Írott-kőtől Szekszárdig öt nap alatt IV.

Október elsején ismét hétkor keltünk. A szombat délelőtti programot semmiképpen se hagytuk volna ki. Bár az lett volna a legjobb, ha elmarad. Nem történik meg a baj és nem huny el 2014-ben egyik kedves társunk, aki szenvedélyes horgász és gombász volt egyben. Az ő emlékére gyűltünk össze kilenc órára a Gatter fogadónál. Az elégikus hangulatot tükrözte számomra a csendélet, ami az ebédlőben fogadott, az esti beszélgetés emléke, egy boros palack, selyemvirágok és porszemek az őszi napfényben.
Kissé csípős volt a levegő, de a Nap melegített. Pont mint a legtöbb gombatúrán, amin részt vettem a találkozók idején. Elmerültem az emlékeimbe. A 2014-es gombásztalálkozón még ott volt. Jól emlékszem, amikor kilépett az életemből. Évekkel korábban rájöttem, még a húszas éveimben, hogy mily becses a pillanat, mert bármelyik az utolsó lehet. Megrendített, amikor megtudtam halálhírét. Kora reggel, amikor még éppen csak rózsaszínesedett az ég alja, ünnepre vett bort töltöttem magamnak és az emlékére emeltem kelet felé. Elbúcsúztattam a magam furcsa módján.Ott kellett lennem az emléktúráján, amire a csapatból sokan eljöttek. Sokan kedveltük.

Nagyon sok erdőt bejárt az Őrségben. Zalaegerszegről szinte minden héten átment, akár többször is szezonban. Ismerte a jó gombatermő részeket. Sajnos 2016-ban nem fogadott kegyeibe minket az időjárás, és az augusztus-szeptemberi aszály miatt szinte porzott az erdő, csörgött az avar, kókadoztak a mohapárnák. Csak itt-ott volt egy-egy sáros vaddagonya. Ennek ellenére találtunk a hajnalok páráját megragadó gombákat, amik a nehézségek ellenére csak azért is előbújtak. Leginkább a sárga gereben Hydnum repandum dacolt a szárazsággal. Ebből került aztán az ételekbe is, amiknek ízét tovább fokozta a spájzokból elhozott aszalt gombák, jobb szezonok emlékei. Az emlékek ott bandukoltak velünk. Most nem annyira a gomba volt a lényeg, hanem a közös kapocs, az eltávozott gombásztársunk.
Az emléktúra után kétfelé vált a csapat, egyik fele maradt az Őrségben, a másik átment Szlovéniába, a gesztenyésbe. Mi is ide mentünk, mert kihagyhatatlan élmény a gesztenye gyűjtése. Van egy erdő, ahová az egész csapat eljár a találkozó idején, de így is jut mindenkinek a csemegéből.

 Az elegyes erdőben, aminek egyik lakója a szelídgesztenye, van még számtalan fafaj: kocsánytalan tölgy, erdeifenyő, lucfenyő, nyírfa, gyertyán, bükk stb. Ezért számos gyökérkapcsolt gomba lakik benne. Esős őszökön fantasztikus látvány, hogy minden négyzetméterén több termőtest várja a kíváncsi gombászt. Mindenfelé gombák! Akár a mennyország. Az egyik karakterfajt próbáltam az árnyas, gyertyános részen megörökíteni, a sötétlila pókhálósgombát Cortinarius violaceus, de a félhomályban a kamera "nem látta", így a szelídgesztenye kupacsára fókuszált. Félresikerült kép, mégis tetszik, visszaad valamit az őszi erdő hangulatából. A szárazság ellenére a fontosabb gombák előkerültek, és estére megvolt a 110-120 faj. Atival mi már nem nagyon gombásztunk szombaton, inkább a gesztenyét gyűjtöttük, amiket hazaérkezésünk után pár nap alatt el is fogyasztottunk.
A jól eső séta után a szlovén erdőben visszaindultunk az Őrségbe. Az esti program előtt ki akartuk pihenni magunkat és átöltözni. Szalafő felől Őriszentpéterbe érve ismét elhangzott az Őrségi tájak nyitómondata. 

Alkonyatkor visszafele tettük meg a két település közti távolságot, hogy részt vegyünk a XII. Netgombász Országos Találkozó fő eseményén, a közös főzőcskén, ami után az egyesületi tagok közgyűlést tartottak. Most éppen nem vagyok netgombász tag, mert másik két egyesület munkájában veszek részt, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő. A szombat este a szokásos menetrend szerint zajlott. Akik hamarább érkeztek, már délután nekikezdtek a főzésnek, így mire mi befutottunk, az ételek kész voltak, és sokan vacsoráztak. Azért nekünk, a későn érkezőknek sem a maradék jutott, bőven volt étel. Hamar degeszre ettem magamat, holott nem szedtem sokat, de a gomba laktató ennivaló, nem kell belőle sok a teltségérzethez. Az ispánki ragu puliszkával most is tökéletes volt.
Esti meglepetésnek a fő szervezők közül páran torta tűzijátékból kirakták az esemény rövidített nevét. 

Mobillal pont le tudtam kapni a csapat meglepett örömét a tűzijáték közben. Sokan videóztak, fotóztak, mosolyogtak, tapsoltak. Bármennyire széthúzó nép a magyar, vannak pillanatok, amikor érezzük, hogy összetartozunk, és szerteszét futó útjaink ellenére vannak helyek, ahol együtt lehetünk. Van cél, amiért jó összejönni és együtt tenni.
A XII. találkozó nekem a hetedik volt. Mind más miatt emlékezetes. Nincs két egyforma, hiába a hasonló program: gombatúra, közös főzőcske, esti beszélgetés. Hiszen mindig más az időjárás, más gombák vannak kint, másféle lesz az ételek ízesítése, más a csapat hangulata, másokkal állunk le hosszabban beszélgetni. Azért régebben, amikor csak ide jártam, az Őrség volt az év központi gombász eseménye, élményekkel gazdagabbnak éltem meg. Félre ne érts, most is imádom az Őrséget, visszaemlékezve rá melegséget érzek a mellkasomban, azonban aktív gombászként nem tud teljes mértékben felpörgetni. Azért mindig különleges hely lesz számomra, ahová lehetőségeimhez mérten még sokszor vissza fogok térni. Aztán majd meglátom, hogy lesz-e még közös utam a netgombászokkal.
Fél kilenckor magunk mögött hagytuk a Gatter fogadót és 2016. október elsején este utoljára hagyta el a számat a mondat: Szalafő felől értük el az Őrség fővárosát, Őriszentpétert.