Az acélszürke galambgomba Russula medullata szintén ide tartozik, de közelebbi rokona a szürkészöld R. grisea. Ketten a főcsoporton belül egy alcsoportban vannak, aminek névadó faja a szürkészöld Griseinae. Nagyon hasonlítanak egymásra, de a fapartner segít eligazodni. Ahol a nyárfa-érdestinórukat gyűjtöd, ott biztosan felfigyeltél rá, mert a nyárfák másik lelkes gombapartnere. Nem feltűnő színű, amolyan fakó dióízűnek vélheted. Ehető, csak az idős példányok lemezei csíphetnek. Bőségesen tud teremni. Ha nincs más, érdemes megkóstolni fiatalabb termőtesteit.
Alapvetően a zöldes-kékes árnyalatú galambgombák jók szoktak lenni. De javasolt az óvatos kóstolgatás, ha már egyértelműen tudod, hogy milyen a galambgomba és milyen a galóca. Teljesen kezdő gombászok ne csinálják! (A pici gombadarabot nem nyeljük le, kiköpjük.)
A gyászos galambgomba R. seperina a Decolorantinae alcsoportba tartozik, aminek névadó faja a tarkahúsú R. decolorans. (A csoport név Polychromae=sokszínű utal az ide sorolt fajok közös tulajdonságára.) Mindkettő húsa gyenge vörösödés után megszürkül. Lásd a bejegyzés első képén, amin szintén gyászos galambgomba van megtörve. Gondoltad volna, hogy a galambgombák fehér húsa színeződhet? Ez meglepően gyakori vonásuk. Ott van a védett krómsárga galambgomba R. claroflava, aminek húsa szintén szürkül, de előtte nem vörösödik. Másik alcsoportba tartozik, Integroidinae.
Ami kész őrület, a pirosas kalapszínű fajok közt rendet tenni. Nem igaz, hogy mindegyik ehetetlen, mindegyik csíp. Például az aranyos galambgomba R. aurea, aminek kalapszínében a piros mellett van sárga is és lemezei sárgulnak, jó, ehető.
A piros galambgomba R. lepida már a magyar neve alapján is az autentikus piros kalapszínű Russula megtestesítője. Saját alcsoportja van, a Lepidinae. Itt már az én agyam is forrni kezd. Pedig a piros galambgomba egészen könnyen meghatározható kemény húsáról, aminek ceruzafára emlékeztető íze van. A kesernyéssége miatt nem túl étvágygerjesztő. De legalább nem csíp. Azonban ott vannak a hasonló fajok, például a hánytató R. emetica, ami élőhely hiányában nagyon ritka hazánkban. Alcsoportja van, Emeticinae. Gyakoribb rokona él nálunk, az erdei R. silvestris. Jellemző tulajdonságuk, hogy enyhén gyümölcsillatú húsuk égetően csípős ízű. A kóstolás próba esetükben különösen ütős.
A büdös galambgomba R. foetens vagy valamelyik rokona látható a júliusi fotómon. Itt a nagyobb csoport neve Ingratae és ezen belül van egymáshoz hasonló fajokat tartalmazó két alcsoport: Foetentinae, Pectinatinae. Könnyű kitalálni, hogy az "igazi" büdös galambgomba melyikben van. Közös jellemző a nedvesen ragadós kalap, a bordás kalapszél, a szokatlan szag, a csípősség és az emeletesen üreges tönk. A csoportban akad megtévesztően kellemes illatú is, a szagos R. grata, aminek erős mandulaszaga van.
Négyet mutattam be, de ennél sokkal több él helyben, országszerte pedig kb. 80 fajuk. Egy másik bejegyzésben folytatni fogom.
***
A varashátú galambgomba R. virescens nem található meg Kétkörösközben. Azonban reményt akarok nyújtani neked, hogy igenis van könnyedén meghatározható galambgomba. Első ránézésre felismerhető a névadó tulajdonságáról és galambgombák közt is egyedinek számító kékeszöld (türkiz) kalapszínéről. Az egyik legjobb a nemzetségében. Szárazabb időben is megbízhatóan terem, ha már egyszer beindult. Kiadós, jó ízű. Érdemes gyűjteni. Sajnos esős-meleg nyarakon gyorsan penészedik a lemezei felől. Penészes gombát pedig nem eszünk, mert ételmérgezést okozhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése