Pósteleki rövid séta

Ma nem akartam gombászni, aztán mégis a fák közé keveredtem Atival. Piszkált, hogy vasárnap ránk sötétedett és nem maradt időnk felkeresni a cirmoskalapú (régebben zöldessárga) pereszke Tricholoma sejunctum lakcímét. Régen láttam, és idén sem sikerült találkoznom vele. Nem terem. Csalódottan járkáltam a csertölgyek körül, amik a fapartnerei. Ellenben új fajjal bővült a pósteleki fajlistám, előkerült a cinóbertapló Pycnoporus cinnabarinus, ami ritkább taplónk. Fotóját egyből felismered a képválogatásban. A színe segít. Jelenléte örvendetes a fő indikátor helyemen. Jelzi, hogy hiába nincs erdőnk, de az idősebb őshonos fákból álló ültetvénytagok igenis vonzzák a természeti értékeinket. Azonban a folyamatos termelési ciklus és a száradás veszélyezteti a még meglévő értékeinket. A kaotikus csapadékeloszlás ellenére a 117B hátsó felében szépen fejlődnek a kocsányos tölgy csemeték. Keserédes mosollyal nyugtáztam, hogy nem élem meg, mire ismét nagy fák lesznek. Az oldalában hagyott idősebb csertölgyek alatt az avarban bujkálva megtaláltam az olajszínű csigagombát Hygrophorus persoonii. Erről most nem sikerült képet lőnöm. Egyszerűen a felhős, világos szürke ég, a nyitott fasor nem adott jó fényeket. A Canont a 118A-ba átsétálva vettem elő, mert ott a nagy őzlábgombák a pózolásukkal ismét rávettek a fotózásukra. Lásd nyitóképen a csinos duót. Nem vittünk magunkkal kosarat, mert nem akartunk gombászni. Végül a zsebemben talált zacskóba pakolásztuk a friss őzlábgombákat. Elképesztő a novemberi termőhullám. Rég volt ennyire jó gombás helyzet. Remélem, kihasználtad és sok gombát szedtél!