztémákat zúzunk szét pár évtizedes jólétért. A tarvágásnál, a tuskózásos felújításnál és az idegenhonos monokultúrák támogatásokkal erőltetett telepítésénél nagyobb ökörségünk kevés van. Honnan tudod, hogy a fa nem sikolt, amikor a porba hullik? Jaj, hát nincs emberarca, nincs szeme, ami könnyezne... akkor sikoltson helyette az a sok statiszta, akik ide-oda futkosnak a katasztrófafilm egyik legjobb jelenetében, ami tökéletesen bemutatja, hogy milyen egy tarvágás és utána a tuskózásos felújítás. 

Meglepő rokonság 1.


A sima könnyű-álpöfeteg Hymenogaster bulliardii és a zsemleszínű fakógomba Hebeloma crustuliniforme látható a fotópáron. Mi a közös bennük? Mindketten a Hymenogasteraceae családba tartoznak, vagyis közeli rokonok. A rokonság mégsem egyértelmű, hiszen az egyik zárt termőtestet növeszt, míg a másik "klasszikus" gomba formát, vagyis lemezes-kalaposat, amolyan csiperkéset. Azonban a gének nem hazudnak, a filogenetikai kutatások alapján rokonok. Hogyan lehetséges, hogy ennyire eltérő a termőtestük? A két gomba más spóraszórási technikát alkalmaz. Ha megfigyelted, a kalapos termőtestek pár nap alatt elvégzik feladatukat és lebomlanak, míg a zártak sokáig megmaradnak, jóval hosszabb ideig eregetik a szabadba a spórákat. Azonban a zártaknak is kétféle változata van, az egyik tényleg rendkívül szívós, tartós, heteken át terepen van, míg a másik inkább a földben rejtőzködik és erős illatot bocsát ki, amikor megértek benne a spórák. Az ilyen illatos "gumókat" az állatok kaparják ki és fogyasztják el. A spóráknak nem árt az utazás az emésztőrendszerben és ott pottyannak le, ahová az állat könnyített magán. Tehát az állat terjeszti a spórákat. Az előbbinél, akár a kalapos formánál a szél hordja szét. Jó kérdés, hogy a Hymenogaster nemzetség zárt termőtestei a "sokáig szélbe eregetős" vagy "jöjjön egy állat és segítsen" megoldást alkalmazzák. Erről nincs információm. Nem túl gyakoriak és nem igazán kerülnek elénk. Ellenben zsemleszínű fakógombából végtelennek tűnő mennyiség jön elő esős őszön. Az egyik leggyakoribb gomba a helyi telepítésekben. Nagyon könnyű felismerni a fotón is megfigyelhető guttációs cseppekről a lemezein. Kezdők néha leszedik csiperke helyett, de feltűnő retekszaga több mint gyanússá teszi. Kerülendő, gyengén mérgező gomba, ami órákra a budira ragaszt.

Megjegyzés: A képek eredetijét megnézheted a gombák nevére kattintva. 

Fairy puke

A fenyérzuzmó Icmadophila ericetorum angol neve a fairy puke, amit tündér büfinek lehetne lefordítani. Ez egy kedves és találó elnevezés, hiszen a mentazöld és húsrózsás zuzmótelep valóban emlékeztet egy másnapos tündér gyomortartalmára. Azok a kis rózsás "bogyók" a zuzmó fő részét adó gomba termőtestei, kicsiny csészék, amik nagyon hasonlítanak a nagyobb termetű csészegombákra és nem véletlenül. A rendszertani besorolása is egyértelműen mutatja, hogy egy gombával van dolgunk, ami a túlélése érdekében társult egy-két algával: Icmadophilaceae család, Pertusariales rend, Ostropomycetidae alosztály , Lecanoromycetes osztály, Pezizomycotina altörzs, Ascomycota törzs, Fungi ország.
A zuzmók nem alkotnak külön törzset, egyértelműen a gombák közt a helyük, ugyanis a kék vagy zöld alga partnereik minden gond nélkül önállóan is megélnek a természetben, többségük közönséges és gyakori. Ellenben a zuzmót létrehozó gomba nem él meg a fotoszintézisre képes partnere nélkül. Egy kis lakótelepet sző a gombafonalaival az algák köré, amik a védelemért cserébe cukrokkal látják el a gombát. A két teljesen eltérő élőlény szoros együtt élése lehetővé teszi, hogy életre alkalmatlannak tűnő helyeken, például sziklák felszínén is megtelepedjenek. A törékeny zuzmók meglepően nagy dologra képesek, zuzmósavukkal mállasztják a sziklát és évszázadok alatt talajt készítenek belőle.
A legtöbb zuzmó érzékeny a környezetszennyezésre, de néhányuk jól megvan városainkban is. A fenyérzuzmó az előbbi csoportba tartozik, hegyvidéki erdők lakója. Tőzeges nyers humuszon, korhadt fán, leginkább öreg tuskókon él. A fotót Biharfüreden készítettem, 1100 méter magasságban. A fenyérzuzmó egy negyven centis foltban egy erősen korhadt lucfenyő tuskó oldalsó részét borította be. A világos mentazöld szín vonta magára a figyelmemet (a korhadó fának nincs ilyen színe) és közelebb hajolva pillantottam meg a piciny apotéciumokat, a húsrózsás mini csészéket. Egyből tudtam, hogy mit találtam és lefotóztam. Ugye milyen varázslatos az apró szépség? Kis test, ami nagy munkára képes. Imádom.

