Gombákkal a világ körül 8.

A szürkéskék zsemlegomba Albatrellus caeruleoporus európai rokonai hazánkban ritkák, mert hegyvidéki fenyvesek a kedvenc élőhelyeik. A rendszertanukat böngészve némi zavart találtam az erőben, mert a zsemlegombafélék családja Albatrellaceae két részre osztható fel.
Bármennyire hihetetlen, de közülük jó néhány faj a galambgombák rokona. Esetükben a taplókra emlékeztető csövecskés termőréteg, ami a tinórukkal ellentétben nem választható el a kalaptól, a párhuzamos (konvergens) evolúció eredménye.
A 20. század közepén még az összes zsemlegomba a taplóalkatúak Polyporales közé tartozott. Egyes nemzetségek még mindig itt vannak. Ez aztán rendesen megbonyolítja a dolgokat.
A legfurább ex-tapló a Bondarzewia berkeley. A genetikai vizsgálata tisztázta a rendszertani helyét, a galambgombák rokona.
A cikk főszereplője, az Albatrellus caeruleoporus jelenleg még a taplók közé tartozik. Ez a szép gomba az észak-amerikai fenyőerdők lakója. A keleti hemlock fenyő Tsuga canadensis egyik gombapartnere. Közepes méretű termőtesteit könnyű felismerni. Sajnos kékesszürke színét leszedése után gyorsan elveszíti, és szürke lesz. Fiatalon, amíg húsa puha, meg lehet enni, de nincs különösebb illata, íze. Időnként kissé fanyar. Idősebb korában húsa megkeményedik. Ősszel termő gombafaj. Védettségéről, gyakoriságáról nincsenek pontos információim.
Egyet tudok, hogy nálunk élő rokonai kíméletet érdemlő ritkaságok. A barnahátú zsemlegomba
Scutiger oregonensis védett. Az országhatáron túl lévő hegyvidéki fenyőerdőkben viszont gyakoriak, de nem érdemes kísérletezni velük, mert húsok hamar szívós lesz, és így élvezhetetlenné válnak.
A 2009-es őszi gombásztalálkozón láthattam a fakó zsemlegombát
Albatrellus ovinus. A taplókra jellemző pórusos termőrétege meglepett. Nem, ez nem olyan mint a tinóruké. Összetéveszthetetlen a kettő. Érdemes megismerkedni a zsemlegombákkal, de esetükben jobb betartani, hogy mindent a szemnek, kamerának, de semmit a kéznek és a szájnak.

Megjegyzés: A képet innen vettem.

Könyvajánló

"A közösségi élet jeles eseményének számított a tökmag köpesztése (hámozása) és a tökmagolajütés. Nem lévén megfelelő adottság a kukorica termesztéshez, hiányzott a kukoricahántás. Ezt pótolta - és pótolja még ma is - a takarmánytök melléktermékeként jelentkező tökmag feldolgozása, melyet egy-egy alkalommal 4-5 család végez. A szárított magot darálják, pörkölik, majd préselik, így nyerik a sűrű, sötétbarna, kissé karamellízű olajat. Egy család 10-20 litert és készít ebből az igen értékes és egészséges ízesítőanyagból. Az igazi hangulatot persze a közös munka, a rokonsággal és más falusiakkal való találkozás, egymás ételeinek megkóstolása adja."

Szigetköztől az Őrségig, a Nyugat-Dunántúl természeti értékei
Szerkesztette: Rakonczay Zoltán

„Baywatch” gomba

A tengerparti susulyka Inocybe heimii magyar nevében benne van, hogy a tengerparti homokdűnék lakója, azonban hazánkban is megtalálható a száraz élőhelyeken, amilyen pl.: a Kiskunsági Nemzeti Park. A mostoha körülmények miatt növényekkel társul, akár csak a homoki fakógomba. A tengerpartokon együtt él a homoktövissel Hippophae rhamoides, a tengerparti fenyővel Pinus pinaster, és egy borókafajjal Juniperus macrocarpa is. Ektomikorrhiza kapcsolatba lép a növények gyökereivel, bevonja azokat és még a gyökérszőröket is körbeveszi. A sovány talajokban kevés a szerves anyag, így még inkább rá van szorulva a növények vegykonyhájára. A növény pedig "örül", hogy a gomba védi a gyökérzetét, és vizet, ásványi sókat ad át neki.
A tengerparti susulyka kicsit eltér a rokonaitól, mert domború kalapjának nincs csúcsa és a kalapszéle nem hasadozik be. Árulkodó szaga sincs. Azonban a lemezei susulykásan sűrűn állók, sötétbarna színűek, nem lefutók. A kalapbőr szálas-nemezessége a fotón is látható.
Hasonlít rá az olajsárga susulyka Inocybe dulcamara, ami szintén előfordulhat a homokos területeken. Összetévesztésüknek nincs hobbi gombász szempontból jelentősége, mert mérgezők, akár csak a susulykák többsége. Legfontosabb méreganyaguk a muszkarin, ami súlyos keringési zavart és akár szívleállást is okozhat. Ezért ne barátkozzunk a kicsi vagy közepes termetű, csúcsos kalapú, sűrű lemezű, behasadozó kalapszélű, fura (kellemetlen) szagú gombákkal.
Azonban a tengerparti susulyka az élőhelye miatt érdemes a figyelmünkre. Különleges hangulata van a Kiskunsági Nemzeti Parknak.

Kiegészítés: A gomba mögött látható növény a
tövises iglice Ononis spinosa, ami megél a homoki, szikes gyepeken is. 

Megjegyzés: A fotót innen vettem át.

Homoklakó

Egy üde lombos erdő vagy egy mesebeli fenyves, esetleg egy Óz világába illő zöld mező képe jelenik meg az ember előtt, ha gombaédenre gondol. Azonban vannak fajok, a gombavilág mindenre elszánt túlélői, akik a nehéz terepek meghódítására vállalkoztak. Ilyen a homoki fakógomba Hebeloma ammophilum. Bármennyire hihetetlen, de a homokpusztai gyepek lakója. Gyökérkapcsolt gomba, egyik hazai növénytársa a naprózsa Fumana procumbens. A nehéz élőhelyi körülmények miatt még inkább egymásra vannak utalva. A gomba adja a vizet és a tápanyagokban szegény homoktalajból nehezen összegyűjthető ásványi anyagokat, míg a bájos törpecserje kész szerves anyagokkal látja el a gombát.
A homoki fakógomba a szárazság ellenére rendes kalaposgomba termőtesteket fejleszt, amiket két módon véd a kiszáradástól: a talajban növeszti őket, ahol viszonylag védve vannak és a termőtest külseje nyálkás, ami plusz védelmet jelent. Amikor a gombák áttörik a homoktalajt, a kalapokat vastagon fedi a nyálkába ragadt homok. A "homokpanír" jellegzetes tulajdonsága.
Ha ráleltünk a termőtesteire, igazán szerencsések vagyunk. A gomba érdekes, a társnövény szép, így a természetkedvelő gombász duplán jól jár.
Érdemes észben tartani, hogy a gombák mindig készek meglepni minket. Gomba a homok pusztában? Fantasztikus!

Megjegyzés: A képet innen vettem.

