A csabai vár és mindenféle történelmi uszadék

A hatodik hét utolsó két napját kutatással töltöttem, próbáltam online elérhető adatok segítségével feltérképezni a lehető legtöbb keményfás ligeterdő helyét. Szívem csücske az erdő, az igazi erdő nálunk a keményfás ligeterdő és mint tudod, erdőben nagyon sok gomba él. Láttam már eddig is pár különlegességet picinyke erdőfoltjainkban, amik mind származék erdők. Az ember évezredek óta jelen van a megye területén, így az eredeti növénytakarót régen letermelték. Valószínűleg ezer éve megsemmisült a zonális erdőnk, a tatárjuharos lösztölgyes, aminek mementója a macskahere, és egyes állományok, amik fajkészletükben imitálják, de már közök sincs az eredeti ősi erdőhöz. Intrazonális (záró) növénytársulásunk, ami a folyók többlet vizeinek köszönheti életterét, a keményfás ligeterdő.

Sajnos a lecsapolás, folyószabályozás mellékhatásaként annyira kiszáradt a megye, szinte félsivatagos klíma alakult ki, hogy ligeterdőink hihetetlen mértékű veszteségeket szenvedtek el. Nincsenek természetes erdőink, és szerintem természetszerű sincs. Mind származék, átmeneti, kultúrerdő, vagy ültetvény. A fekete diósok ott a legzavaróbbak, ahol eredetileg keményfás ligeterdő nőtt. Ilyen területekre ültetvényt telepíteni szembemegy a hosszútávú érdekeinkkel. A legjobb örökség a gazdag természeti környezet, aminek legszebb megtestesítője a tölgy-kőris-szil ligeterdő. Oké, ez egy szép prózai óda volt a szívem csücske növénytársuláshoz, amiből lemérhető, hogy tényleg sok tanulmányt átnéztem. Miközben bőszen jegyzeteltem, egyre több egyéb adat is elém került. Előbb a megye történetéről olvastam, aztán a városéról is. Az erdők sorsát az előttem élt emberek alakították, hiszen életükhöz kellett a faanyag.

Ókori épített emlékeink közül a Nagy-tatársánc földvár igényelt sok-sok fát, de még többet kellett felhasználni a Csörsz-árok rendszerhez, ami egy gigantikus védmű. Ha már az ókori ember ennyire hatékonyan meg tudta változtatni a táj arculatát, akkor a modern ember mire lehet képes? De semmi közünk a klímaváltozáshoz... Pusztán azzal, hogy kiirtottuk az erdőket, szűk mederbe tereltük a folyókat, megváltoztattuk a helyi klímát! Az egykori mocsarak, erdők párát eresztettek a levegőbe, és mondhatni öntözték magukat. Most meg csak úgy tudjuk öntözni a nagyüzemi szántókat, ha visszaduzzasztjuk a Tiszát, és közvetve onnan veszünk vizet az öntözéshez. Figyeld meg, hogy nyáron, állóvizek a folyóink. Töredéke maradt meg az egykori gazdag vízi világnak. Megszűnt. A tájat az ember uralja és az általa kialakított mezőgazdasági nagyüzem, az úgynevezett kultúrtáj. 

Jó nagy kanyart tettem, és már türelmetlenül várhatod, hogy szót ejtsek a címben említett csabai várról. Biztosan hallottál a gyulai várról, ami híres téglavárunk, és talán legismertebb középkori emlékünk. Azonban Csabának is volt vára, ami teljesen logikus, hiszen Békés vármegye akkori ura, Ábránfy Péter hol máshol lakhatott volna? Sajnos nem maradt fenn semmiféle ábrázolása a várnak, így a fonyódiról tettem be rajzot. A balatoni erődítmény szintén vizes helyre épült, így nagyban hasonlíthatott a helyi építményre, amit szintén víz vett körül. Ez a védelmét szolgálta. Az ingoványon, vizes árkon átvergődni szinte lehetetlen volt. Ennek ellenére a gyulai várkapitány Mágocsy Gáspár csapatával 1556-ban megtámadta és földdel tette egyenlővé. Csellel jutottak a várba, kihívták tárgyalásra az akkori lakóját, Ábránfy Imrét, aki bedőlt a trükknek. Megölték, akárcsak a várőrséget. Ezzel nemcsak a vár semmisült meg, hanem egy leendő uradalom is, ami konkurense lett volna a gyulainak. (Akkoriban is csodálatos volt az együttműködési kedv a magyarok között.) 

Vasárnap a Google térképen mászkáltam, és egy kicsi részletét lementettem, amibe zölddel belerajzoltam a vár feltételezett helyét. A terület be van építve, így nehéz ásatásokat folytatni. Azonban a területről a különféle építkezések során kerültek elő leletek, de régészeti feltárása sosem történt meg. Ezt fogják pótolni a Munkácsy Mihály Múzeum régészei idén, hogy 2018-ra legyen valami konkrét leletanyag a várról. Jövőre lesz 300 éves Békéscsaba újratelepítése. Ez jelentős évforduló és részben érintett vagyok, mert egyik felmenői ágam biztosan felvidéki szlovák.  

