Gombákban gazdag november a háztájiban

Egyből a zsákmányfotóval nyitom a bejegyzést, amit a túra végén lőttem délután. A képek közt van egy másik kosaras kép is, az félidőben készült. A sok-sok gombát két gombásztársam szedte, én csak fotóztam tegnap. 1998 óta nálam lecsengett a hasgombászat, és évente 2-3 alkalommal engedek a vérgombász késztetésnek, alapvetően a gombák szépsége vonz és a nyílt ég alatti szabadságélmény. Amolyan meditáció nekem a természetjárás/gombászat. És persze nagyon élvezem. Jó volt látni a társaim örömét, amikor odavezettem őket az egyik lakcímhez, amin tobzódtak a termőtestek. Egyből megteltek a kosarak. Aztán előkerültek a vászonszatyrok, mert másik címen is kint voltak a vágyott finomságok. Csodálatos volt. 

 A nap során tettünk egy kört Kétkörösközben. Először Bélmegyerre mentünk, ahol a nemzeti park egyik különleges védett területe van, a fás puszta. Nem olyan látványos mint az öreg csertölgyekkel teli cserépfalui, amitől leesett az állam augusztusban, de itt is akad egy-két pompás kocsányos tölgy. A képen látható példányt már kétszer lefotóztam. Harmadszorra is lőttem róla fotót. Itt pont sütött a Nap, de pár perccel később beterítette az eget a délről érkezett felhőzet. Sajnos nem adott kiadós esőt, csak csepergett. Inkább a Dunántúlon öntözte a hazai tájakat. Pedig még nagyon kellene az égi áldás, mert egy méteren továbbra is több mint 100 mm víz hiányzik a talajból! Hiába telített a felső húsz centi, ami jó, mert őrült hajrára készteti a kedvenceinket, ha a bokrok, fák gyökérszintjén száraz a talaj. Esőt!

 A tölgyeken még van lomb, de a vadkörtefák már csupaszon állnak a pusztában. Ez az idős példány kopaszsága ellenére nem halott. Közelebb menve láttam, hogy ágai végén ott vannak a rügyek. Tavasszal csodálatosan fog kinézni. A vadkörtefa őshonos nálunk, akár 20 méter magasra is nőhet. A dobozi út mellett látható a helyi fák közül az egyik legnagyobb. Idén Atit melléje állítottam, és a közös képen úgy kell keresni őt a fa mellett, ami uralja a fotót. A vadkörte termése ehető, de a fák eltérő ízű, állagú gyümölcsöket adnak, keresgélni kell a fogyaszthatókat. Nem mind finom.

 Bélmegyerről átmentünk Tarhosra, hogy az ottani kastélyparkban nézzünk körül. Ez magánterület, autóval behajtani tilos. Kirándulási céllal jobb hétvégén jönni, amikor nem zavarod az itteni munkát. Mi hárman a fák alatt mászkáltunk, hiszen többjük jó partnere a kedvenceinknek, így biztosan találunk alattuk gombát. Akadt is néhány, de igazán sok jó termőtestet most nem gyűjtöttünk itt. Azért tudtam hangulatos képeket lőni. Az illatos ibolyát vörös tölgy levelére tettem rá, elmúlás és kikelet jelképe egy képen. Egyébként az ibolya nem bolondult meg, rövid nappalos növényként ősszel is hoz néhány virágot. Sajnos a vörös tölgy sosem lesz a szívem csücske, mert hiába Quercus, ha egyszer allelopatikus hatású és öli az őshonos érzékenyebb lágyszárúakat. Semmi keresnivalója nincs Kétkörösközben. 

 Ez az időközi eredmény, Bélmegyer és Tarhos gombái. Ezzel már elégedettek is voltunk, de tudtuk, hogy ennél is nagyobb lehet a zsákmányunk, így mentünk tovább. Mielőtt megnéznéd a képválogatást, szeretném felhívni a figyelmedet egy fontos dologra. Ne szedd fel az öreg termőtesteket! Az elnyílott gomba nem finom, gyomorrontást okozhat, megenni nincs értelme. Ennek már csak egy feladata van, minden spóráját elhullatni és lebomlani. Ne tévesszen meg a nagy méret, hogy ezzel de jó lenne pózolni, meg telerakni a kosarat stb. Hagyd a helyén! Mi sem szedtük fel pl. az óriás tölcsérgomba leveses tányér méretű vénjeit, mert egyértelmű volt, hogy fogyasztásra alkalmatlanok.
Csak az első két képen láthatók gyökérkapcsolt gombák, a többiek mind korhadékbontók.