Szolgálati közlemény: ez+az

Az időjárás kegyetlen. Talán Húsvét körül várható egy esőt hozó front. Előfordulhat, hogy megismétlődik a 2011 év időjárása, ami felérne egy katasztrófával. Mindenki reménykedjen benne, hogy a légkör meggondolja magát, átrendeződik, és inkább 2010 ismétlődik meg. Az az év már megkapta a "legendás" jelzőt. Aki akkor végzett el bármilyen gombász tanfolyamot, az édenben érezhette magát. Gombabőség, áradat, telepakolt kosarak, ritka fajok nagy számban, és még sorolhatnám, hogy milyen volt 2010. A nyaralni vágyók átkozták az "óceáni éghajlatot", hogy egymás hegyén-hátán vonultak az esős ciklonok, de minden rosszban van valami jó, a gombák tobzódtak, és a gombászok örültek. Most azon töprengek, hogy mi lehet a jó az aszályban?

Szombaton kerül megrendezésre az I. Országos Amatőr Gombafelismerő Vetélkedő. Itt tényleg nem a nyeremény a fontos, hanem a tudásunk megmérettetése, és a találkozás a többi gombásszal, a rokonlelkekkel.

Sajnos a gombász fórumok bejegyzésein látható, hogy a csapadékhiány gátolja a gombák fejlődését. Elszórt piros csészegomba és cseh kucsmagomba találatokról lehet olvasni és képeket látni. Szerencsére a medvehagyma meglódult, kedvenc élőhelyein lassan már szőnyegszerűen beborítja a talajt. Gyűjtése során figyeljünk a jó fokhagymaillatára! Az őszi kikerics és a májusi gyöngyvirág leveleinek nincs hagymaillata! Mindkettő mérgező.

Megtaláltam a beállításokat, így már nem kell Google regisztráció, ha hozzá szeretnél szólni valamelyik cikkemhez. Kíváncsian várom a téma ötleteket, kérdéseket is.

Nagy döggomba vs. Szürke tölcsérgomba

Kétségtelenül hasonlít egymásra a nagy döggomba(bal oldali) Entoloma sinuatum és a szürke tölcsérgomba Clitocybe nebularis. Szerencsére van egy markáns különbség köztük, hogy a szürke tölcsérgombának van a pereszkék közt az egyik legerősebb aromája; illata erőteljes, fűszeres. Főzés során illata felerősödik és ablakot kell nyitni, hogy a kényesebb gyomrúak el tudják viselni. Persze ők nem is fognak enni belőle, mert a gomba tömény aromája megtréfálhatja őket. De sokan vannak, akik pont ezért rajonganak érte. Ráadásnak nagyon gyakori őszi gombánk, lombos és fenyőerdőben egyaránt találkozhatunk vele.
A nagy döggombának dohos liszt szaga van, és az íze is hasonló. Tehát a szagával tutira nem csábíthat el minket. A másik eltérés, hogy a fehéres-sárgás lemezei a barnás-rózsaszín spóraportól hússzínűre színeződnek. Ez látható is az egyik termőtesten. A szürke tölcsérgomba spórapora fehér színű. A nagy döggomba közepes vagy nagy termőtesteket növeszt, azonban a termete ellenére a kalapjában feltűnően vékony a húsa. A nagy döggomba inkább nyár végén, kora ősszel fejleszti termőtesteit lombos erdőkben, mert melegkedvelő faj. Novemberben, amikor lépten-nyomon szürke tölcsérgombába botlunk, nagyon kicsi az esélye, hogy döggombát is találjunk. Azonban a gombák mindig képesek meglepni minket. Ezért tanuljuk meg felismerni a termőtesteiket.
További eltérés, hogy a nagy döggomba világos színű, selymes fényű kalapja idősen tompán púpos lehet, míg a szürke tölcsérgombáé többé-kevésbé tölcséres lesz. Az utóbbi kalapszíne sötétebb, a nevében is benne van, hogy zömében szürkés. Még egy plusz infó, hogy a szürke tölcsérgomba tönkre lefutó lemezei könnyen lehúzhatók.

Megjegyzés: A nagy döggomba és a szürke tölcsérgomba fotóinak eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.

Őrség

Nagy Benedek fotója: őrségi tájrészlet

Ahol összeér az ég és a föld, úgy érzem, hogy két puha tenyér fogott közre, hogy óvjon, melengessen. Az otthon érzetét kelti bennem az őrségi táj.
Az őszi gombásztalálkozón olyan  markánsan jelent meg egy régi emlék az emlékezetemben, hogy gyors menekülésre késztetett. Ami elmúlt, elmúlt, a múlt megismételhetetlen, és a
déjà vu emlékeztetett erre engemet. Azonban a sajgó és váratlan tapasztalat ellenére jó szívvel ajánlom az Őrséget túrázásra, mert jelenünkben az Őrség nem a határt, hanem a természeti értékeink kincstárát őrzi. Szerencsére csak pár ezren lakják a vidéket, így nem kell túlzott emberi hatástól szenvednie a természetnek.
Egészen más a hangulata az Őrségnek mint a Viharsaroknak. Ahol én élek, az egyértelműen kultúrsivatag. Faültetvények, másodlagos gyepek, szántók vesznek körül. Persze minden nap rádöbbenek, hogy a természet jelen van, és nem adta fel, hogy visszavegye az élőhelyeket tőlünk. Az Őrség a természetes erdők, a lankás táj, a párásabb levegő miatt "szebb". Egy másik minőséget jelenít meg. Természetesen látom az Alföld szépségét is, de az Őrség vonzóbb.
Mindenkinek van egy álma, az enyém kissé elszállt, mert én a saját életemben nem fogom tudni megvalósítani, de látom, hogy itt-ott mások dolgoznak érte. Szerintem össze lehet egyeztetni a régi és az új tudást, és együtt lehet élni a természettel, nem kizsákmányolva, hanem együttműködve vele. Azonban az "új édenbe" csak kevesek juthatnak be, nincs mindenkinek hely benne. Sokan ismerik, hogy mekkora terület kell egyetlen egy oroszlán eltartásához. Az ember a jelen világ "csúcsragadozója", és az ökológiailag kíméletes életmódhoz nagy terület kell. Sajnos az ipari termelés hamis biztonságba ringatta az emberiség jelentős részét. Fájdalmas lesz az ébredés. Amiben most élünk, az egy álom, aki már felébredt belőle, a cselekvés útjára lépett. Nem az számít, hogy az elkerülhetetlen rendszer összeomlás során mennyien fognak meghalni (köztük én is), hanem azok, akik életben maradnak mennyi mindent őriznek meg a régi és az új tudásból, és milyen értékeket adnak tovább a gyermekeiknek. Igen, az emberséget és a "szeretetet" meg kell őrizni. Nem lett volna olyan szörnyen rossz a fajunk a bolygó számára, ha nem felejtettük volna el igen korán, hogy a kertészei vagyunk, nem a parazitái.
Szerencsére sokan vannak, akik már rájöttek, hogy a Földanya jelenti a gyermekeik jövőjét, és nem a globalizált világ. Őrizzétek meg a kincseket: a termőföldet, az édesvizet, az erdőt; alkalmazzátok a környezetbarát technikákat, hogy a gyermekeitek is leélhessék az életüket, miközben szintén apává és anyává lettek. Ez az egyetlen olyan feladat van a jelenkori életünkben, amiért érdemes élnünk. Minden más lényegtelen, pótcselekvés.
Tudom, hogy kellemetlen és letagadni való az elképzelésem az emberiség jövőjéről, az elkerülhetetlen összeomlásról, de már most látni lehet, hogy fenntarthatatlan az életmódunk, a civilizációnk. Pazarló, mohó, agresszívan terjeszkedő, és már most ember embernek ütközik a fennmaradásért folyó küzdelemben; nemzetállamok viaskodnak kőolajért, vízért, ritkaföldfémekért. Közben elképesztően nagy a civilizációnk hulladéktermelése. Agyonnyomja a szemetünk az élőhelyeket.
Sajnos a globalizált világ egyik terméke vagyok, része ennek a halálra ítélt rendszernek, ami életképtelen a természetben. Sebaj! Az ember találékony. Bízok a "felébredt" emberekben, hogy ők és gyermekeik életben maradnak a tudásuk és a természet segítségével. Sosincs késő. Vissza fog találni az emberiség a helyes útra, miután megfizette az önhittsége árát emberéletekkel.