Ott lenni a hegyen

Elmentünk az új út végéig a Pádis-fennsíkon. Oda mindenki elmegy, mert követi az utat, aminek nincs vége, vagyis belefut egy földútba, ami eltűnik a hegy mögött, nem tudni hová megy, vagyis én, aki áll a betonút végén nem látja be az út teljes hosszát, csak sejti, hogy sosincs vége az átalakulásnak, mert betonútból földút lesz, aztán abból ösvény, majd keskeny csapás a fák között, és végül az ember azon kapja magát, hogy az út benne fut tovább és őt viszi magával a lendület. Szóval elmentünk az egyik út végéig, ami semminek se a vége, hanem a kezdete, folytatása és ránéztünk a panorámára. "Amott, az a hegy, oda akár át is sétálhatnánk." Ami légvonalban közel látszik, az több napi járás. Letettünk róla. Felmásztunk a kilátó sziklára, ahová mindenki felmegy, mert vonzó a nagyobb rálátás a fennsíkot övező hegykoszorúra. A fantasztikusból sosem elég, és az ember többet akar a jóból. Felkaptattunk a köveken, természetes lépcsők, és vitt tovább minket a lendület, mert szélesebb lett az ösvény. Újabb hegy emelkedett fel, szelíd, zöld füvű oldalával felénk fordulva. Kicsiny csapatunkból négyen nem is tudtak ellenállni és elindultak, hogy megmásszák. Hárman maradtunk a kilátóponton és lehajoltam virágokat fotózni. A kakukkfű parazitája, a fehér szádor különleges fotóalany volt. Közben vártunk, hárman a négyre, akiket elcsábított a hegy. A kilátón nyári meleg volt, lejjebb az autóknál szeles, hűvös idő. Közben derült égen húzta fehér porát az égi szekér kirajzolva az égbolt görbületét. Imádtam a látványt, fürödtem benne, ahogy a többiek is. Lehetsz negyven vagy hetven, körülnézve gyerekarcokat láttam. Mindegyikünknek a szebbik fele mutatkozott meg, az örök, a lelkes, a boldog, a felfedező, a játékos. Együtt mozdultunk és örültünk a mozgásnak, az életnek. Egy nap alatt felmentünk Biharfüredre, a Pádis-fennsíkra, végül a Ponor-réten kötöttünk ki, ahol újabb erdőt fedeztünk fel és eldöntöttük, ide ismét el kell jönnünk. Senkit sem zavart, hogy alig találtunk gombát, mert minden más csodálatos volt. Baktattam köveken, földön, avaron, füvön, köröttem hol szűkebb, hol tágasabb volt a tér, fákat kerülgettem vagy széles mezőn az utat kerestem. Közben dübörgött a szívem, nyeltem a hűvös levegőt és a szellemem felettem keringett boldog szédületben: éltem és kedvemre való helyen jártam. Imádom a természetet, és piciny totemeim a gombák termőtestei.

Erdélyi-szigethegység 2015.07.12.

Gombákkal a világ körül 30.


