Fűszerek

A déli tőkegomba Agrocybe cylindracea melegkedvelő faj. A melegebb időjárású éveknek köszönhetően jól érzi magát nálunk, és gyakran találkozhatunk vele puhafás telepítésekben, ártereken. Kedvence a nyárfa. Korhadékbontó. Akkor is valamilyen fadarabot bont le, ha látszólag a talajon ül a csokra. Népszerű gomba a mediterrán országokban és Ázsiában is. Közkedveltségét egyedi zamatának és gyógyhatásának köszönheti. Ugyanolyan jellegzetes illata van mint a csiperkének vagy a vargányának. Ha az orrod elé raknak egyet-egyet, csukott szemmel is felismered őket az illatuk alapján. A déli tőkegomba viszonylag könnyedén azonosítható. Mindig csoportosan nő valamilyen fa körül, vagy annak tuskóján, akkor is, ha már a tuskót belepte az avar. Kalapja változatos színű, krémszíntől egészen a szürkésbarnáig. Általában a közepe sötétebb színű. A kalapbőr gyakran felrepedezik. Felülete sima, nincsenek rajta pikkelyek, és ráncos. Ezek a ráncok a képen lévő kalapokon is láthatók. A lemezek tönkhöz nőttek, vagy kicsi foggal lefutók. Fiatalon fehéresek, később dohánybarnák lesznek. A bőven hulló spórája gyakran az alsó kalapokat barnára színezi, akárcsak a tönkön lévő fehér gallért. A tönk csoportos. A többi tuskón termő fajtól a színe, a szürkés-barnás lemezei, a száraz termőteste különbözteti meg. A jellegzetes illata is segít a felismerésében. Érdemes megismerkedni vele a pozitív élettani hatása miatt. Ezért termesztik nagy mennyiségben Japánban, Kínában, Koreában, Ausztráliában. Otthoni termesztésével is meg lehet próbálkozni.
A déli tőkegomba az egyik kedvencem.
Remélem, idén sokat fogok találni!

Megjegyzés: A kép innen van.

Az ízletes vargánya(adatlap) Boletus edulis minden szempont szerint sokak legkedvesebb gombája. Lehengerlő az illata, az íze. Mindenféle módon elkészítve garantáltan eljuttatja az embert a gasztronómia legmagasabb csúcsára. Minden évben gombászok százai, ezrei keresik a savanyú talajú lomb vagy fenyőelegyes erdőinkben. De nemcsak őt keresik, hanem rokonait is, a többi vargányát.
A Boletus nemzetségből csak négy fajt illet meg a vargánya elnevezés, az ízletesen túl a bronzost Boletus aereus, a nyárit Boletus reticulatus, és a vörösbarnát Boletus pinophilus. (A királytinórut Boletus regius a szépsége miatt hívom királyvargányának.)
Az ízletes vargánya összetévesztése a többi vargányával semmiféle gondot nem okoz, mivel mind a négyen kiváló csemegegombák. Azonban egy másik nemzetségből származó tinóru fiatal termőtestei könnyen megcsalhatják a kezdő gombászt. Ez a gomba, az epeízű tinóru(adatlap) Tylopilus felleus. A nevében benne van, hogy ehetetlenül keserű a húsa. Ezért nem érdemes leszedni, mert csak elrontja a gombás ételt.
Régebben a Boletusok közé sorolták, de idősen rózsaszínű termőrétege alapján átrakták a Tylopilusba, mely nemzetségnek egyetlen hazai képviselője. Észak-Amerikában számos rokona él. Az epeízű tinóru jellegzetessége a kezdetben fehér, de az érő spóráktól rózsaszínűre váltó csövecskéken kívül, hogy a halványbarna színű tönköt nagy szemű, sötétebb sárgás-barna hálózat díszíti. Fehér húsa fiatalon kemény, de később megpuhul. Sérülésre, nyomásra halvány rózsaszínűre színeződhet. Erősen savanyú talajú lomb vagy fenyőerdők lakója.
Találtam egy fotót, amin együtt szerepel az ízletes vargányával. A bal oldali két termőtest a vargányáé, míg a három jobb oldali az epeízű tinórué. Jól láthatóan különbözőek. Az ízletes vargányának inkább a kalapbőre a színes, a barna árnyalataiban pompázik, míg termőrétege és tönkje a húsához hasonlóan fehér. A tönk néha halvány barna színű lehet. A felső részét díszíti hálózatos erezet.
Az ízletes vargányát a fajlistán szereplő többi tinóruval nem lehet összetéveszteni. A farkastinóru(adatlap) és a gyökeres tinóru(adatlap) húsa és termőrétege halványsárga és húsok elszíneződik sérülésre.
Felületesen nézve a Boletusok egyformának tűnnek hiszen nagy, hasas tönkjükön félgömb alakú kalapot viselő gombák, de azért pici odafigyeléssel hamar felismerjük őket. Ahogy a Golden delicious almát nem tévesztjük össze a birsalmával, hiába sárga mindkettő, úgy például az ízletes vargányát sem nézzük királytinórunak(adatlap).