A hagyma könnyei

A 90-es évek elején, egy májusi osztálykiránduláson a Bükkben, találkoztam először a medvehagymával Allium ursinum. A virágzás utáni növénynek is feltűnő fokhagymaillata volt, amikor megdörzsöltem a levelét. Egyértelmű volt, hogy egy hagymával találkoztam, és átsuhant a fejemen, hogy esetleg ehető vadnövénybe botlottam. Később tudtam meg, hogy virágzásakor már nem érdemes gyűjteni a leveleit, így nem is bánom, hogy azon a régi osztálykiránduláson békén hagytam.
Pár éve lett "divatnövény" a medvehagymából, amióta a városlakó emberek a természet maradékában vélik meglelni a kiutat kiúttalanná vált életmódjukból. Pedig a rendes természetben a "csupasz majom" modern kori, civilizált leszármazottai igen nagy bajban lennének. Én is. Egy normális, hűvös éjszakán is képes kihűlni a testünk, amibe ugye belehalunk. Ennyit a természethez való közeledésünkről, ami inkább pótcselekvés, egy kis nosztalgiázás, egy idilli állapot elképzelése, ami sose volt. A nyári erdő zöld függönye mögött az élet-halál drámája zajlik, csak nem elég jó a szemünk meglátni az öldöklő küzdelmet. Keressük az idillt, ami nem létezik. Bemegyünk a tavaszi erdőbe mint valami szupermarketbe, aztán gyűjtögetünk. Élvezzük a természet harmóniáját(?), a csendet, a tiszta levegőt, és bele sem gondolunk, hogy életképtelenek vagyunk a természetet felszámoló, kizsigerelő civilizációs vívmányaink nélkül. Az életmódunk végső soron halálra ítéli a fajunkat, mert fenntarthatatlan.
Mindegy. Mindig is voltak rövid életű fajok a Földön.

Ne téveszd össze (balról jobbra sorolom a növényeket) a medvehagymát a gyöngyvirággal Convallaria majalis és az őszi kikericcsel Colchicum autumnale. Mindkettő szívre ható vegyületeket (is) tartalmaz, vagyis a természet szépségei kiütik a ketyegődet és így eltesznek láb alól. Tehát ne edd meg a leveleiket mint pár éve egy házaspár, akik szó szerint (botanikailag pontatlan, de nem érdekel) fűbe haraptak, mert medvehagymának nézték a gyöngyvirágot. A medvehagymának fokhagymaillata van, a gyöngyvirágnak és az őszi kikericsnek nincs.

Megjegyzés: A medvehagyma fotóját innen, a rajzot innen vettem át.

Csalán, gomba, tarack

A nagy csalán Urtica dioica a nitrogénben gazdag talajokat kedveli. Ezért az emberi településeken rendkívül elterjedt, közismert „gyom”növény. Nem tartom igazi gyomnak, mert gyógynövény, és jó zöldtrágya készíthető belőle. Sajnos kellemetlen a csípése, de a friss, tavaszi hajtások főzve már nem csípnek. Találtam egy jó csalánleves receptet. Szerintem segít közelebb hozni hozzád is a csalánt, ami az egyik legjobb „gyom”növényünk.
A képen látható csalánhajtáson egy rozsdagomba faj látható, a Puccinia caricina. A rozsdagombák paraziták. Gyakran kísértik a gyeprajongókat, mert igencsak kedvelik az agyondédelgetett pázsitot. Sose fogom megérteni, hogy minek kell olyan helyen is angolos gyeppel kínlódni, ahol azt lehetetlenség fenntartani.
Nálam remekül elvan a tarack
Agropyron repens, ami minden tekintetben életrevaló és nyírva meglepően jól néz ki. Egyébként a „kertművelő átka” szintén gyógynövény, mindenen átkúszó tarackjaiból vizelethajtó tea készíthető. Kétségtelenül utálatos egy gyom, de rettenetes életereje lenyűgöző.
A környezetünkben található növények közül a legtöbbnek van valamilyen pozitív hatása. Kár, hogy a környezetszennyezésünk miatt ellenjavallt a településeinken élő vadnövények gyűjtése és elfogyasztása. Pedig soknak ehető a hajtása, gyökere, virága, illetve gyógytea készíthető belőlük.
Fel-fel a természetbe! Ott talán kevésbe szennyezettek a növények.
Ui.: Majd lesz egy cikk a gombák nehézfém tartalmáról.

Megjegyzés: A képet innen vettem. 

C-betűs lepke

Március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőség utáni napon felbukkant az első lepke a kertemben. A c-betűs lepke Polygonia c-album egy tujaágra szállt rá, hogy napozzon. Óvatosan az elülső lábaihoz értem, mire ő átsétált az ujjbegyemre. Aztán fáradtan a tél megpróbáltatásaitól napozott tovább. Bőven volt időm fotózni.
A c-betűs lepke hazánkban gyakori.
Nevét a szárny fonákján látható ezüstös mintáról kapta, ami hasonlít a latin ábécé "c" betűjére. A hernyója szinte mindenevőnek tekinthető, nem specializálódott egyetlen növényre. A most repülő példányok átteleltek, és ők fognak gondoskodni az idei első nemzedékről. Ha meglátnánk hernyóját a kertünkben, hagyjuk békén, mert nem okoz kárt.
A nappali lepkék színesebbé teszik az életterünket. Érdemes őket a közelünkbe csalogatni egynyári virágokkal és virágos bokrokkal. Különösen kedvelik a nyári orgonát.
Ha lepkebarát kertet akarunk, ültessünk csalánt, mert tápláléknövénye a nappali pávaszem, a kis rókalepke és az Atalanta-lepke hernyóinak. Mindhárom védett lepkénk. Ráadásnak a csalán vértisztító hatású gyógynövény és jó zöldtrágya.
A természetközeli kerttel védelmet nyújthatunk a vadon élő állatoknak. Kölcsönösen jól jár ember és állat, mert a biológiai sokféleség nélkül az emberiség komoly bajba kerülne.

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgomba Chlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombától Chlorophyllum rhacodes. Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még nem bukkant fel. Magyarországon a ritka kerti őzlábgomba Chlorophyllum brunneum okozhat enyhébb mérgezést. A Chlorophyllum nemzetség fajainak tönkjén nincs a nagy őzlábgombára Macrolepiota procera jellemző márványos mintázat. Erre figyeljünk oda, ahogy a színeződő húsukra is. Ha jó és ehető őzlábgombát akarunk enni, akkor maradjunk a nagy őzlábgomba gyűjtésénél. 

Megjegyzés: A kép eredetije itt látható.