A Pulveroboletus auriflammeus termőtestei élénk lángszínűek, a fotó élethűen adja vissza az erős színt. Bár a termőtestek csak közepes méretűek, de a színűk miatt kiragyognak erdei környezetükből. Nincs hozzá hasonló tinóru, ami ennyire egyöntetűen narancsos élénksárga lenne. Ráadásnak annyira sok benne a sárga pigment, hogy nyomot hagy a gombász kezén is, amikor felveszi és megtapogatja. Sajnos nálunk nem él, Amerika keleti partján lévő tölgyerdőkben terem júliustól novemberig. Hasonló lombos erdei élethelyen megtalálható Japánban is. Étkezési értéke nincs, de a szemünket jól lakatja, mert gyönyörű.

Megjegyzés: A képet innen vettem.

Helyzetjelentés

Majdnem beírtam a címkék közé: utálom a nyarat, aztán mégsem, mert egyébként a kedvenc évszakom, ha nincsenek benne hőségnapok! Utálom a hőséget, az aszályt, amikor a fás élőhelyeken is ujjnyi repedések vannak a talajban. Egyszerűen megint egy aszályos évünk van. Mi az, hogy májusban a csapadékösszeg cirka 60 mm, júniusban 30(!) mm?!? Ez dél-keletre, szülőföldemre vonatkozik. Éves szinten pedig éppen csak meghaladtuk a 200 millilitert. Mikor fog leesni a hiányzó pár száz milliliter? Azért a viharsarokban is 500 mm az átlag. Idén nem biztos, hogy meglesz. Száraz volt a tél, a tavasz, elmaradtak a medárdi esők, vicc június 30 milliliterje és júliusra sem akar kialakulni a nagy esőket hozó időjárási helyzet. Helyette egy magassági gerinc terpeszkedik felettünk és biztosítja a szabad áramlását a forró, afrikai levegőnek. Ez egy utálatos, semmire se jó, vacak időjárási helyzet. Szenvednek a gombáim (a társnövényeik) és szenvedek én is. Az utolsó jó pillanata az időjárásnak június 24-26. közt volt, amikor egy magassági hidegcseppnek köszönhetően hűvös, esős idő alakult ki. A sokaknak kellemetlen idő a gombaklubnak is kedvezett, mert 25-én majdnem tele volt a terem az előadásomon. Aztán a szép napok elmúltak és július elejével ránk tört a forró nyár. Az a kevés eső, ami a hidegcsepp felhőzetéből esett csak annyira volt elég, hogy néhány gombát előcsaljon: áltrifla, galambgomba, begöngyöltszélű tejelőgomba, nyárfa-érdestinóru, nyár-fagomba, cafrangos galóca. Persze öröm volt látni a forróságban is tündöklő gombáimat, és felvenni egy galambgombát, amit aztán elégedetten szaglásztam "milyen jó gomba illata van". Kár, hogy tündöklésük pár napra korlátozódik. Sajnos hiába nézem minden nap kétszer a GFS-t, nem ígér enyhülést, magassági hidegörvényt, sekély ciklont, meleg nedves szállítószalagot, amik mind esőt hozhatnának. A téli szűkös napok után most a nyári gombahiánnyal kell szembenéznem. Nehéz lesz. Utálom a nyarat, amikor forró és száraz. Esőt!

Gombásztárs a hegyen

Ma én maradtam itthon és a barátom ment gombászni Erdélybe. Ő készítette a fotókat a terepen.  A tenyeremen lévő vargánya képe már az enyém. Itthon kivettem a legszebbet a kosárból és lefotóztam. Sajnos hiába volt kemény, húsa fehér, ha már tele volt a gombalégy pici nyüveivel. A forró nyári időben őrült tempóra kapcsolnak a gombalegyek és a gombász előtt "leszüretelik" a gombát. Szomorúan vágtam ketté egymás után a termőtesteket és mind a komposztos vödörbe került, amit aztán kivittem a kertbe. Tehát a barátom hozott is gombát meg nem is, gombászott egy jót meg nem is. Ilyen a gombász szerencse. Sajnos sehogy sem akar kialakulni a tavalyi időjárási helyzet, amikor sekély ciklonális mező alakította időjárásunkat és szinte naponta vonultak át zivatarok; csapadékrekordok dőltek meg. A gombák boldogan növesztették termőtesteiket, a gombász széles mosollyal az arcán futott utánuk. Az idei év totál szívás a gombáknak és gombászoknak egyaránt. A barátom fotói alapján a helyzet mégis szépnek és jónak látszik, de a rideg tény, hogy a szorgalmasan dolgozó gombalegyek és a berobbanó kánikula a hegyvidéken is leállítja a gombákat.