Visszatekintő júliusra

Huszonhetedikén közös főzőcskét tartottunk Pósteleken a Boross László kutatóházban. Ekkor készült a vicces fotó pöfeteggel rólam. Sajnos a pöfi belseje sárga volt, így nem tudtuk ételnek elkészíteni. De legalább láthattam az egyik közkedvelt gombát az év hetedik hónapjában, ami kiválóan sikerült. Nem számítottam rá, hogy a nyár dereka kellemes meglepetések sorát fogja nyújtani nekem. Nem ez a megszokott. Az időjárás kegyes volt és aszály helyett zivatarokat hozott. Sajnos volt köztük hevesebb felleg is, amely károkat okozott. Amikor gyerek voltam, nyugatról keletre vonuló ciklonok okoztak napokon át tartó csendes esőket, amikor a hidegfront utolérte a melegfrontot és kettejükből záródófront lett.

Mostanra megváltozott az áramlási rendszer és gyakoribbá vált a meanderező futóáramlat miatt a dél-észak hőcsere, mely során forró afrikai légtömeg zúdul észak felé, és fordítva a sark felől hűvösebb levegő árad délre. Ha szerencsénk van, akkor a sarki légtömeg van rajtunk, ha pechünk, akkor a déli, aminek forróságát a nyugati országok tapasztalhatták meg az idei nyáron már kétszer is. Remélem, nem kapunk afrikai eredetű hőhullámot augusztusban sem! Jól emlékszem az első forró napra, amely 2000. augusztus 21-én volt és 41,7 Celsius fokon tetőzött a hőség. Akkor döbbentem rá, hogy változóban a klímánk és gyerekkorom időjárása a múlté. 2007 volt az első felejthetetlenül forró év, amikor nyáron napernyővel és másfél literes palackkal jártam, nemcsak az ivás miatt, hanem locsolni a fejemet. Azonban a forróságnál is riasztóbb volt 2018 aszályos ősze és az idei száraz tavasz, amikor tűzgyújtási tilalom is volt, és több helyen be kellett szántani a vízhiánytól alig kelt vetést.

 A szombati főzőcskén lőttem a képet a nagy pocsolyáról, ami árnyas helyen rejtőzködik. Ez alapján úgy tűnik, hogy végig csapadékos volt a július. Nem. A hónap első felében jöttek nagyobb esők, aztán leállt az égi áldás. Azonban sikerült pozitív csapadék anomáliát összehozniuk. Kivételes helyzet alakult ki, és a hegyi erdőkről a figyelmemet a háztáji felé fordítottam. Ugyan a hónap első felében 6-án és 14-én átmentem gombászni, de a júniusi termőhullám lement és új nem indult be ott, de itt igen. Az első háztáji gyors túrára 7-én került sor, amikor beugrottam szúnyogot etetni a csabai kiserdőbe. 

Mázli volt, hogy kora délután jártam kint, mert pár órával később jól fejlett szupercella (forgó zivatarfelhő) vonult át, aminek sűrű, apró jege egy sávban elvert mindent. A megtépett kukorica és napraforgó táblák Pósteleknél most is mutatják a jégeső erejét. A konvektív csapadék egyszerre áldás és átok, viszont a gombákat nem érdekli, hogy csendes eső vagy zuhé adta a vizet. Határozottan reagálnak a kedvező helyzetre, így hetedikén friss termőtestekre csodálkozhattam rá. Tény, hogy a begöngyöltszélű tejelőgomba nem ehető és gyakori, unásig kerülgeted, de zsenge termőteste reményt ébresztett bennem. Jó jelnek tekintettem.

Tizennegyedikén volt a második hegyi túrám, amikor igazából a rókagombák utolsó példányait szedtük össze a völgyben. Gombásztárs beugrott melegkedvelő tölgyesbe is, az ő kosarát fotóztam le, amiben tipikus nyári fajok figyelhetők meg: bronzos vargánya, varashátú galambgomba, rózsásbarna tinóru. Azóta nem kapott kiadós csapadékot a hegyvidék, kiszáradtak az erdők, és 1000 méter felett sem jobb a helyzet. Ezért nem erőltettem a hegyi túrákat. Láttam elégszer az összesült mohapárnákat, elkeserítő látvány, amivel nem fájdítom többet a szívemet. Inkább a háztájiban maradtam, és milyen jól tettem. A 29. hét az év eddigi legjobb gombász hete volt számomra a szülőföldemen.

