Az ünnepi falatozós napok után kellett a mozgás, így Atival a város területén sétáltunk pár kilométert. Elmentünk a két öreg fehér nyárhoz, Bandika- és Cimbora-fa. Útközben végre sikerült észrevennem a nagyréti öreg tölgyet, ami nincs kétszáz éves, de tekintélyes méretével uralja a környezetét. Eltörpül mellette a kicsike tanyaépület.
A piros jelzésű túraútvonalon haladtunk, ami hosszan vezeti az embert végig a tájon. Ugyanúgy élvezem a hazai jól ismert helyeket mint bármelyik tájegységünket, vagy a világ természeti látnivalóit. Egyedül az emberi igénytelenség hangol le, ha látom, hogy mások nem érzik magukénak a tájat és szemetelnek. Ki olyan barom, hogy zsákokban hulladékot tegyen le az Élővíz-csatorna partjára? Ez az egyik legjobb élőhelyünk, nagyon sok élőlénynek ad otthont. Zöld folyosó élettel teli. Kincs.
A nagy tölgy mellett az öreg botolófüzek is felkeltették a figyelmemet. Sajnos mind elkorhadt, törzsük szétnyílt, de egyes példányokban még van élet, és némelyik egyben van annyira, hogy törzskörméretük lenyűgözzön. Tekintélyes méreteik ellenére nem matuzsálemek, a füzek és nyárak rövid életű fafajok. Ez látszik a Cimbora-fán, aminek belsejét felfalta valamelyik barnakorhasztó gomba, és a meggyengült törzset egy nyári vihar megcsavarta, derékba törte. Pedig hét méternél nagyobb törzskörméretével a legnagyobb fáink egyike volt. Nem pusztult el, egyik kisebb ága él. Biztos vagyok benne, hogy idén is zöld lesz.
A második képen öntöző csatorna látható. Érdekes, hogy mennyire hatékonyan sikerült kiszárítani a megyét. A figyelmedbe ajánlom a Körösök vidéke blog egyik bejegyzését. A folyószabályozás kétélű fegyvernek bizonyult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése