Esős röpke túra a háztájiban

Délelőtt a háztájiban mászkáltam gombásztárssal. Ő látható az esőcseppes csendéleten, amin a Körösök összefolyását szemléli. Itt a kép készítése idején csak mi voltunk. Távolabb láttunk egy horgászt, de a révnél, ami zárva volt, és a szabadstrandon senki sem tartózkodott. Az égen a hidegfront esőfelhőzete hullámzott, az északi szél folyással szembe fújta a vizet, amitől olybá tűnt ellenkező irányba folyik a Kettős-Körös. Csodálatosan tiszta és nyílt volt a pillanat, akár egy őszinte tekintet, ami könnyen zavarba hozza az embert. Én sem tudtam sokáig szemlélni a Körösöket, inkább a gátat díszítő gyomtársulás felé fordultam. Eső után jó fotózni, minden sokkal frissebb. Jó lenne esőben is fotózni, mert lenyűgöz a sűrű, csendes eső zsongása és látványa. Azonban nincs vízálló eszközöm. A kamerát elő sem vettem, a mobillal fotóztam, de azt is igyekeztem rejtegetni az esőcseppek elől. Kész szívbaj kerülgetett, miközben a beázásától féltettem. Szerencsére most is megúszta. Sikerült megóvnom. Pech, hogy ellenállhatatlan a zöld az esőben. Még mobilos képeken is jól mutat. A Canon jelentősen jobb képminőséget ad, de nem mindig a tűélesség a lényeg. Ami szép, mobillal esőben is szép.
A július meglepően csapadékos volt helyben, több mint 100 mm esett, és erre a nagyszerű helyzetre jött a hidegfront tökéletes időzítéssel. Szanazugban bóklászott néhány nyaraló, ők biztos nyűgösek voltak, de mi ketten szinte lubickoltunk, akár a gombáink. Jó volt látni, hogy beindultak az avarbontók, például a rozsdásszárú fülőke. Számukra nehéz az élet, mert az év jelentős részében zörgő száraz az avar, nem tudnak dolgozni. A jó nedvességviszonyokat jelzi, hogy tömegesen bújik elő a törékeny és könnyen tönkremenő sárga kérészgomba. Nem kell sok idő, és a korhadékbontók jelentős számban özönlik el az élőhelyeket. Pech, hogy az előrejelzés alapján lesz pár hőségnap jövő héten, de aztán időben visszahűl. A mostani 30 Celsius foknál enyhébb idő a sok esővel együtt tökéletes a korhadékbontók számára. Érdemes mindennap szondázni a tuti helyedet. Bármelyik pillanatban termőtestek sokaságát találhatod ott. Szombaton őszies hangulat lepett meg minket, de egyáltalán nem bántuk. Kezd a kosarunk tele lenni a kaotikus időjárással, ami a jövőben még őrültebb lesz.
A gombák közül az autó tetején lefotózott termőtestre hívom fel külön a figyelmedet. Ez az ibolyás pereszke Calocybe ionides. Ártéri erdők humuszgazdag talajú részein fordul elő. Élt a 117B-ben is, ami Pósteleken volt az indikátor helyem, és most előkerült Szanazugban is. Nem túl gyakori. Könnyen szürkéslila pereszkének nézhető, de világos lemezei leleplezik. Nem érdemes felszedni, kímélendő. Csak a fotózás miatt emeltük ki az egyiket. Élőhelyi fotója a kevés fény miatt nem sikerült. A kicsiny termőtesten látható az avarbontó korhadékbontók jellemző tulajdonsága, hogy gombafonalaik átszövik a táptalajukat, így a termőtesteik tisztán nem emelhetők fel. Ezért javasolt a gyűjthető, ehető fajok késes gyűjtése. Talajszint felett levágni a termőtestet. Gyakran a tövüknél fejlődő apróságok vannak, amik megnőve újabb zsákmányt adnak neked.
A csoportos csiperke (második kép) a helyén maradt. Védett gomba. Bár tény, elég nehéz ellenállni a guszta csokrainak.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése