Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő kö
zt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könny
en felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a kiemelt figyelmet.
A mostani cikkben a népes családból a négy legismertebb nemzetséget mutatom be, és hét gyakori fajt, valamint a legszebb tinórut.


A vargányák, tinóruk Boletus nemzetségbe kiváló csemegegombák és mérgező tinóruk egyaránt tartoznak. Sokak számára csak a vargányák a gombák: ízletes, nyári, bronzos, vörösbarna. Ezeket könnyű felismerni jó illatú, fehér, nem színeződő húsukról. Nagy termetű, gyakran hasas tönkű, vastag húsú gombák. A sárga húsú Boletus fajok zöme ehetetlen vagy gyengén mérgező. Némelyikük húsz perces főzés után ehető.


Az ízletes vargánya Boletus edulis és rokonai, a vargányák kiváló csemegegombák. Az ízletes vargánya kalapja középbarna, nedvesen tapadós, zsírosan fénylő, amint az a képen látható. Savanyú talajú erdőkben, lombhullatókban és örökzöldekben egyaránt megtalálható májustól októberig. Fehér húsa nem színeződik.
A királytinóru Boletus regius az egyik legszebb gomba. A fotó jól visszaadja jellegzetes színeit. Csöves termőrétege és vastag húsa sárga színű, vágásra, nyomásra enyhén kékülhet. A tönkjén halvány recés mintázat van. Lombhullató erdőkben májustól októberig terem. Egyre kevesebb van belőle, így hamarosan védett lesz.

A ragadóstinóruk Suillus közös jellemzője a nedvesen ragadós (nyálkás) kalap, és a fenyőkhöz való ragaszkodás. A fenyők gombapartnerei. Mindegyikük kalapbőrét jobb lehúzni főzés előtt, mert az ételt nyálkássá, gusztustalanná teszi. Némely faj tönkjén gallér van.

A szemcsésnyelű fenyőtinóru Suillus granulatus kalapja rozsdasárga, rozsdavörös, rozsdabarna, nedvesen ragadós-nyálkás. Termőrétege kezdetben vajsárga, a likacsok szűkek, éretten kitágulnak és barnássárgára színeződnek. Világossárga tönkje felül korpás-szemcsés. Húsa halványsárga, puha. Kéttűs fenyőkkel társul. Gyakori.
A barna gyűrűstinóru Suillus luteus szintén kéttűs fenyőkkel társul. Kalapja a barna különféle árnyalataiban pompázik, nedvesen ragadós, szárazon fénylő. Csöves része sárga, likacsai szűkek. Fiatalon a gomba kalapszélét a tönkkel fehér hártya köti össze. Felszakadozva gallér formájában látható a tönkön. Húsa puha, fehér, sárga, a tönkben barnás.

A nemezestinóruk Xerocomus kisebb termetű tinóruk. Közös jellemzőjük a száraz, bársonyos tapintású kalapbőr, és a kisebb-nagyobb mértékben színezett tönk. Nagyon gyakoriak.

A molyhos nemezestinóru Xerocomus subtomentosus kalapja hamvas barna, de lehet szürkés és vöröses árnyalatú is. Száraz időben szabálytalanul berepedezik. Termőrétege élénksárga színű, éretten zöldes-barnás. Tönkjén hosszanti barnás, vöröses hosszanti minta látható, de csak a felső részen. Húsa a tönkben gyengén kékülhet.
Az arany nemezestinóru Xerocomus chrysenteron hasonlít a rokonára, de a kalap repedéseiben a hús nem sárga, hanem vöröses. Csövecskéi hasonló színűek mint a molyhos tinórué, azonban már fiatalon zöldes, és sérülésre, nyomásra erősen kékül. Tönkje megnyúlt, rajta erőteljes, vöröses mintázat van. Sárgásfehér húsa kettévágva erősen kékül.

Az érdestinóruk Leccinum a nevüket a fehéres tönkjüket tarkázó sötét, szálas, apró pikkelyeknek köszönhetik. Fehéres húsuk színeződik, de nem kék a fő szín, hanem a rózsaszín és a szürke. A színeződés miatt egyesek kerülik az érdestinórukat, pedig ehető gombák. A pirosas kalapúakat alaposan meg kell főzni. Gyakran a pontos azonosításukhoz szükséges a fapartnerük felismerése. A cikkben szereplő két faj nevében benne van, hogy melyik fával társul.

A tölgyfa-érdestinóru Leccinum aurantiacum kalapja téglaszínű, narancsbarna vagy rozsdabarna. A kalapbőr túlnyúlik a kalap szélén.  Tönkje sötét szemcsékkel, pikkelyekkel díszített. Húsa először vörösödik, majd szürkésibolyás lesz. Júliustól októberig savanyú talajú tölgyerdőkben terem.

nyárfa-érdestinóru Leccinum duriusculum kalapja szürkésbarna, barnás. Tönkjén sötét, szemcsés mintázat van. A tönk legalja kékes-zöldes árnyalatú. Krémszínű húsa átvágás után előbb pirosra majd szürkéslilára színeződik. Jó ízű, kiadós gomba. Júniustól októberig terem több hullámban. Gyakori az alföldi nyárasokban.

Megjegyzés: A képek eredeti helyét megtekintheted a gombák nevére kattintva. Az első illusztrációt innen vettem.

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.