Dióízű galambgomba vs. Gyilkos galóca

Ez az igazán gyilkos hasonlóság. A két fotót elnézve most már el tudom képzelni, hogy a teljesen kezdő gombász a gyilkos galócát Amanita phalloides dióízű galambgombaként Russula heterophylla azonosítsa. Elképedve csóválom a fejemet. Sose felejtem el az esetet, amikor a fiatalember gyilkos galócát vitt haza. Az édesanyja belehalt a mérgezésbe, és ő is majdnem áldozata lett a tévedésének. Ezért lett állandó témája a blogomnak a gyilkos galóca. Nekem semmi bajom vele, mert szép gomba, hálás fotótéma, és hasznos társa a fáknak. Eszembe se jutott megenni, amikor életemben először ráleltem. Azonnal felismertem, mert már akkor tudtam az ismertetőjegyeit: zöldes-barnás kalapszín, fehér lemezek, gallér és bocskor. Ez a néhány szó életmentő lehet!
A dióízű galambgomba tönkjén nyoma sincs gallérnak, de bocskornak sem. Lemezei fehéresek vagy halvány krémszínűek. Fehéres húsa merev és pattanva törő. Egyébként az egyik leggyermekibb élmény a gombászatban a galambgomba darabokra törése az első találkozás során. A dióízű galambgomba nevében benne van a legjobb tulajdonsága. Jó, ehető gomba. Azonban gyűjtése előtt feltétlenül tanuljunk meg különbséget tenni galambgomba és galóca közt!
A gyilkos galóca hiába visel zöldes színű kalapot, ha egyszer a gallérja és a bocskora leleplezi. Tönkjének kígyóbőrszerű mintázata és a jellegzetes szaga, ami nyers krumplira emlékeztető szintén jellegzetes tulajdonságai. További hasznos információk, hogy a galóca töve gumós, míg a galambgombának inkább kihegyesedő. A galóca lemezei szabadon állnak, a galambgombának tönkhöz nőttek. A galóca kalapja idősen kiterülve lapos marad, míg a galambgombának középen kissé bemélyed.
Sajnos élőhelyük és termőidejük fedi egymást, így mindkettővel találkozhatunk lombos erdőinkben májustól novemberig. 

Megjegyzés: A dióízű galambgomba és a gyilkos galóca fotójának eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.

A kékhátú és a varashátú galambgomba

Elsőre "vs." cikket akartam írni, de gyorsan elvetettem az ötletet a fotóikra rápillantva. A kékhátú és a varashátú galambgomba a könnyebben felismerhető gombák közé tartoznak, mert jellegzetes tulajdonságaik vannak. Ez azért is jó, mert mindketten jó ízű galambgombák. Érdemes megismerkedni velük.
A kékhátú galambgombát Russula cyanoxantha kissé nehezebb azonnal felismerni, mert változatos színekben pompázhat a kalapja, ami lehet
ibolya, ibolyáskék, szürkésibolya, szürkészöld, ibolyászöld, azonban a kalapbőr alatt mindig ibolyás a hús legalább a rágásnyomokban. (A gombalegyek lárvái szintén nagyon kedvelik a jó galambgombákat.) A fehér húsa galambgombásan kemény és pattanva törő, kellemes illatú és ízű. A fehér lemezei viszont rugalmasak(!) egyáltalán nem morzsolhatók szét. Nagyon gyakori gomba, mindenféle fával társul, így bármilyen erdőben találkozhatunk vele májustól novemberig.
A varashátú galambgomba Russula virescens kalapja hamar felrepedezik, amitől "ragyás" lesz. Erről kapta a nevét. Ez a tulajdonsága, a zöldes-kékes kalapszínnel együtt segít a felismerésében. Az idősebb termőtestek kalapja néha kifakulhat, halvány okkersárga színűek lesznek. Fehér húsa pattanva törő, a tönkben kemény. A fehéres lemezei krémes árnyalatúak, az élük gyakran rozsdabarnán foltosodik. Fehér húsa sérülés nyomán okkeresre színeződhet, és diószerű ízű, kellemes illatú. Júniustól októberig a lombos erdőkben gyakori.
Mindkét faj felületesen hasonlíthat a gyilkos galócára, de a galócának van gallérja és bocskora, valamint a húsa puha, vizenyős. A kékhátúnak van egy zöld színváltozata, a
Russula cyanoxantha forma peltereaui.
.

Megjegyzés: A kékhátú galambgomba és a varashátú galambgomba fotóinak eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.

Gombákkal a világ körül 7.

A krómsárga tövű érdestinórut Leccinum chromapes rózsaszín kalapjáról, fehér majd később rózsaszínre, végül barnára színeződő csövecskéiről, rózsaszín pikkelykékkel díszített tönkjéről és a tönk tövének élénksárga színéről könnyedén felismerhető. Észak-Amerikában mindenfelé elterjedt, mert az érdestinórukkal szemben nem egyetlen egy fafajjal társul, hanem szinte mindegyiknek felajánlja gomba-szolgáltatásait a gyökérkapcsoltságon keresztül. A rózsaszínre váltó termőréteg és a sok fapartnere miatt illik a Tylopilus nemzetségbe is. Ezért Tylopilus chromapes a másik neve. Az örökítőanyagának vizsgálata alapján lett besorolva a Leccinum nemzetségbe. A mikológusok szintén alkalmazzák az örökítőanyag vizsgálatát, ha egy faj rendszertani besorolása külső jegyei, életmódja alapján vitatott.
Hobbi gombászként a szépsége miatt figyeltem fel rá a képkeresőben. Egyelőre nincs információm róla, hogy Európában élne, amerikai gombász fórumokon leltem rá. Egyébként ehető gomba, de enyhe ízű és illatú. Szerencsére nálunk is élnek érdestinóruk, amik mind jó, ehető gombák.


Kiegészítés: Új nevével találkoztam az interneten, Harrya chromapes.

Megjegyzés: A képet innen vettem.

A gombász fehér bálnája


Az ízletes vargánya fehér változata Boletus edulis var. personii hazánkban is előfordul, de igazi ritkaságnak számít. Csak színében tér el az alapfajtól. Sajnos nem én örökítettem meg a különlegességet. A képet innen vettem.

Egy kis történelem

Kr.u.79. augusztus 24-én kitört a Vezúv és elpusztította a híres Pompejin túl Herculaneum városát is. A vulkáni pusztítás különös mellékhatása volt, hogy a vastag hamuréteg konzerválta mindkét települést. Annyira megvédte az időjárási elemektől a hamu a házakat, hogy a belső faldíszítések is sok helyen fennmaradtak. Herculaneum egyik házában található a madarakat és rizikéket ábrázoló freskó. Az ókorban is nagyra tartották az ehető gombákat, hiszen az ízletesebb fajok valódi csemegének számítanak. A mai napig népszerűek a rizikék Dél-Európában, de nálunk is. Találtam egy jó receptet egyik gombásztársam régebbi blogbejegyzései közt. Csak pár hónap, és el lehet készíteni, mert lesz friss rizike. A rizikék a fenyők gombapartnerei, tejük frissen narancsos vagy vöröses színű, nem csípősek, inkább kesernyések. Mindannyian ehető gombák, de jobb alkalmazkodni hozzájuk és nem hagyományos gombás ételekben gondolkozni, ha rizikével pakoltuk meg a kosarunkat egy őszi gombászat során.
 

Megjegyzés: További freskókat láthatsz a kép eredeti helyén.

A lucfenyő elegáns barátja

A tejelőgombák után kutakodva leltem rá a ráncos tejelőgombára Lactarius lignyotus. A rizikék mellett kevés jó, ehető gomba található a Lactarius nemzetségben. Közismert a kenyérgomba, de őt nem mindenki kedveli a "hering" szaga miatt. A fehértejű keserűgomba pedig csak sütve ehető. Ezért örültem meg a ráncos tejelőgombának, ami a rizikékhez hasonlóan jó csemegegomba. A szemnek is tetszetős, mert szép az ellentét a sötét kalap, tönk és a világos lemezek közt. Jellegzetes tulajdonsága, amiről a nevét kapta, hogy a kalapja és a tönkje ráncos. Luchoz való kötöttsége és ráncossága segít megkülönbözteti a többi sötétebb színű, világos lemezszínű tejelőgombától. Sajnos Közép-Európában ritkulóban van, így kímélendő. Tehát hiába találtam egy jó tejelőgombát, ha rálelnék, békén hagynám. Szerencsére a lucosban tutira lenne lucfenyvesi rizike is, így nem maradnék gomba nélkül.

Megjegyzés: A fotót itt találtam.

Miért pont a gomba?

Tettem fel magamnak a kérdést minap, amikor újabb gomba fotókat keresgéltem. A Gombamánia napi frissítése feladta nekem a leckét, és bevallom, hogy természetszeretetem ellenére nincs mindig kedvem napi szinten foglalkozni a természet különceivel. Belefutottam az egyik alapigazságba: jóból is megárt a sok. Azonban január elsején megfogadtam, hogy idén naponta fogok írni a blogomba. Ha sikeresen megtartom a fogadalmamat, akkor egy online gombás könyvem lesz év végére. Ez egy jó "bonbon", amivel frissen tarthatom az elszántságomat. Szeretem a könyveket, de a legjobb, ha szerzője vagyok egynek. Át kell gondolnom a szerkesztési elveit a Gombamániának, hogy tényleg könyvvé alakíthassam át egy idő után. Újabb több agytevékenységet igénylő feladat. Milyen jó, hogy munkanélküli vagyok, így lehetőségem van annak élni, amit tényleg szeretek művelni. Tehát nem kell komolyan venni a nyavalygásomat, hogy brühühü, mennyire kínkeserves naponta gomba kívánós állapotba hoznom magamat.
A gombák fantasztikusak, akár ha az űrből érkeztek volna, pedig kétségtelenül mindig is földi élőlények voltak. A gomba volt az egyetlen, amiért elindultam mezőre, erdőbe. Egyéb élőlényeket a kertemben tanulmányoztam, háztáji természetbúvár voltam évekig. Azonban a gomba képes volt kicsalogatni a tájba, mert egyszerre csiklandozta a képzeletemet és a pocakomat. Amikor ráleltem a lilatönkű pereszkére, és rájöttem, hogy ehető gombát találtam, amiből istenes paprikást főztem, ott dőlt el minden, akkor lettem "gombamániás". A gomba csodálatos élőlény. Számomra sok mindent testesít meg, azonban az igazán "vad gondolataimat" a gombáról megtartom magamnak. Elég annyi, hogy vele együtt teljes a világképem. A gombák termőtestei a szobrok a természet nagytemplomában. Megunhatatlan csoda a gomba. Amikor azt hallom: "nem szeretem a gombát", az olyan, akár ha azt mondanád nekem: "nem szeretem az életet". A gomba nemcsak "egy fura ízű kaja", hanem az élet egyik megjelenési formája a szülőbolygónkon. Része az egésznek.
Az írásomat az egyik jobban sikerült, kedvenc fotómmal illusztráltam, ami tökéletesen visszaadja a természet harmóniáját. Mindezek miatt futok a gombák után.
Megjegyzés: A ráncos gyűrűsgomba Cortinarius caperatus ehető, de hazánkban ritka faj, és összetéveszthető számos pókhálósgomba rokonával. Szerencsére a hártyás gallérja szembetűnő jellegzetessége.  

Redős vs. Vörösbarna

Ugyan külsőre hasonlók, de más élőhelyet kedvelnek. A redős papsapkagomba Gyromitra esculenta savanyú talajú fenyvesekben él. A vörösbarna papsapkagomba Gyromitra fastigiata meszes talajú lomberdők, leginkább tölgyesek lakója. Mindketten tavasszal növesztik a termőtesteiket. Ritkán ősszel is találkozhatunk velük.
A redős papsapkagomba süvege agyvelőszerűen ráncolt, a vörösbarnáé inkább gyűrt lapokból összenőtt, és az ő tönkje hosszirányban vastagon bordázott. A termőteste nagyobb méretű mint a redősé. Ezért nevezik nagy papsapkagombának is.
Élőben az összetévesztésüknek nincs jelentősége, mert egyiket se fogjuk leszedni és hazavinni. Méreganyaguk a giromitrin, ami ugyan vízben jól oldódik, de hiába is forrázzuk le a gombát és öntjük le róla a vizet, valamennyi méreganyag marad benne. Nem érdemes kísérletezned a papsapkagombákkal, mert egy enyhébb mérgezéstől is alaposan megijedhetsz.
A tavaszi papsapkagombákat leginkább kucsmagombáknak vélik, és ezért szedik le őket. Azonban a kucsmagombák termőteste egyszerűbb szerkezetű, kettévágva sose találunk bennük egynél több üreget. A vetélkedő fajlistáján szintén szereplő cseh kucsmagomba hasonlít a redős papsapkagombára.

Megjegyzés: A redős papsapkagomba és a vörösbarna papsapkagomba fotójának eredeti helyét a nevükre kattintva éred el.

Tejes és roppanó

A bejegyzés címe nem a kedvenc jégkrémemre utal, hanem a tejelőgombák két fontos tulajdonságára, a tejnedvre és a kemény, pattanva törő húsra. A gombafelismerő vetélkedő fajlistáján a két rizikén kívül még három faj képviseli a Lactarius nemzetséget. Ezeket fogom bemutatni, és egy rokonukat a galambgombák közül. Mindkét nemzetség a  galambgombafélék Russulaceae családjába tartozik. Gyakori és közismert fajok tartoznak a családba, amilyen pl. a kékhátú galambgomba Russula cyanoxantha, ízletes rizike Lactarius deliciosus. A sárgulótejű tejelőgomba, a kenyérgomba, a fehértejű keserűgomba és a földtoló galambgomba étkezési szempontból kevésbé fontosak, azonban gomba mivoltuk miatt egy gombamániás számára vonzóak.


A sárgulótejű tejelőgomba Lactarius chrysorrheus savanyú talajú tölgyeseink gyakori gombája, de égetően csípős ízű tejnedve miatt ehetetlen. Mindenre elszánt népek képesek ehetővé tenni, de mi inkább hagyjuk békén. Jellegzetes tulajdonsága, hogy a fehér tejnedve kénsárgára színeződik. Hasonlít a jó és ehető rizikékre, de a rizikék a fenyők gombapartnerei.
A kenyérgomba Lactarius volemus ugyan ehető, de nem mindenkinek ízlik. Íze enyhe, nem csípős, idősen heringszaga van. Bőséges, fehér tejnedve beszáradva megbarnul. Narancsbarna, rozsdabarna kalapja és sárgás-krémszínű lemezei sérülésre barnán foltosodnak. Savanyú talajú lomb- és fenyőerdők nem túl gyakori gombája.
A fehértejű keserűgomba Lactarius piperatus kizárólag az ínyencek gombája a gyakorisága ellenére, mert csak sütve ehető. Száraz időben is lépten-nyomon találkozhatunk vele kedvenc élőhelyein. A nagyon sűrűn álló, keskeny lemezei és csupasz termőteste segít megkülönböztetni a rokonaitól. Bőséges, fehér tejnedve nem változtatja színét. Nyersen égetően csípős ízű.
A földtoló galambgomba Russula delica fiatal termőtestei ehetők, de nem igazán csábítanak fogyasztásra. Kicsit hasonlít a fehértejű keserűgombára, de a vastag lemezei ritkábban állnak és sok köztük a félhosszú lemez, amik a kalapszélet érintik, de a tönköt nem. Tejnedve egyáltalán nincs, hiszen ő galambgomba. Meszes talajú lomb- és fenyőerdőkben nagyon gyakori.

A tejelőgombák és a galambgombák közt nincs halálosan mérgező faj, így kezdők számára jó szívvel ajánlom a családjukat. Ráadásnak tömegesen teremnek erdeinkben. Mindannyian a fák gombapartnerei. Gyakoriságuk, könnyű felismerhetőségük miatt ideális gyakorló gombák. A pattanva törő hús a galambgombafélék egyedi tulajdonsága. Kezdő gombászként szinte révületbe esve tördeltem szét az ehetetlen piros galambgomba Russula rosacea termőtesteit.

Megjegyzés: A sárgulótejű tejelőgomba, a kenyérgomba, a fehértejű keserűgomba és a földtoló galambgomba fotóinak eredeti helyét a nevükre kattintva éred el.

Gombákkal a világ körül 6.

Az aranyrög gomba Royoungia boletoides a tinórufélék Boletaceae családjába tartozik. A nemzetségének ő az egyetlen faja. Igazi különlegesség. Ausztrália Új-Dél-Wales államának dél-keleti részén él eukaliptusz erdőkben. Corymbia intermedia és Eucalyptus resinifera gombapartnere. Legalábbis ezekkel a fajokkal bizonyított a kapcsolata. A szarvasgombákhoz hasonló a megjelenése és az életmódja, de a tinórufélékhez tartozva nem rokonai egymásnak. Zárt termőtestű gomba, vagyis a termőrétege belül található, amit egy peridiumnak nevezett külső réteg borít. A kettévágott termőtesteken mindkettő látható. Apró gomba, alig 2 centi átmérőjű. Kicsiny mérete ellenére gyűjtik és fogyasztják. Étkezési értékéről nem találtam információkat.

Megjegyzés: A kép eredeti helye megszűnt, nem tudom linkelni.

Sötét vs. Tölgyfa

Az érdestinóruknál, a Leccinum nemzetség fajainál az első dolog, hogy megnézzük, milyen fa alatt leltünk rá a termőtesteikre. Sokszor egyformának tűnnek, és csak a fa, aminek a gombatársai, segíthet az azonosításukban. Mindegyik érdestinórunak megvan a kedvenc fája. A tölgyfa érdestinóru Leccinum aurantiacum nevében benne is van, hogy főleg a tölgyekkel szeret társulni. A savanyú talajú lomberdők gyakori gombája. Téglaszínű, narancsbarna vagy rozsdabarna kalapja segít megkülönböztetni a sötét érdestinórutól Leccinum pseudoscabrum, melynek kalapszíne barna, olív árnyalattal és sötétebb, feketés foltokkal. A sötét érdestinóru kedvenc fája a gyertyán. Gyertyánelegyes erdőkben gyakori. A tölgyfa érdestinóru érdekes tulajdonsága, hogy a kalapbőre a kalap szélénél ránő a csöves termőrétegre.
Élőben az összetévesztésüknek nincs jelentősége, mert mindketten jó, ehető gombák.
Az érdestinóruk a nevüket a tönkjüket borító, sötétebb színű pikkelykékről kapták. További egyedi tulajdonságuk, hogy a fehér húsuk színváltoztató. Ha kettévágjuk pl. a tölgyfa érdestinórut, a metszésfelület lilásrózsaszín árnyalatú majd szürkésibolyás lesz.
Érdemes megismerkedni az érdestinórukkal, mert színváltoztató húsuk ellenére mind ehető és jó étkezési gomba. Viszont a tarkahúsú érdestinórut
Leccinum variicolor és a sárga érdestinórut Leccinum crocipodium inkább kíméljük meg, ne szedjük fel a termőtesteiket, mert visszaszorulóban lévő fajok.

Kiegészítés: Az I. Országos Amatőr Gombafelismerő Vetélkedőre március 20-ig lehet jelentkezni.

Megjegyzés: A sötét érdestinóru és a tölgyfa érdestinóru fotójának eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.

Spongyabob gomba

A Spongyabob gomba Spongiforma squarepantsii különös nevét a szivacsszerű megjelenésének köszönheti, és annak, hogy a névadója szereti a rajzfilmfigurát. Igazi gombaújdonság, mert 2011-ben fedezték fel Malajzia egyik nemzeti parkjában. Ami számunkra igazán érdekes lehet vele kapcsolatban, hogy a nálunk is közismert tinórufélék Boletaceae családjába tartozik.
Az angol nyelvű cikk, amelyből a fotóját kimásoltam, részletesen bemutatja a Spongyabob gombát. 

Nőnapra

Megjegyzés: A kép eredetije itt nézhető meg.

Nyálkástönkű pókhálósgomba vs. Vöröses nyálkásgomba

A két hasonmás gomba közt van egy lényeges különbség, a vöröses nyálkásgomba(jobb oldali) Chroogomphus rutilus kéttűs fenyők gombapartnere, így kizárólag erdei és feketefenyő környékén lelhetünk rá, míg a nyálkástönkű pókhálósgomba(bal oldali) Cortinarius trivialis a bükkel és a tölggyel társul, de egyéb lombos fák alatt is megtalálhatjuk. Bár fenyőelegyes erdőben mindkét fajjal találkozhatunk, hiszen a pókhálósgomba szezonja beleér a nyálkásgombáéba, ami inkább őszi faj.
Fotóik alapján tényleg hasonlítanak egymásra, azonban szembetűnő a pókhálósgomba díszesebb, többszörösen öves tönkje. Ez a díszítés nyálkás, innen kapta a nevét. A kalapja szintén erősen nyálkás. A fiatal termőtesteken látható a burok maradványa, ami a kalapszéltől a tönkig tartó "pókfátyol". A lemezek színe kezdetben halvány kékesibolya, majd később a rozsdabarna spóraportól elszíneződnek. A húsa halványsárga, tönkben barnás színű. Nincs feltűnő illata, íze. Fogyasztási értéke nem ismert, sok rokonfajjal összetéveszthető a változatos megjelenése miatt. Inkább ne kísérletezzünk a pókhálósgombákkal, mert van köztük néhány súlyosan mérgező.
A vöröses nyálkásgomba nevében benne van, hogy nedvesen nyálkás, de azért ez nem annyira zavaró tulajdonsága. Feltűnő a kalapja közepén lévő púp, ami hegyesebb mint a pókhálósgombáé. A kalapszíne rézvörös, narancsbarnás. A ritkán álló, vastag lemezei a tönkre mélyen lefutnak. Fiatalon narancsos színűek, majd a feketésbarna spóráktól elszíneződnek, bíborbarnából feketésbarnák lesznek. Szintén van részleges burokmaradványa, ami később szálas gallérzónaként látható a tönkön. A húsa a tönk aljában élénksárga. Illata gyümölcsszerű, íze kissé fanyar. Szerepel az árusítható fajok listáján. A kéttűs fenyőkhöz való kötöttsége, a lemezei, a púpos kalapja és enyhe nyálkássága, valamint tövének sárga színe jól felismerhetővé teszi. Gyakran tömegesen terem a kedvenc élőhelyein.

