Ott lenni a hegyen

Elmentünk az új út végéig a Pádis-fennsíkon. Oda mindenki elmegy, mert követi az utat, aminek nincs vége, vagyis belefut egy földútba, ami eltűnik a hegy mögött, nem tudni hová megy, vagyis én, aki áll a betonút végén nem látja be az út teljes hosszát, csak sejti, hogy sosincs vége az átalakulásnak, mert betonútból földút lesz, aztán abból ösvény, majd keskeny csapás a fák között, és végül az ember azon kapja magát, hogy az út benne fut tovább és őt viszi magával a lendület. Szóval elmentünk az egyik út végéig, ami semminek se a vége, hanem a kezdete, folytatása és ránéztünk a panorámára. "Amott, az a hegy, oda akár át is sétálhatnánk." Ami légvonalban közel látszik, az több napi járás. Letettünk róla. Felmásztunk a kilátó sziklára, ahová mindenki felmegy, mert vonzó a nagyobb rálátás a fennsíkot övező hegykoszorúra. A fantasztikusból sosem elég, és az ember többet akar a jóból. Felkaptattunk a köveken, természetes lépcsők, és vitt tovább minket a lendület, mert szélesebb lett az ösvény. Újabb hegy emelkedett fel, szelíd, zöld füvű oldalával felénk fordulva. Kicsiny csapatunkból négyen nem is tudtak ellenállni és elindultak, hogy megmásszák. Hárman maradtunk a kilátóponton és lehajoltam virágokat fotózni. A kakukkfű parazitája, a fehér szádor különleges fotóalany volt. Közben vártunk, hárman a négyre, akiket elcsábított a hegy. A kilátón nyári meleg volt, lejjebb az autóknál szeles, hűvös idő. Közben derült égen húzta fehér porát az égi szekér kirajzolva az égbolt görbületét. Imádtam a látványt, fürödtem benne, ahogy a többiek is. Lehetsz negyven vagy hetven, körülnézve gyerekarcokat láttam. Mindegyikünknek a szebbik fele mutatkozott meg, az örök, a lelkes, a boldog, a felfedező, a játékos. Együtt mozdultunk és örültünk a mozgásnak, az életnek. Egy nap alatt felmentünk Biharfüredre, a Pádis-fennsíkra, végül a Ponor-réten kötöttünk ki, ahol újabb erdőt fedeztünk fel és eldöntöttük, ide ismét el kell jönnünk. Senkit sem zavart, hogy alig találtunk gombát, mert minden más csodálatos volt. Baktattam köveken, földön, avaron, füvön, köröttem hol szűkebb, hol tágasabb volt a tér, fákat kerülgettem vagy széles mezőn az utat kerestem. Közben dübörgött a szívem, nyeltem a hűvös levegőt és a szellemem felettem keringett boldog szédületben: éltem és kedvemre való helyen jártam. Imádom a természetet, és piciny totemeim a gombák termőtestei.