Hegyvidék után a háztájiban

Ma pihenni akartam, csak könnyű házi munkákat csináltam volna, de a tiszta ég és napsütés együtt kicsaltak a szabadba. Majd szétvetett az ideg, amíg Atival Doboz-Szanazugba átértünk. Azonnal fotózni akartam a duglász-fenyőtinórut, amit utoljára 2017. október harmadikán láttam. Tavaly nem tudom, hogy termett-e a sokkal rosszabb aszály után. Nem mentem el egy éve a lakcímére. 2018 ősze totál kiakasztott. Nem láttam értelmét járni a háztájit. Pokolian kiszáradt minden. Most szerencsésebben alakult az időjárás annak ellenére, hogy az október késő nyári volt eső nélkül, de a reggelek harmatosak voltak. Aztán novemberrel megjöttek az esőt adó ciklonok. Ugyan Kétkörösközben még mindig több mint 100 mm víz hiányzik egy méteren a talajból, de a felső húsz centi kellően átázott és a levegő is jó párás. Tombolnak a kedvenceink. Tombolnak a gombászok. Ma elképesztő jövés-menés volt Pósteleken, ami a fő indikátor helyem. Egyik szemem nevet, a másik sír, hogy ennyire felkapott lett a kutatási területem, mert tényleg örömteli, hogy nagy az érdeklődés a természet különcei iránt, de örvendetes lenne, ha óvatosabban trappolna át a sok éhes hobbi gombász a szentélyemen. A gomba több ízletes tápláléknál, kapocs a föld felé. És a fotóim nem azért olyan jók, mert csúcskamerám van, hanem a rajongó vonzalom miatt, amit a gombák iránt érzek.