Megjegyzés: A nyálkástönkű pókhálósgomba és a vöröses nyálkásgomba fotójának eredetije a nevükre kattintva nézhető meg.

Szolgálati közlemény: tanfolyamok

A tavasz aktuális kezdési ideje a gombász tanfolyamoknak. Eddig kettőről szereztem tudomást. Az egyik Szarvas városában kerül megszervezésre, és március 10-ig lehet jelentkezni rá. A részletes tájékoztató ITT olvasható el.
A másik tanfolyam magasabb szintű, OKJ-s gombaszakellenőri végzettséget ad.
A terepgyakorlattal egybe kötött előadások Esztergom-búbánatvölgyben, a Duna Ipoly Nemzeti Parkban lesznek megtartva. A részletes tájékoztatót ITT lehet megtekinteni.
Mindenkit biztatok legalább egy alap tanfolyam elvégzésére, mert így a leggyorsabb megismerkedni a természet különceivel. Nekem egyedül évekbe telt összeszedni a jelenlegi tudásomat.
A gombák csodálatosak, az ehető fajok finomak, az egysejtű gombák nélkül pedig nagy bajban lennénk. Tehát mindig érvényes marad, hogy érdemes közelebbről megismerkedni velük. A gyilkos galócánál viszont jobb észben tartani, hogy mindent a szemnek, de semmit a szájnak, mert halál lehet a bensőségessé vált kapcsolat vége.

Az ördög vérző foga

Az "ördög foga" hivatalos magyar neve csípős parásgereben Hydnellum peckii. Nagyon különös és jellegzetes tulajdonsága, hogy a fiatal termőtestek vörös nedvet választanak ki. Ez ihlette az angol neve közül az egyiket, vérző fog. Én meg összevontam a másik nevével, az ördög fogával. Persze nevezik egyszerűen vérző gombának is.
A parásgerebenek nem közvetlen rokonai a gerebeneknek. Meglepően messze vannak egymástól a közös tulajdonságuk, a tüskés termőrétegük ellenére.
A csípős parásgereben ritka gomba hazánkban, de nem lehetetlen találkozni vele. Hegyvidéki faj. A savanyú talajú fenyvesek gombája. Kedveli a lucot és a kéttűs fenyőket, mert ezek gombapartnere. Fenyőelegyes lomberdőkben is rálelhetünk, ha nagyon szerencsések vagyunk.
A Hydnellum nemzetség fajai ritkák. Ezért a ritkaságokra fogékony gombászok figyelmére biztosan számíthatnak.

Megjegyzés: A fotó eredetije itt látható.

Márványos pereszke vs. Mezei tölcsérgomba

A két faj közül a mezei tölcsérgomba(jobb oldali kép) Clitocybe rivulosa a fontosabb, mert muszkarin tartalma miatt kellemetlen meglepetést okozhat nekünk, ha megesszük. Sok fehéres és kisméretű tölcsérgomba van, és szintén mérgezők. Fontos megkülönböztetni őket az egészen más nemzetségbe tartozó, jó, ehető gombáktól.
A mezei tölcsérgomba kalapja 1-7cm átmérőjű. Fehéres vagy bézsszínű, gyakran viaszos foltok láthatók rajta körkörösen. A lemezei tönkre kissé lefutnak, sűrűn állnak, fehéresek. A spórapora krémfehér színű. A fehér vagy sárgásfehér húsa kalapban puha, tönkben rostos-szálas. Enyhén lisztszagú, lisztízű. Ne kóstolgassuk! A tönkje gyakran görbe. A neve utal a kedvenc élőhelyére, füves helyek gombája, de megtalálható erdőszéleken, parkokban is. Gyakorisága miatt gyakran találkozhatunk vele. Legtöbbször mezei szegfűgomba közé szedik őt és rokonságát.
A márványos pereszke
Lepista panaeola nagyobb termetű gomba, mégis hasonlít a mezei tölcsérgombára, azonban számos különbséget fedezhetünk fel köztük. A márványos pereszke "igazi" pereszke, vagyis szürkés lemezei pereszke foggal érintik a tönköt. A spórapora halvány húsrózsás színű. Halvány szürke húsa vastag, jellegzetes "pereszkés" illata van. Kalapjának széle sokáig begöngyölt, majd aláhajló. Általában szaruszínű, szürkés-barna és márványszerűen vízfoltos. A füves élőhelyek gombája. Sajnos csak közepes étkezési értékű. Nagyobb termete, erősebb illata, vastag húsa, szürkés színei segítenek megkülönböztetni a kicsi, fehéres tölcsérgombától.

Megjegyzés: A márványos pereszke és a mezei tölcsérgomba fotójának eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.

Ismerd fel!

A gyilkos galóca Amanita phalloides évente legalább egy ember halálát okozza és többeket küld intenzív kezelésre a kórházba. Sajnos a galócák felületesen hasonlítanak a csiperkékre. Mindketten kalapos, és lemezes termőrétegű gombák. A két család összetévesztése életveszélybe sodorhatja a tudatlan, hobbi gombagyűjtőt.
A fotót 2007 októberében készítettem egy az átlagosnál kisebb méretű gyilkos galócáról, amin jól megfigyelhető a három legfontosabb tulajdonsága: fehér lemezek, fehér gallér, fehér bocskor. Egy kicsi rész látható a kalapjából is, ami világos zöld színű volt.
Szerencsére könnyedén felismerhető a gyilkos galóca. A hiba mindig ott van, hogy sokan mégsem ismerik, vagy kapkodva gyűjtik a gombát és nem figyelnek oda az árulkodó tulajdonságokra. Tehát ezek még egyszer: fehér lemezek, gallér és bocskor.
A gombafelismerő vetélkedő fajlistáján számos olyan faj van, amelyekkel összetéveszthető, de a tévedés kizárva, ha a legfontosabb három tulajdonságát szem előtt tartjuk.
Ha erdőben bóklászva rálelünk, szintén ezek alapján tudjuk azonosítani. Bár a fehér galóca Amanita verna is galléros, bocskoros, de ezt sem fogjuk leszedni és megenni, mert szintén halálosan mérgező!
A csiperkéknek színes lemezeik vannak, rózsaszínből váltanak barnára. A nagyon fiatal, még zárt kalapú termőtestek lemezei egyes fajoknál piszkosfehér színűek. Ilyen például az erdőszéli csiperke Agaricus arvensis. A gyilkos galóca lemezei mindig fehérek. A csiperkék is gallérosak, de a gyilkos galócának van még egy szembetűnő tulajdonsága, a nagyméretű bocskora. Ezért kell tövestül felvenni a gombát, hogy minden része látható legyen. Az avarban mélyen ülő galócánál rejtve maradhat a bocskor, ha csak levágjuk a termőtestet.
A gyilkos galóca másik "rossz" tulajdonsága, hogy változatos színű a kalapja: fehér, halvány sárga, világoszöld, sötét zöldesbarna egyaránt lehet. A zöld kalapú termőtestek leginkább a galambgombákkal téveszthetők össze, hiszen ezeknek a lemezei és tönkje gyakran fehérek, azonban sosincs gallérjuk és bocskoruk. Ráadásnak a húsuk legtöbbször kemény és pattanva törik. A galócáké puha és vizenyős.
Időnként előfordul, hogy a galóca gallérja hiányzik, mert leette egy csiga, a bocskora pedig leszakad, amikor kihúzzuk, de azért a kalapszíne, a sűrű és szabadon álló lemezei, a finoman márványmintás tönkje, az enyhe szaga, ami engemet krumplira emlékeztet, továbbra is felismerhetővé teszi.
A még tojás alakú galócát pöfetegnek vélhetjük, de kettévágva(kép) jól látható a kalap, a lemezek és a tönk is.
A többi Amanita fajtól, amik szerepelnek a listán, könnyedén megkülönböztethetjük.
A citromgalócának A. citrina, a párducgalócának A. pantherina, és a piruló galócának A. rubescens pettyes, vagyis szakadozott burokmaradványokkal díszített a kalapja és nincs bocskora.
A szürke selyemgombának A. vaginata nincs gallérja és bordás a kalapszéle.
Sajnos a gyilkos galóca mindig örökzöld témája lesz a blognak, hiszen sokan megfeledkeznek az óvatosságról, és gyakran bevizsgáltatni sem viszik el a maguk szedte gombát. Pedig jobb körültekintőnek lenni mint intenzív osztályon kikötni. Ne feledjük, a gyilkos galóca nem véletlenül viseli a nevében a gyilkos jelzőt!

