Kétkörösköz galócái

A galócák Amanita spp. hasgombász szempontból kevésbé érdekesek mint a galambgombák vagy a tinóruk, de egy fajuk miatt fontosabbak a másik kettőnél. Sajnos elfogyasztva súlyos-életveszélyes, akár halállal végződő mérgezést okoz. Magyar neve pont ezért: gyilkos galóca A. phalloides. Sose felejtem az öreg gombászt, aki váltig állította nekem, hogy nincs a megyében gyilkos galóca. Én csak a bicikliutat kísérő erdősávra mutattam, pedig ott él. Az öreg nem hitt nekem. Valójában teljesen közönséges, gyakori gomba Kétkörösközben, de országszerte elterjedt. Békéscsabán városlakó gomba is, a belvárosi gyertyánok közül többel társult. Az idei júniusi fotón az egyik alatt fotóztam le két példányát. Ez egy megbízható lakcíme. Itt termőidejében megfigyelhető. 

 Termőtestének fontos tulajdonsága, hogy teljes burokból bújik elő, ami bocskorként megmarad a tönk alján. A fiatal példányon jól megfigyelhető, hogy "tojásból lesz a csoda". A lemezeket védő részleges burok, ami a kalapszél és a tönk között feszül, idővel leválik a kalapszélről és gallérként díszíti a tönköt. Lásd az első képen, ahol félig leszakadva, de még megfigyelhető. Sajnos a gallér könnyen megsemmisül, de nyoma valamennyire kivehető. Fontos, hogy a galóca lemezei fehérek és fehérek is maradnak. Ellentétben pl. a csiperkékkel, amiknél az érett termőtest lemezei csokoládébarnák. Sose feledd: fehér lemezek, fehér gallér és bocskor=gyilkos galóca. Nincs hozzá hasonlító ehető gombánk. Valójában nagyon egyedi a megjelenése. És tényleg életveszélyesen mérgező, ha megetted. Ismerd fel és ne edd meg!

 A piruló galóca A. rubescens ehető, árusítható gomba egy kitétellel, hogy 20 perces, alapos hőhatást igényel. Alapvetően a legtöbb galóca gondos főzés után ehető (!!!kivéve a gyilkos galóca és közeli rokonai, pl.: fehér galóca!!!), de nincs igazán jó ízük, és puha-vizenyős húsuk szinte megsemmisül, miután szétfőzted betartva a 20 perces szabályt. Ettől még a piruló bőven képes felkelteni a hasgombászok figyelmét, mert nagy mennyiségben gyűjthető és friss példányai guszták. Névadó tulajdonsága egyedivé teszik. Nem jut eszembe másik galóca, aminek húsa vörösesen színeződne és termőtestén lenne rózsás-pirosas árnyalat. A gallérja jellegzetesen bordázott, akárcsak rokonáé a szürke galócáé A. excelsa. Bár Kétkörösközben még sosem láttam tömegesen, viszont gyakoribb mint gondoltam. Hegyvidéki erdőkben, akár a határtól hetven kilométerre már nagy mennyiségben gyűjthető.

 Az érdes galóca A. franchetii beceneve nálam a mediterrán galóca, mert délről érkezett hozzánk. Igazi melegkedvelő gombafaj. Külsőleg kicsit emlékeztet a párducgalócára és a piruló galócára is, de az előbbivel ellentétben a pettyei sárgásbarnák (párducgalócának fehérek), míg az utóbbitól megkülönbözteti, hogy nincs rajta rózsás árnyalat. Kétkörösközben egyes tölgyültetvényekben nyáron gyakori. Nem ehető. Nincs értelme felszedni. Hamar megtanulhatod felismerni, és ebben az esetben már felfordítanod sem kell a termőtesteit. Azok maradhatnak a helyükön. Egyébként a piruló galóca rokonsági körébe tartozik.

 A cafrangos galóca A. strobiliformis a képen látható példánynál jóval nagyobbra tud nőni. Kalapátmérője 20 centi is lehet. Én szellemgombának becézem, mert a fák-cserjék árnyékában álló nagy, világos termőtestei, akár a szellemek. A kalapját díszítő táblás burokmaradványokról könnyű felismerni, és megkülönböztetni a közeli rokonától, a tüskéstől. Tönkje répaszerűen lenyúlhat a talajba. Emiatt kissé nehézkes a termőtest kibillentése tanulmányozás céljából. Az egész gombát pelyhek, cafrangok díszítik. Sajnos az íze nem valami jó. Hiába főznéd 20 percig, a végeredmény nem kápráztatna el. Jobb a helyén hagyni.

 A tüskés galóca A. echinocephala ugyanott nőhet, ahol a cafrangos. Sőt konkrétan ugyanazokkal a tölgyekkel társulhatnak is. A két kép a fajok termőtesteiről bár nem egyidőben készült, de ugyanazon a termőhelyen. A nagy fokú egyezés nem véletlen, valóban közeli rokonai egymásnak. Azonban a cafrangosnak széles, lapos, táblás burokmaradványai vannak, míg a tüskésnek a magyar nevéhez hűen piramisszerűen kiemelkednek. A fotón ez megfigyelhető. A lemezek zöldes árnyalata nem a kép színhibája, ugyanis a tüskés galóca spórapora zöldesfehér, míg a többi galócáé fehér. Ez egyedi vonása. Bár rá is igaz, hogy alapos főzéssel ehetővé tehető, de mint a cafrangos, a tüskés sem finom, íze a retekére emlékeztető.

 A szürke selyemgomba A. vaginata és közeli rokonsága ráhozza a frászt a kezdő gombászokra, mivel bocskorosak, akár a halálosan mérgező gyilkos és fehér galóca. Viszont nincsen gallérjuk és kalapszélük feltűnően bordázott. Kattints rá a kis képre a nagyobb méretért és egyből  láthatod, memorizálhatod a jellegzetes bordázottságot. Ez a tulajdonság még megfigyelhető a párducgalócánál is, aminek viszont nincs bocskora, de van gallérja és kalapján fehér pettyek vannak. Bár a selyemgombák 20 perc főzés után ehetővé tehetők, de könnyű összetéveszthetőségük miatt a gyilkos galócával semmiképpen sem javasolt a gyűjtésük. És ezek sem finomak, nem nyújtanak gasztronómiai élményt. 

Az őzlábgalóca Saproamanita vittadinii a kakukktojás a bejegyzésben, amint azt tudományos nevében a sapro=korhadék jelzi. Életmódja eltér a többiekétől, ahogy az élőhelye is! Eddig mindegyik galócát erdei környezetben megörökítve láthattad a bejegyzésben, mivel a fák gombapartnerei. Ellenben az őzlábgalócát füves mező közepén fotóztam le. Ugyanolyan habos-babos szépség mint a cafrangos, de eltérő élőhelye egyértelműen azonosítja. Védett, mert a legeltetés visszaszorulásával olybá tűnt, hogy kevesebb lesz belőle, de élőhelyet váltott és megjelent a városok zöld felületein. Például parkokban 50-100 termőtestet számláló tömegben teremhet. Termőidejében van, aki gyűjti és fogyasztja. Pedig védett.

Fontos: a galócák a gyilkos galóca miatt kerülendő nemzetség az amatőr gombászok számára. Eleve, aki nem ismeri fel biztosan a gyilkos galócát, ne gyűjtsön étkezési céllal gombát! Ugyan van még rajta kívül mérgezést okozó gomba, de a gyilkos galóca nagy eséllyel halált okozhat.