Kétkörösköz susulykái

A susulykák Inocybe spp. az egyik olyan nemzetség, amiben nincs ehető faj. A legtöbbjük mérgező a muszkarin tartalmuk miatt. Ennek ellenére évtizedek óta nem okoztak életveszélyes mérgezést, ami köszönhető az ingyenes gombavizsgálatnak, és a hatásos orvosi kezelésnek. Muszkarin mérgezés esetén óvatosan atropint adagolnak, ami szintén méreg, de ellentétes hatású. Meglepő, de ötven gramm mérgező susulyka, ami kis marék gomba, már halálos adag lehet. Ezért a susulykákat javasolt ismerni, hogy ne kerüljenek ételbe mondjuk mezei szegfűgomba közé keveredve. Mázlinkra elég jellegzetes nemzetség, hamar gyanússá válnak pár fontos tulajdonságukat ismerve. Kétkörösközben nagyon gyakoriak, számos fajuk él, mert szívesen társulnak tölgyeinkkel, nyárfáinkkal. Legalább húsz vagy több is biztosan van. Én sem ismerem az összeset.

 A nyitóképen két fajuk is van, a kisebbet kiemeltem, aminek spórái láthatók a második felvételen. Nagy meglepetés volt, hogy a kicsi susulykának mekkora dudoros spórái vannak! Hogy összezavarják a gombászt, nagyon soknak sima falú spórái vannak. Az egyik legdudorosabb a csillagspórás I. asterospora. Szintén él Kétkörösközben. Az apróságról nincs pontos faj határozásom, gombászt próbáló feladat az azonosításuk. Hazánkban is több mint 100 megtalálható a világszerte mintegy 1400 fajt számláló nemzetségből! Izgalmas társaság, de hasgombász szempontból egy fontos, hogy biztosan elkülönítsd az ehető gombáktól. Ezért kedvcsinálónak egy könnyen felismerhető fajjal kezdek, ami hálás fotótéma is.

 A lila susulyka I. lilacina pont olyan, ahogy a fotómon látod. Kicsike, 1-3 cm átmérőjű kalapkáit színük miatt könnyű észrevenni. Ráadásnak egészen sok, 20-30 termőtest is lehet pár lépésnyi területen. Felületesen ránézve a retekszagú kígyógombára Mycena pura hasonlít, de a lemezeinek színe egyből leleplezi. A bejegyzés utolsó képén láthatod a jellegzetes susulyka lemezeket. Spóraporuk dohánybarna színű. A lemezél gyakran fehéres. A kígyógombáknak a fehéres spóraporuk miatt világos színűek maradnak a lemezeik. Egyébként a két nemzetség egyben közös, hogy nincs ehető fajuk. A lila susulyka sem ehető, sőt mérgező, de kellemetlen szaga eleve nem csábít a gyűjtésére.

 A téglavörös susulyka I. erubescens jelentősen nagyobb méretű mint a lila. Ez látszik a vaskosabb tönkjén is. Kalapátmérője 8-12 centi is lehet. Fiatalon az egyik legszebb gomba. Ezen fotóján jól tanulmányozható a susulykák kalapbőrének jellegzetes vonása, a szálazottság. A másik fontos tulajdonságuk a kalapjuk púpja, lásd a többinél. A kalapszél gyakran behasad, ami már megkezdődött a téglavörösnél. Bár a legtöbb susulykának igen fura szaga van, hidd el, fel fog tűnni, amint megszagolsz egyet, de a téglavörösnek fiatalon kellemes, édeskés illata van. Később lesz kellemetlen szaga. Nagyobb mérete, guszta megjelenése, jó illata miatt felkeltheti a gyanútlan kezdő gombász figyelmét. Azonban húsának vörösödése, susulyka formája, az érő termőtest lemezeinek barna színe segíti a felismerését. Nem szabad kosárba tenni, súlyosan mérgező.

A kerti susulyka I. rimosa közepes méretű, 2-8 cm kalapátmérőjű, az egyik leggyakoribb susulyka. Városi parkokban is közönséges. Természetesen fák alatt terem, hiszen rokonaihoz hasonlóan azokkal társul. Azonban a fáktól 10-20 méterre is teremhet, akár fű között. Ilyenkor javasolt felnézni, hogy merre is áll a fapartnere. Ott lesz az. Nem réti gomba. Szerencsére egyértelműen mutatja a susulykás jegyeket, púpos kalap, szálazott kalapbőr, behasadozó kalapszél, szokatlan szag (sperma), olívbarna lemezek, amik a fiatal gombánál fakósárgák.

A borvörös susulyka I. adaequata az egyetlen olyan faj a nemzetségéből, aminél egyes szakirodalmak megemlítik az ehetőséget. Én viszont egyáltalán nem ajánlom a kóstolgatását! Eszedbe ne jusson gyűjteni! Én is kizárólag fotózom, mert egyébként mutatósak a termőtestei, amik közepes méretűek, 4-10 cm kalapátmérőjűek. Esetében kimondottan látványos a susulykás kalapbőr szálazottság, a púpja is jól látható. Lemezei fiatalon agyagbarnák, később borvörösre színeződnek. A húsa is vörösödik.

A pikkelyes susulyka I. squamata hasonlít a kertire, de a fotómon pont sikerült megörökítenem a névadó tulajdonságát, a kalap közepén lévő sötétebb pikkelyeket. Élőhelyük átfedi egymást, mindkettővel találkozhatsz ugyanabban az ültetvényben járva. Bár egyéni megfigyelés alapján a pikkelyes jobban kedveli a nyárfásokat, ott egészen nagy tömegben képes teremni. Valamivel kisebb mint a kerti, 3-6 cm kalapátmérőjű. Nincs kifejezett szaga. Enyhén mérgező, így azonosítása után jobb a helyén hagyni.

***

Az utolsó képen susulyka és galambgomba lemezei láthatók. Két külön rendbe tartoznak, egyik kalaposgomba-alkatú, a másik galambgomba-alkatú, de mindkettő termőrétege lemezeken van. Azonban a galambgomba lemezei legtöbbször, ha végighúzod rajtuk az ujjadat peregve törnek szét. Csak néhány fajuknak rugalmas, ami határozásukat könnyítő tulajdonság. Húsuk is egyedi, a levegővel töltött gömbszerű sejtek miatt pattanva törő. A kalaposgombák húsa vizenyősebb, puhább, rugalmasabb, és jellegzetes szaga lehet. Galambgombáknál nem szoktam igazán illatot érezni. Az előbbi csoportba tartoznak a legismertebb gombák, gondolj csak a csiperkékre, őzlábgombákra, pereszkékre, pöfetegekre stb. Azonban a galambgombákat kedvelik a kezdő gombászok, mert náluk nem kell tartani a gombamérgezéstől. Ha már biztosan elkülönítik a galócákat tőlük.