Most pedig egy kis oda-vissza magyarázás következik, hogy segítsek eligazodni a fajlistán szereplő Boletusok közt.

A gyökeres tinórut(kép) nem téveszthetjük össze a királytinóruval, mivel kalapjában sosincs pirosas árnyalat. A termőrétege nyomásra megkékül, míg a királytinórué nem változtatja színét.

A farkastinóru(kép) egyedi tulajdonsága, hogy tönkje lefelé vöröses színű, és egész felületét hálózatos rece díszíti, ami sárga vagy vörös színű. Sárgás termőrétege nyomásra azonnal kékeszöld lesz. Húsa is kékeszöldre színeződik. Erősen savanyú talajú lomb- és fenyőerdőkben lelhetünk rá.

A sátántinóru(kép) csövecskéinek nyílásai narancsvörös, vérvörös színűek. Nyomásra kékeszöldre színeződnek. Meszes talajú lomberdők lakója. Fakószürke kalapja, felül sárga, alul vöröses tönkje miatt igen jellegzetes tinóru. Azonban feltétlenül olvassuk el az adatlapját is.

A változékony tinóru(kép) gyakori faj, meszes talajú lomb- és fenyőerdőben szintén megtalálható. Fő jellegzetessége, hogy már kézbe véve erősen kékül a termőteste, akárcsak termőrétege, ami sárga, idősen olívszínű, de a csövecskék nyílása vörös. A tönkjén végig hosszú szemű, vörös hálóminta van. Halványsárga, tönk aljában gyakran borvörös, húsának jó illata és íze van, de csak 20 perces hőkezelés után ehető nyugodt szívvel. Ellenkező esetben porcelánra ülteti az embert.
Részletes leírása segít megértetni, hogy miért nem téveszthetjük össze a sátántinóruval.

Átnézve a képeket, nekem egyértelmű, hogy melyik fajt látom, de a kezdő gombászok fejében most teljes kavarodás lehet. Semmi pánik! Figyelmesen olvassátok el a gombák leírásait, nézzétek meg alaposan a fotóikat, és memorizáljátok egyedi tulajdonságaikat.
Egyben biztos vagyok, az ízletes vargányát mindenki fel fogja ismerni.

Megjegyzés: Az ízletes vargánya fotóját innen vettem át.

