Erdőrontás

Hogyan mondjam el neked, hogy megértsd, mennyire rosszat tettünk magunknak azzal, hogy korlátlan erőforrásnak tekintettük a bioszférát, azon belül az erdőket, és irtottunk mindent, amit értünk. Hiszen mennyire egyszerű tulajdonjogot szerezni egy természeti erőforrás felett és pénzre váltani. Tiszta üzlet. Valóban? Gyakorlatilag az életünk alapját éltük fel, adtuk el, töltöttük fel szeméttel. Pont ugyanúgy viselkedünk mint az egyszerű sütőélesztő, ami jó langyos tésztában korlátnak véli a lehetőségeit, míg a sütő forrósága el nem éri. Ugyanez történik velünk. Csak a sütőt most is mi gyújtottuk be. Ugyan kedvelem a katasztrófafilmeket, de egyáltalán nem tetszik, hogy életem második felébe érve benne élek egyben. Ez gyakorlatilag háború önmagunkkal és vesztésre állunk. Élőlényként nem tudjuk átlépni a minket is irányító ösztönerőket. Ilyen értelemben tényleg egy szinten vagyunk a lemmingekkel. Ne tévesszen meg, hogy te ruhákat veszel fel, autót vezetsz, bonyolult munkád van, ha belegondolsz minden egy célt szolgál, hogy ne szomjazz, ne éhezz, ne fázz, ne egyen meg más, akár az állatoknál. Pech, hogy a jólétünk alapját jelentő civilizációt a fosszilis energiahordozók tették lehetővé, amik elégetésével az élet által megkötött szén visszakerült a légkörbe. Az életet pedig, ami ismét megköthetné, elpusztítjuk. Ebből pokoljárás lesz. Rosszabb mint a két világháború együttvéve. Ez nem riogatás. Pontos előrelátás.

Korunk pokoli rákfenéje az értékválság, hogy mindennek csak az árát kérdezzük, de nem gondolunk bele, hogy mik az igazi értékek. És egyáltalán nem törődünk ezekkel, mert korlátlannak tűnnek számunkra. Nem azok. Én látom az erdőkön a kezünk nyomát, még az 1000 méter feletti lucfenyveseken is. A bejegyzésbe viszont a Bükkben készült fotóimat raktam. A nyitókép csertölgyes szélén készült, ahol az újulat találkozik az idősebb állománnyal. Ha jól megnézed, egyből három holtfát találsz. Az erdőszélen perzselő napsütés és forróság volt, ami üti-vágja a fákat is. Kotortam vissza a sűrűbb részbe, ahol a nedves talajból és a növényekből párolgott a hűsítő víz, és jelentősen szebb képet mutatott az erdő. Azonban felfigyeltem rá, hogy a tölgyek lombja pont olyan satnya mint itt a háztájiban. Nem tűntek életerősnek. Érdekes, de nem is jártam bükkösben a Bükkben. Kiszálalt tölgyesekben, és gyertyános-tölgyesekben gombásztam. Akárha a Mecsekben lettem volna. A növénytársulás nyári képe alapján nem mondtam volna meg, hogy melyik hegyvidékünkön vagyok. Egyszerűen jellegtelen kultúrtájjá változnak a hegyek is a "művelés" hatására. Mert a legfontosabb a mi kényelmünk, faanyag ellátásunk. A második kép a gyertyántól "megszabadított" tölgyes és a még gyertyános rész határán készült. Mondanom sem kell, hogy az utóbbi volt a természetesebb hatású és jobb. Most azon gondolkodok, hogy láttam-e a Bükk belsejében futkosva természetes erdőt, vagyis olyan állományt, amit többféle fafaj eltérő korú egyedei alkotnak, plusz cserjék, lágyszárúak. Rázom a fejemet. Nem.

Ironikus, hogy a legszebb rész, ami a legmélyebb benyomást tette rám, szintén emberkéz műve. Azonban évszázadokkal korábban került művelés alá, és az idő összecsiszolta az emberi szándékot a természet akaratával. A cserépfalui fás legelőre belépve és meglátva az öreg csertölgyeket, melyek csenevész, vágásra szánt szomorú rokonaival az "erdőkben" találkoztam, megdobbant a szívem. Pille léptekkel siettem a legközelebbihez megtapogatni erős törzsét. Legeltettem a szememet a lombján, aztán kigyönyörködve magamat az elsőben, végignéztem a közelebbi rokonságán. Gyönyörködés 110%-on. Ritkán jut az ember olyan helyre, ami jó ideje háborítatlan. Itt csak a szürke marha gulya jár, ami szerencsére az éjszakai pihenőhelyén volt. Ezek az állatok félvadak, és nem félnek szarvaikat használni. Eggyel sem szeretnék szemtől szembe találkozni. Hatékony őrzői a területnek. Vannak helyek, ahová nem kell a tömegnek eljutnia. A tömegturizmus az egyik legrosszabb dolog. Valójában nagyobb kárt okoz mint amennyi hasznot hoz. De itt is az önérdek érvényesül és a közösség, természet érdekeire senki sincs tekintettel. Nagyon kevesen értik, hogy mi a baj a civilizációnkkal. 

A turistautak.hu térképrészletén a Hosszú-völgyi fenyős rész a lényeg. Ugyanis láttam a kitermelt lucfenyőket felhalmozva az út szélén, és a rakodógép ment az újabb adagért. Biztosan hallottál már róla, hogy a klímaváltozás végez a telepített fenyőültetvényekkel, és ezeket mind kitermelik. Ha jársz a Mátrában, látni fogod a felkopaszodott, szenvedő, haldokló fákat. De nem kell messzire menni, ma a szülővárosomban láttam két elpusztult lucfenyőt. Pedig idősebb példányok voltak, kb. 15 méter magasak. A bükk is visszaszorul, alig 1% marad a bükkösökből hazánkban. Itt dél-keleten teljesen eltűnik a fás vegetáció, csak a puszta marad. Dicséretes a faültetési kedv fellobbanása, de jó észben tartani, hogy a vízről is gondoskodni kéne. Emlékezz az idei tavaszra, amikor márciusban tűzgyújtási tilalom volt! Az erdők rendkívül gyúlékonnyá válnak a tartós aszályban. Hajmeresztő érzés megtapasztalni a csörgő szárazságot, és elképzelni, hogy egyetlen szikra pokollá változtatja a hűsítő menedéket. Telepítsünk erdőt! Csodás. Tényleg. Csak elfüstölhet bármikor. Lásd az idei erdőtüzeket világszerte, amiknek kiterjedése növekszik évről évre. A folyamat pörög. Kihullunk az élet láncából, mert állati késztetéseinken nem tudtunk úrrá lenni. Hogy ez rossz lenne? Kétlem, hogy kárhoztatnom kellene az embert, az állatot, ami istennek hitte magát. Végül is csupasz lemmingek vagyunk. Semmi többek. Egy fogaskerék az élet gépezetében. Biztos vagyok benne, hogy a műanyag új életformák kelesztője lesz, ahogy a gépi intelligencia valamilyen formája szintén túlél minket. De mint faj, mi, emberek és a létezésünket lehetővé tévő természeti környezet, növény-állat-gomba fajok zöme megsemmisül velünk együtt. Evolúciós zsákutca vagyunk. De nincs ebben semmi rossz. Érdekes folyamatot indítottunk el. Bár tény, hogy szomorú látni a pusztulást. Viszont a romokon új élet sarjad. Alkonyunk után valami másnak jön el a hajnala.