Annyi mindent adtál nekünk

A rádióműsort hallgatva elcsíptem a reggeli áhítatot, amikor pap mond egy-két napindító bölcs gondolatot, például a címben olvashatót. Egyből homlokomra szaladt a szemöldököm pogány természetimádóként. Mindig irritált, hogy a fajom a közönyös Univerzumnak emberi orcát adott és kitalált ezerféle istenséget, hogy el tudja viselni a lét kegyetlenségét. Aztán ezekre az istenekre hivatkozva agyfelbaszó baromságokat hadováljon össze. Közben a legfontosabbra, ami ténylegesen lehetővé teszi számunkra a létezést, annak állapotára nagy ívben tegyünk. Ez a földi élővilág, összefoglaló nevén: természet, ami tényleg annyi mindent adott nekünk, és amely javakkal rosszul gazdálkodunk. Ki kell ábrándítsalak, bármiben is higgyél, nem lesz belőle valóság. Konkrétan semmit se tudunk a halál utáni esetleges túlvilágról. Minden csak kitaláció. Tehát jobban teszed, ha jelenre koncentrálsz, igyekszel jelentősen csökkenteni az ökolábnyomodat, és próbálsz kedvesebb lenni a többiekkel, az állatokkal, növényekkel és gombákkal. Nem hiszed magadat a világ közepének. És nem egy túlvilági buliban reménykedsz, hanem itt és most teszel meg minden tőled telhetőt, hogy megóvd a földi élet lenyűgöző gazdagságát. Mert ez bizony mindannyiunk felelőssége. Ne fantáziálj, cselekedj!