Miről írjak nektek, amiről még nem volt szó a blogban? Keresem a témákat, mindig van valami, de szinte alig készítek bejegyzést, mert öt év alatt egymillió karaktert ütöttem le a gombák kapcsán és sehová se jutottam, még mindig a pöcegödör aljáról vartyogok a természet fontosságáról. A lendület elfogyott, a benső izzás rég kihunyt, feléltem tartalékaimat. Nincs kiáradása a gomba témának. Semmi jel, hogy lehetne ebből bármi több. Mindig szembesülnöm kell az eszköztelenségemmel, a gyengeségeimmel, hogy soha semmi se elég jó és teljesen értelmetlen az egész. Kiégtem. Csurig vagyok szorongással. A blog, annak közösségi oldala, a Viharsarki gombászok, a gombatúrák, az előadások, minden csak hobbi, az időtöltés egy hasznos(?) módja, és semmi több. Rég éreztem, hogy értem és élem az életemet, hogy jogom van egyenes gerinccel járni, mert adok és kapok, minden halad valamerre és ez jó. Annyira, de annyira elegem van a cuki fecsegésből... Ennek egyik tünete, hogy élő szóban is könnyedén káromkodok és pillanatok alatt átmegyek ősbunkóba. A kilátástalanság megvadítja a legkedvesebb embert is. Fájó belátni, hogy ez az egész sehová sem vezet. Ülök a gép előtt, a vázlat lapon egy cikk: 10 érdekes gomba; be kéne fejeznem és mehetne a főoldalra. Nem haladok, idegeskedek, kósza rossz érzés bököd. Persze gonoszkodok magammal, "fehér ember problémák gyötörnek, fúj, szégyelljem magamat", egy-két percre összehúzom magamat, tényleg undorító, hogy kesergek az árnyékos szobában körülvéve könyvekkel, lábam alatt szuszogó pompás kutyámmal, kezem közt a korlátlan információ megosztás eszközével. Ilyenkor a következő gondolatom, hogy tök hülye vagyok, jó dolgomban megvesztem. Erre jön a koldus énem és halkan sorolja a gondokat. A vége a belső eszmecserének, hogy csődtömeg vagyok, mindent elbasztam. A szorongás kiütéssel győz és én szemezni kezdek a pánik betegség első szintjével. Be fogok csavarodni a józan eszem, a tevékenységeim, a könyveim, a kutyám ellenére is. Nincs menekvés?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése