Visszatekintő novemberre

Az év 11. hónapja mindent megadott nekünk, amiről álmodunk. Pazar gombabőség árasztott el minket. Mindenki kedvére szedhetett az őszi gombákból. Rég látott tömegben bújtak elő a korhadékbontók. A nyáriasan meleg és száraz október után igazi őszi hónap volt a november. Azonban meglepően enyhe volt. Nem igazán fáztunk, és fagyokra sem emlékszem. Ugyan az ország keleti része kevésbé volt szerencsés, a mediterrán ciklonok szinte kikerültek minket, de kaptunk annyi esőt, hogy a talaj felső húsz centije átázzon, ami a bőséges harmattal, a magas páratartalommal együtt pörgette a gombákat. Végre régi pompájában láthattam a lilatönkű pereszkét. Természetesen a száraz október után el kellett telnie némi időnek, hogy az eső éreztesse hatását, de aztán BUMM. Persze volt csalódás is.

 Az első gombatúrám a hónapban a hegyvidékre vezetett 10-én. Ez az a rét, ahol május 11-én a mezei szegfűgombákat fotóztam és videóztam. Teljesen eltűntek róla a vizes tocsogók. Kiszáradt. Értitek, ez a nedves legelő olyan száraz mint nálunk augusztusban a reptéri mező. Elkerekedett szemekkel kóvályogtam rajta. Nem hittem el, hogy ilyen mértékű szárazság sújtja a hegyi terepünket. Teljesen értelmetlen volt odaát gombászni, mert nem tudtak teremni a vízhiánytól. A hónapban még egyszer átmentünk hárman, 23-án, de az sem adott extra élményt, mert őzlábgombából itthon is szedhettünk volna annyit, amennyit csak bírunk. Ráadásnak csak az első erdőnkben volt gomba. Az aszály kicsinálta az őszi szezont odaát. 

 A hegyvidéki csalódás után 12-én a háztájit jártuk körbe. Oh, itt már minden volt. A nyitóképen látható zsákmányfotó is ezen a napon készült. Két gombásztársam telepakolta a csomagtartót. Sikerült a bélmegyeri fás pusztán ördögszekér-laskagombát is fotózni, amit ritkán találok. Ez a legfinomabb a laskagombák között. Sajnos most sem tudtam gyűjteni belőle, mert trágyás részen nőttek termőtestei, és így nem voltak túl vonzóak. Azonban az egyikről lőtt kép hangulatos lett, jó élőhelyi fotó. Bélmegyerről átmentünk Tarhosra, majd Póstelekre, végül a csabai reptér mezején zártuk a napot lilatönkű "kaszálással". Tíz pontos gombatúra volt. 

Négy nappal később, 16-án kicsit kalandoztunk. Hárman átautóztunk az új M44-esen a Kiskunságba és Lakitelek környékén gombásztunk. Itt nem lett tele a csomagtartó, azonban élményekben gazdag túra volt. Különösen örültem a pelyhestönkű csiperkének, ami nagyon hasonlít a mezei csiperkére, de annak nincs ánizs illata. Szerencsére az összetévesztésük nem kockázatos, mivel mindkettő finom és ehető. A hónap során igazán sokat egy másik csiperkéből láttam, a tintaszagúból, aminek a neve is jelzi, hogy a vegyszerszagú, sárgulóhúsú, mérgező csiperkék egyike. Ezt nem éri meg felvenni. Alapvetően ez már nem a csiperkék ideje, hanem inkább a pereszkéké. Lásd a lilatönkű termőhullámát.

 Azonban nem minden pereszke rokona a másiknak. A magyar név kissé megtévesztő lehet. A sárgászöld pereszkét kerestem az október 23. hegyvidéki túrán is, de akkor még nyoma sem volt. A Tricholoma nemzetségbe tartozik és gyökérkapcsolt, míg a lilatönkű Lepista és korhadékbontó. Mindkettő őszi gomba. A sárgászöldért az északi gombászok, főleg a lengyelek vannak oda-vissza, imádják. Számukra csemegegomba. A hazai szakirodalom alapján nem javasolt gyűjteni, mert ritkán furcsa tüneteket produkáló mérgezést okozhat. Lásd a linkelt cikkemben. Nagyon későn jött elő a hegyvidéki lakcímén. Mostanra kapott éppen csak elég esőt a termőhullámához. Kapva-kapott az alkalmon, mert nagyon sokat láttam. Végre sikerült róla jobb fotót lőni. Lakcímén erdeifenyőkkel él együtt.

Másnap, hogy teljes legyen a hétvégém, a háztájiba mentem ki Atival. Van egy nagyon jó lakcímem ott, ahol többféle fenyő díszíti a nyaraló telkét. A fenyők sokféle gombával társulnak, és ősszel partnereik termőtestei megjelennek alattuk. Ezt a lakcímet muszáj volt megnéznem. Itt van egy duglászfenyő is, ami Amerikából érkezett dísz- és haszonfa, és jött vele a fenyőtinóru társa is. A Suillus nemzetség legtöbb faja júniustól már teremhet, de ha kedvezőtlen az időjárás nekik is az őszig kell várniuk a jobb időre. A duglász-fenyőtinórut könnyű felismerni a fapartneréről. Pont olyan mint a fotómon látható. Bár minden fenyőtinóru ehető, a nyálkás kalapbőrt le kell húzni, de a duglászfenyős még nem olyan gyakori. Jobb megkímélni. Én sem szedtem fel. Örültem neki, hogy látom.

A hónap utolsó gombászata nekem 26-án volt. Nem bírtam magammal és még egyszer kimentem Póstelekre Atival. Sajnos a sárgászöld pereszke rokona a zöldessárga nem jött elő idén. Hiába kerestem. Viszont bővült a pósteleki fajlistám a csodálatos cinóbertaplóval, aminek az élénk színű termőrétege van a fotómon megörökítve. A kép színhelyes, pont ilyen. Ez a kis rövid séta a fő indikátor helyemen a novemberi fakó fények ellenére meglepően kellemes volt. A hónapnak megfelelő időjárás, a korhadékbontók pazar tobzódása melengette a szívemet. Egészen más volt a hangulata az egésznek mint annak a pocsék októberi félresikerült felmérő sétának, amikor majd beájultam az aljnövényzetbe. Egyszerűen túl sok volt a nyárias időjárás és az aszály együtt nekem. Látni a szomjazó fákat, ahogy fonnyadnak a leveleik... Kikészültem. Viszont a november gyógytapaszt ragasztott rám. Tényleg mindent megadott, amiről a gombász álmodik. Remélem, sikerült telepakolnod a fagyasztót!