Párduc vs. Piruló


A párducgalóca Amanita pantherina és a piruló galóca Amanita rubescens gyakori gombák hazánkban. A párducgalóca általában a savanyú talajt kedveli, de bármelyik lomb- és fenyőerdőben rálelhetünk, ugyanígy a piruló galócára is, ami talajban nem válogatós. Gyakoriságuk és összetéveszthetőségük miatt érdemes megismerkedni velük.
A párducgalóca az igazi bolondgomba, részegséghez hasonlító, őrjöngéses mámort okoz, ami picit sem kellemes. Fő méreganyaga az iboténsav. Termőtestének jellegzetes vonásai: kalapja halványszürkés, sötétbarna, felületén letörölhető burokmaradványok, fehér pettyek vannak. A kalapszél bordázott(!). Nincs bocskora.
A piruló galóca nevében benne van, hogy puha, fehér húsa különösen a tönk bocskortalan tövében és a rágásnyomokban vörösödik. A fehér lemezei is vörösen foltosodnak. Kalapja általában vöröses árnyalatú. A pettyei színesek, sárgásak, és idővel rózsásbarnásak lesznek. Kalapszéle sima. A fehér gallérja viszont bordás(!). Puha, fehér húsa szagtalan, fiatalon édeskés ízű. Elkészítése előtt a kalapbőrét húzzuk le. Alapos főzés, legalább 20 perces hőhatás után biztonsággal fogyasztható. Nyersen semmiképpen ne együk meg!
Legjobban önmagában érvényesül íze, aromája. Töltelékekhez, pástétomokhoz, serpenyős ételekhez, pizza feltétekhez, levesekhez érdemes felhasználni.
Röviden összefoglalva a két galóca közti különbséget:
Párducgalóca: bordázott kalapszél, sima gallér, nem színeződő hús.
Piruló galóca: sima kalapszél, bordázott gallér, vörösödő hús.
A galócák gyűjtése kezdők számára kerülendő. Ugyan a legtöbb fajuk méreganyaga hőre lebomlik, de például a gyilkos galóca méreganyaga, az amatoxin hőálló, vagyis mindenképpen megmérgez minket, ha megesszük a gyilkos galócát Amanita phalloides vagy a rokonát, a fehér galócát Amanita verna.

Megjegyzés: A párducgalóca és a piruló galóca fotóinak eredetijét a nevükre kattintva nézheted meg.

Kicsi, lila, szagos és mérgező

A retekszagú kígyógomba Mycena pura szintén rajta van a gombafelismerő vetélkedő fajlistáján. Elméletileg összetéveszthető a szürkéslila pereszkével(adatlap) Lepista sordida és lilatönkű pereszkével(adatlap) Lepista personata. Azonban a netről letöltött fotóján tipikus termőtestei láthatók, amik egészen más jellegűek mint a pereszkéké. Bár a szürkéslila pereszke egy kisebb termetű faj a családján belül, de élőben összehasonlítva a retekszagú kígyógombával, a kígyógombát leleplezné a nevében is benne lévő tulajdonsága, a feltűnő retekszag. Az íze is a retekre emlékeztet, de erősen kétlem, hogy bárki étvágygerjesztőnek találná a szemnek szép, de gyomornak kellemetlen gombácskát. A muszkarin tartalma miatt mérgező gomba.
A retekszagú kígyógomba lilásrózsás, halvány lila színű termőtesteivel lomb- és fenyőerdőben egyaránt találkozhatunk júniustól novemberig. Gyakorisága miatt sokszor rálelünk. Felvéve és szétszedve egy termőtestét észrevehetjük, hogy a húsa vékony, puha és vizenyős. A kedvelt és tömegesen gyűjtött pereszkék húsa rugalmas, vastag, jó ízű, illatos vagy már-már orrba vágóan aromás mint a szürke tölcsérpereszkéé Clitocybe nebularis.
A lilatönkű pereszke(kép) a legelők, rétek gombája, de füves erdőszéleken, parkokban lombos fák alatt is találkozhatunk vele. Feltűnő méretű, vastag húsú, pereszkés illatú és ízű, jó étkezési gomba. Kedvenc élőhelyein nagyon nagy tömegben fejleszti termőtesteit. Világosbarna kalapjáról, fehéres vagy világos kalapszínű, pereszkefogas lemezeiről, és a lila színű tönkjéről könnyedén felismerjük.
A szürkéslila pereszke(kép) szintén ehető, de nincs gasztronómiai értéke. A sűrű, sápadt lila, pereszkefoggal lefutó lemezei jelentősen eltérnek a retekszagú kígyógomba széles, ritkán álló, tönkhöz nőtt vagy szabadon álló, kezdetben lilásrózsás majd szürkésfehérre fakuló lemezeitől. A foggal lefutó lemezről itt találtam ábrát. Talán így már jobban érthető, hogy miért olyan jellegzetes tulajdonság a pereszkéknél.

Megjegyzés: A retekszagú kígyógomba fotóját innen vettem.

Mókus és a tudatmódosítás

A párducgalócáról Amanita pantherina kerestem jó fotót, amikor észrevettem a sok gombás kép közt egy szürke mókust. A kép eredeti helye egy varázsgombás fórum. Hihetetlen, de a mókus egy fiatal párducgalóca termőtestet kóstolgatott. Ha teljesen megette, akkor hasonló hatással lehetett rá mint az emberre. Ki tudja, hogy mi vette rá a szokatlan csemegére? Elméletileg az állatok a saját jól felfogott érdekükben kerülik önmaguk megmérgezését. Egy elkábult mókus könnyű zsákmánya lehet egy ragadozónak. Vagy egyszerűen a mókus akart magának egy "jó estét". Kár, hogy nincsenek információim a különleges ízlésű rágcsáló további sorsáról.