A gombagyűjtés szabályai

1998 ősze óta járom a helyi élőhelyeket, így jó ismerősöm a gombagyűjtő szenvedély. Tudom, hogy mit élsz át, amikor először döbbensz rá: élelem terem az út szélén. Azonban a szenvedély sosem visz be a tilosba, nem megyek magánerdőbe, nemzeti parki területen csak fotózom a gombákat, és állami erdőben sosem szedek igényeimnél többet, ami bőven alatta marad az engedélyezett 2 kg/fő napi mennyiségnél. Mindig betartom a legfontosabb szabályt csak jól ismert fajok friss, ruganyos termőtesteit készítem el ételnek. Sose merült fel bennem, hogy bomlásnak indult gombát egyek, mert a fehérjemérgezés ugyanolyan rossz mint a gombamérgezés. A gomba magas víz- és fehérjetartalma miatt kényes élelmiszer alapanyag, könnyen törik vagy fülled be. Ezért használ a gombász kosarat, amibe szellősen kerülnek a termőtestek. A rutinos gombásztársak még ládát is hoznak magukkal, amibe átrakják a gyűjtött gombát. A kiürült kosarat pedig ismét megtöltik. Kést használunk. A tönköt a talaj szintjével egy magasságban vágjuk el. Bár gyökérkapcsolt fajok magányos termőtesteit óvatosan kidöntöm, a helyét visszatakarom.

Nem tépem, marcangolom a termőtesteket, mert a roncsolt részeken gyorsan romlásnak indulnak, és mire hazaérek, tönkrementek. A kukacos részeket még a gyűjtés helyén kimetszem, mert a nyüvek nem várnak, a leszedett gombában is táplálkoznak. A szolidan nyüves gomba nem gond, az ilyet szárítani szoktuk, mert az aszalványból kipotyog a mumifikálódott "kukac". Leginkább a vargányát mentjük ezen módon, ráadásnak szárítva még finomabb, jobban kijönnek az ízei. Kiválóan szárad a mezei szegfűgomba, a júdásfülgomba, a tinóruk zöme (kivéve a fenyőtinóruk), trombitagomba, galambgombák. Az aszalógép hasznos eszköze a gombásznak. Én magam gumiperemes csatos üvegekben tárolom fénymentes helyen az aszalványaimat, és évekig tárolhatók lennének, ha nem fogynának el.
Idén áprilisban bővült az árusítható gombák listája, amin 74 faj szerepel. Tehát bőven van miből kiválasztanod a kedvedre való ehető gombákat. Azonban kb. 3500 nagygombánk van és minél többet ismersz, annál inkább azaz érzésed, hogy egyiket se ismered. Persze ez érzékcsalódás, de jól jelzi, hogy a kételkedés egészséges velejárója a gombagyűjtésnek. Nem bízhatod el magadat! Ez a gomba "majdnem olyan mint, akkor tuti jó" az első lépés a gombamérgezés felé. Nem éri meg kockáztatni. 

A szimpla gyomorrontásos mérgezés is tud nagyon kellemetlen és ijesztő lenni, mert "uh, gombát ettem, meghalok" parát hozza ki az emberből. Azonban a hashajtó gombák még aznap hatnak. Akkor van súlyos gond, amikor az erős hányás-hasmenés másnap jelentkezik, mert ez a gyilkos galóca mérgezés vészterhes jele. Azonban mielőtt ismét bemutatnám, a csiperkékről pár mondat. A boltban kapható, termesztett kétspórás csiperkének hála a "csiperkét" mindenki ismeri, és a kezdő gombász első dolga, hogy nagy esők után mezőn keresi. Tény, a vadon termő csiperkék közt több jó, ehető van, hat faj árusítható is, de vannak köztük gyengén mérgezők. A fotómon a bal oldali egy jó, ehető, az erdőszéli, a jobb oldali a mérgező, a karbolszagú. Nem egyformák, de mégis nagyon hasonlítanak egymásra. Volt olyan gombatételem, amit a szomszédtól kaptak, és a jó csiperkék közt akadt egy-két karbolszagú is... Aki gyorsan sok gombát szed, hajlamos felkapkodni a rosszat is. 

Ezért életveszélyes rutinból "kaszabolni" a galambgombákat, amik közé könnyedén bekerülhet a gyilkos galóca. Aki már jártas a gombák világában, felismeri, hogy melyik a jó, ehető galambgomba és melyik az életveszélyesen mérgező galóca, ami a jobb oldali termőtest. Nem egyformák, de az erdő zöldjében gyorsan szedve a gombát a különbségek nem tűnnek fel azonnal. Halál biztos, hogy a fehér lemezes, galléros és bocskoros gomba gyilkos galóca. Elég jellegzetes a hibátlan, kifejlett termőteste. Semmi mással nem téveszthető össze. Azonban szapora gombaszedés közben tényleg bekerülhet a galambgombák közé. És mivel biztos volt a szedő a dolgában, hogy csak galambicákat szedett, nem mutatta meg szakellenőrnek. Kórház lett a vége a tévedhetetlenség illúziójának. Tehát galambgombát sem gyűjtünk boldogan kaszabolva. Jól felismerhető nemzetség, valóban nagyon kedves és színes társaság, nincs köztük mérgező, mert csípős vegyületeik, amik irritálnák a bélfalunkat kapásból élvezhetetlenné teszik a fogyasztásra alkalmatlanokat. Ezért megengedett, de csak náluk, a kóstolgatva gyűjtögetés. Szerintem nem kell kihangsúlyoznom, hogy kizárólag haladó szinten csinálhatod, amikor már egyértelműen felismered a gyilkos galócát!

Ez a két szépség is az volt. Jól látható a három biztos határozóbélyeg: fehér lemezek, gallér és bocskor. A kalapszíne nálunk leginkább zöldes, de tiszta fehértől a szürkéig a barnás-zöldesen át sokféle árnyalatú lehet. Csak a kalapszín nem igazít el a gomba kilétét illetően. Ezért érdemes a helyszínen ép példányokat keresni, és azok alapján azonosítani a fajt. Például találtam már olyan magányos példányt, amiről lefoszlott a gallér, a bocskor túl mélyen volt a talajban, beszakadt, a kalapszín kifakult, így megtévesztően galambgombás lett, de a lemezek általában szabadon állnak, az egész gomba jóval puhább, vizesebb húsú mint a jó galambgombák. Viszont szapora szedés közben simán kosárban landolhatott volna... ha nem lennék nagyon para gombagyűjtő, aki minden termőtestet egyenként bírál el. 
Nem kapkodunk gombagyűjtés közben. Legyél megfontolt! Kezdő gombászként pedig mindig menj a profihoz, akinek azért tudását igazoló bizonyítványa is van, és mutasd meg gombáidat, bátran kérdezz róluk. Ez egy gyönyörű és ősi tevékenység. Sok szép élményt ad, ha okosan csinálod.