Tizennyolcadikán a felhős ég alatt a városban néztem körül. Nagyobb csapadék 13-án volt, és szabály, hogy kiadós eső után öt nap a korhadékbontók reakcióideje. Ennek megfelelően a lefotózott tíz gombából hét korhadékbontó volt, köztük a védett óriás bocskorosgomba, ami remekül érzi magát városban is. Ha az ember figyelmesen nézelődik, biztosan talál korhadásnak indult fát, amin ott vannak feltűnő termőtestei. Semmivel sem lehet összetéveszteni, mivel bocskora van, de gallérja nincs, és lemezei rózsás-hússzínűek. Sajnos a melegebbre forduló szeles időben hamar tönkrement termőteste, két nappal később összeszáradva láttam.

Tizenkilencedikén fő indikátor helyemre, Póstelekre mentem ki, ahol június elején a szúnyoghad megfuttatott. Július közepére fele annyi szúnyog várt rám kiéhezve, és ennyinek már hősiesen tűrtem támadását, míg fotóztam a gombákat. Volt mit fotózni. Mit nekem ezer vérszívó, amikor kedvenceim teremnek! Sikerült néhány kedvemre való fotót lőni. Bár a legszebb nőszőfüvek eltűnt virágzata felforralta az agyvizemet. A pósteleki gombamenedék a 117B ültetvény egykori gazdagságának picinyke mementója, bármi kára felbőszít. Itt nagyon sok gomba él, helyi karakterfajok is. Ha ide kilátogatsz, legyél tekintettel a hely értékére és óvatosan bánj kincseivel. 

 Huszadikán ismét a városban néztem körül. Visszatértem az Árpád-sorra, ami idéntől került fel a lakcím listámra, mert meglepően gazdag gyökérkapcsolt fajokban. Ez végül is teljesen normális, hiszen a kocsányos tölgy, gyertyán, nagylevelű hárs, és mézgás éger társul gombákkal. Élőhelyi fotót tettem be, ami érzékelteti, hogy alapvetően kellemes hely, amolyan pici erdőpótlék, csak éppen kutyások és hajléktalanok által látogatott is, aminek vannak negatív következményei. Finoman fogalmazok, piszkos. Óvatosan kell itt járni, hogy a gombász ne lépjen ürülékbe, törött üvegbe és (remélem rosszul láttam) injekciós tűbe. Kár érte. Jó hely lehetne.

Huszonegyedikén a második indikátor helyem jött a sorban, Doboz-Szanazug. Az itteni 80 éves ültetvénytag dugig tele jó fajokkal. Ilyen a rózsáskalapú tinóru, aminek nagy méretű, színes termőtestein könnyedén megakad a gombász tekintete. Ugyanitt él rokonfaja a sátántinóru, amivel viszont nem találkoztam. Később bújik elő. Eddig augusztusnál korábban nem találkoztam vele. A rózsáskalapú sem jött ki még tömegesen, holott láttam már belőle egyszerre 80-100 darabot is. Lefotóztam a magányos, szép, fiatal példányt. Kis trükköt vetettem be, az okostelefonommal világítottam meg a gombát, hogy jól látszódjon a tönk mintázata.

Huszonharmadikán még egyszer kimentem Doboz-Szanazugba, mert igencsak jól éreztem magam ott vasárnap. Akartam egy kis repetát a jóból, illetve szerettem volna néhány fotót a tájról a kék órában. Ezért fél ötkor útnak indultunk gombásztárssal. Napfelkelte előtt a Kettős-Körös dobozi hídjánál lőttem pár képet, majd csatangoltunk a Fekete-Körös mentén, elmentünk egészen a zöldhatárig, majd visszatértünk a kedvenc dobozi ültetvénytagomhoz, ahol a gyökérkapcsolt szépségek mellett sikerült megörökítenem sokak kedvencét, a nagy őzlábgombát. Egyetlen egy friss példány magasodott az avar fölé. Annyira hősies volt a megjelenése, hogy egyikünk sem szedte le. Maradt a helyén betölteni a feladatát, szétszórni a gomba spóráit. 

Kis érdekesség. Júliusban 16-án volt telehold részleges holdfogyatkozással. Szoktam mondogatni, hogy néphit szerint a telehold kihúzza a gombákat. Végül is most bejött a népi megfigyelés, mert a 29. hét tele volt jobbnál jobb gombákkal. Megihlettek. Júliusban sok jó képet készítettem. Maximálisan elégedett vagyok. A száraz tavasz után végre igazán jót gombászhattam a szülőföldemen. Miközben a bejegyzés záró sorait írom, még mindig aktív a légkör az ország felett, és a Dunántúlon zivatarok vannak, amik talán lecsendesedve elérik Békés megyét is. Kaptunk esőt 31-én 18 óra után 36 mm áztatta el a megyeszékhelyt. Bőven kaptak muníciót a kedvenceink. Kíváncsian várom a folytatást. Milyen lesz az év nyolcadik hónapja.