Az erdőszéli csiperke Agaricus arvensis a csiperkék közt az egyik legjobb ízű. A termete is csábító. Az idős kalapok átmérője időnként eléri a 20 centit. A kalap közepe krémsárgás színű. Ez a szín, és a nagyobb méret, a fiatal kalapok félgömb alakja már első ránézésre segít megkülönböztetni a nagyon gyakori karbolszagú csiperkétől Agaricus xanthodermus, aminek fiatal, zárt kalapjai szögletesek és kisebbek. Az erdőszéli csiperke kellemes illatú, engemet ánizsra emlékeztet. A lényeg, hogy teljesen más, édes illata van, ami szintén segít az azonosításában. A lemezei a még zárt kalapokban halvány piszkosfehérek, de a kalap kinyílása után gyorsan színesedni kezdenek, előbb szürkés-hússzínűek, végül csokoládébarnák. A zárt kalapok alján a gallérnak szép mintázata van, fogaskerékszerű. Az erdőszélen növő termőtestek miatt esély van rá, hogy a gyilkos galócát erdőszéli csiperkének nézi a kezdő gombász. Pedig a gyilkos galóca egészen más! A lemezei mindig hófehérek, és bár kalapja időnként tiszta fehér is lehet, de gyakrabban zöldes-barnás-sárgás, sokkal színesebb mint a csiperke kalap. A gallérja, akárha krepp papírból lenne a tönkje köré kanyarítva. Ráadásnak egy nagy fehér bocskorban álldogál a gyilkos galóca termőtest, ami nagyon szembetűnő tud lenni. De ha mezőn gombászunk, és mérföldes körzetben sehol egy fa, akkor csak a karbolszagú csiperkével téveszthetjük össze az erdőszélit. Sajnos a karbolszagúból van több, és a reménykedő gombász akkor is felveszi a karbolszagút, ha már első ránézésre tudja, hogy az ehetetlen faj újabb gombakörébe gyalogolt bele. A karbolszagút nincs értelme összeszedni, mert főzés során még szagosabb lesz, és ha le is gyűrjük a belőle készült ételt, hamarosan nagyon sürgős dolgunk lesz a mellékhelyiségben. Erős hasmenést okozhat, és ebből még gombaundor is kialakulhat. Ne kísérletezzünk a karbolszagú fogyasztásával! Inkább menjünk jóval nagyobb kört a mezőn, és keressük meg az erdőszéli köreit. Ha igazán mázlisták vagyunk, nagyspórás csiperkére Agaricus urinascens is rálelünk, ami még ritkább, de az egyik legnagyobb csiperke. Szintén kiváló illatú és ízű gomba. A csiperkék májustól novemberig teremnek füves helyeken, erdőkben, ha gombanövesztő idő van, vagyis enyhe, nedves. Korhadékbontók, így a szerves anyagban gazdag helyeken élnek és fejlesztik a termőtesteiket.
Egy lényeges tulajdonság kimaradt, az erdőszéli csiperke termőteste nyomásra halványan sárgul, de soha nem olyan erőteljes a sárgulás mint a karbolszagúnál, amit kettévágva a tönk alja egyből élénksárga lesz. Az erdőszéli bágyadt sárgulását ne keverjük össze a karbolszagú sokkal élénkebb színeződésével.
Ha még több csiperke érdekel, egy régebbi írásomban bemutattam az ismertebbeket

Megjegyzés: A képet innen másoltam át.


A kékhátú galambgomba (bal oldalt) Russula cyanoxantha változatos színekben pompázhat. A kalapja lehet ibolya, ibolyáskék, szürkésibolya, szürkészöld, ibolyászöld színű, azonban a kalapbőr alatt mindig ibolyás a hús legalább a rágásnyomokban. (A gombalegyek lárvái szintén nagyon kedvelik a jó galambgombákat.) A fehér húsa galambgombásan kemény és pattanva törő, kellemes illatú és ízű. A fehér lemezei viszont rugalmasak(!) egyáltalán nem morzsolhatók szét. Nagyon gyakori gomba, mindenféle fával társul, így bármilyen erdőben találkozhatunk vele májustól novemberig.
A varashátú galambgomba Russula virescens kalapja hamar felrepedezik, amitől "ragyás" lesz. Erről kapta a nevét. Ez a tulajdonsága a zöldes-kékes kalapszínnel együtt segít a felismerésében. Az idősebb termőtestek kalapja néha kifakulhat, halvány okkersárga színűek lesznek. Fehér húsa pattanva törő, a tönkben kemény. Törékeny lemezei krémes árnyalatúak, az élük gyakran rozsdabarnán foltosodik. Fehér húsa sérülés nyomán okkeresre színeződhet, és diószerű ízű, kellemes illatú. Júniustól októberig a lombos erdőkben gyakori.
Mindkét faj felületesen hasonlíthat a gyilkos galócára, de a galócának van gallérja és bocskora, valamint a húsa puha, vizenyős. A kékhátúnak van egy zöld színváltozata, a
Russula cyanoxantha forma peltereaui.
.

Megjegyzés: A kékhátú galambgomba és a varashátú galambgomba fotóinak eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése