13. évforduló, avagy tizenhárom éves a Gombamánia

2014. október 29-én készült rólam a fotó a reptéri mezőn, és már ekkor négy éves volt a blog. A gombás kalandom 1998 szeptemberében vett nagyobb fordulatot (az első élmény még gyerekként ért a gyapjas tintagomba kapcsán), amikor ráleltem a lilatönkű pereszkére ugyanitt, ahol lefotózott a gombásztársam.
Kilenc évvel korábban a gombaklub részére gyűjtöttem bemutató termőtesteket. A gombaklub hat szezont ért meg 2013-2019 között. A blog dupla ennyi ideje létezik, és számtalanszor abbahagyhattam volna, de elviszem a 20. évfordulóig, ha nem halok meg időközben, mert ez is benne van a pakliban. Húsz év már igencsak értékes adattömeget jelent, de tizenhárom is bőven tartalmaz elgondolkoztató élményeket. Több mint egy évtized az életemből, és mennyi változás. Keserédes az évforduló. Meg is feledkeztem róla és utólag pótlom a bejegyzést október 16-án. Nem ünneplek, hiszen a tény, hogy még életben vagyok, hogy csinálom a kreatív projektjeimet, hogy vannak, akik szeretnek és bíznak bennem, mindez a kincs, az ünnep maga. Nem verem a mellemet, hogy mekkora ász vagyok, mert ez önhittség lenne. Adok egy kedves vállveregetést magamnak és máris az újabb teendőkön jár az elmém. Mert mindig mindent lehet jobban csinálni. Miközben tisztában vagyok az esendőségemmel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése