Bocskoros a korhadékbontók közt

A ragadós bocskorosgomba Volvopluteus gloiocephala a bocskorosgombák leggyakoribb faja hazánkban, rokonai az óriás V. bombycina és az élősdi V. surrecta rokonai jóval ritkábbak. A tápanyagban gazdag talajú helyeket kedveli, így mezőgazdasági területeken, emberi településeken, kertekben is rendre felbukkan. Magányosan vagy seregesen jönnek elő a termőtestei. Nemzetségének névadó tulajdonságát egyből észrevesszük, ha a gombát óvatosan kiemeljük a talajból, tönkjének végén bocskor van.
A kalapja 6-14cm átmérőjű, nedvesen ragadós, szürkésfehér színű, közepe gyakran sötétebb. A lemezei fiatalon fehéresek, a spóráktól halvány rózsaszínűek lesznek, a tönköt nem érintik. A húsa vizenyős, idősen kellemetlen szagú, rossz ízű. Ehető, de nem érdemes gyűjteni. Kezdő gombász könnyen galócát szedhet fel helyette, ha fás élőhelyen keresgéli a gombákat. Bár a színesedő lemezei, és a gallér hiánya segít megkülönböztetni a galócáktól és a selyemgombáktól, amiknek a kalapszéle bordás.
Trópusi rokonát, a csíkos bocskorosgombát V. volvacea nagyobb mennyiségben termesztik és konzerválják Ázsiában.

Megjegyzés: A képet innen vettem.