Az utcanevek beszédesek, Kastély és Ábrahámffy=Ábránfy. A Kastély utca neve régebbi, már 19. századi térképeken is így szerepel. Azonban akkoriban az Ábrahámffy még Fövenyes utca volt. Akkor a mai Bethlen Gábor utcát Alsáncznak nevezték és vizes árka volt. A Kastély név konkrétan utal a várra, akárcsak a régi Alsáncz is. A Fövenyes a sáros-tocsogós terület emlékét őrzi.
Ha jól megfigyeled a mai modern térképet, láthatod, hogy a zöld háromszög bal oldalánál a valóságban egyenes vonal fut, ami az egykori ér csatornája. Ennyi vizes emlék maradt a jelenben, és persze a Fehér-Körös régi medréből kialakított Élővíz-csatorna, ami részben mesterséges, Veszelytől Sikkonyig terjedő szakaszt kemény munkával ásták ki 1777-ben. Elmerültem a történelembe és nagyon fura, bódító, pezsdítő érzés volt, ahogy körbevett az idő folyama. Úsztam az emlékek áradatában és tetszett a fürdőzés. Például a Kastély utcában lekapott régi lakóház, ami egy podsztyenás-ház, szintén történelmi emléknek tekinthető. A Kastély utca 8. szám alatt lévő házon emléktábla van, itt született Áchim L. András agrárpolitikus. Egyébként emellett a ház mellett megy el az egykori vizes ér csatornaként, amit talajszintről sehogy se tudtam észrevenni. Pedig mindkét irányból próbálkoztam, de nem igazán látható a sok kerítés miatt.

Végigmentem a Kastély utca felén, ahonnan az egykori Fő utcából érkeztem meg, ami most Corvin utca. Lefordultam balra az Ábrahámffyn, és lementem az Élővíz-csatorna partjára, aminek egyik oldalán a Felső-Körös sor, a másikon az Árpád sor van. Igyekeztem úgy fotózni a csatornát, hogy ne látszódjanak a házak. Persze így sem sikerült természetes hatást elérnem, hiszen szemközt a kocsányos tölgyek katonás sorban állnak. Átmentem hozzájuk is, hogy a másik partról szintén készítsek fotót. Sajnos mindegyik kocsányos tölgyön megfigyeltem kisebb-nagyobb károsodást. Pedig vízparton állnak, nem igazán szomjazhatnak, mégis rövidek a csúcságakon az új hajtások, sok a letört ág, az ágcsonkok régi helye nedvezik. Szenvednek. Nem éppen városba való fafaj a legszebb őshonos fánk. Helyben nem sok maradt belőle, a helyi erdők már képtelenek voltak elegendő fát szolgáltatni az őseinknek a 19. század idején. Ezért épült a csatorna, mert azon úsztatták le az Erdélyi-szigethegység rengetegeiből kitermelt fatörzseket.

A kép közepén lévő tölgy egyből felkeltette figyelmemet. Ugyan nem rekorder fa, attól messze van, de egész megjelenése tekintélyt parancsoló, nem király, de gróf. Örömmel lőttem róla fotót, amin részben sejthető az Árpád sor (balra) és a csatorna másik oldalán a Felső Körös sor is. Itt egy kicsit mászkáltam, próbáltam beleélni magamat a régmúltba, és elképzelni a 16. századi képét a városnak. Ehhez hívtam segítségül a csatornát mint mementóját a Fehér-Körösnek. A tölgyek szintén segítségemre voltak, hiszen mindig is szükségünk volt rájuk, fájukból építkeztünk. Ha jól tudom, tölgyek sokaságán áll az Evangélikus Nagytemplom, ami nélkülük elsüllyedt volna. A Nagytemplom hátsó kapujának küszöbe a város legmagasabb pontja, amit elért az 1888-as árvíz. Aztán majdnem száz évvel később a Kettős-Körös újra megmutatta, hogy mire képes áradáskor, amikor az 1980-as árvízkor áttörte gátját Hosszúfoknál. Engem lenyűgöznek a korabeli beszámolók, ahogy az ember minden erejét megfeszítve hadakozik a dolgát végző természettel, a folyóval, ami csak azt teszi, amit már évmilliók óta: szétáradna a tájon, elterítve éltető hordalékát, amiből a kiváló földjeink lettek. Az ember pedig életét, házát, jószágait védi a pusztító-éltető folyóval szemben. 

Az Élővíz-csatorna jóval békésebb vízfolyás, aminek mostanában nincs konkrét szerepe, hiszen más úton érkezik a fa. Ellenben rászolgál a nevére, valóban él, és ennek a városi horgászok örülnek. Jó időben mindig látni őket a partján. Akárcsak a városlakóvá lett tőkés récéket, amik inkább házi kacsák. Most télvíz idején nagy kárókatonák és szürke gémek is megjelentek rajta. Májusban nyílik a partján a sárga nőszirom. Ahol kevésbé háborgatott a vízfolyása ott rucaöröm tenyészik, ami védett vízi páfrányunk. Júniustól virágzik a virágkáka, ami rózsaszín virágaival egyik legszebb vízparti növényünk. A víz számos kétéltű otthona, nyáron látni lehet a városon belül is a lebegő kecskebékákat. Minden kétéltű faj védett hazánkban, ahogy a hüllők is. Például a mocsári teknős, amivel már a Lencsési lakótelepen is találkoztam. Tehát az Élővíz-csatorna valóban él, és egyre több faj menedéke. A csatornarendszer másik szakaszán védett halak élnek: szivárványos ökle, fenékjáró küllő és réti csík. Természetesen madarak is vannak, például jégmadár, amiből csak annyit látsz, hogy valami kicsi, ragyogó kék elsuhant a szemed előtt a víz felett. Ez a sok élőlény mind az egykori vízi világ leszármazottja, amik most az ember kéz által szűkösre szabott élőhelyeken éldegél. Valamikor a víz uralta tájat, most az ember. Azonban most az ember visszahúzódik a tájról, csökken a lakosság szám, aminek hatására visszatér(het) a természet. Újabb ciklus zajlik, aminek részei vagyunk.
Megérte elmerülnöm a múltban, és rácsodálkozni az idő folyamára, amiben egy kicsi uszadék vagyok. Lesz még folytatása a kalandozásnak a nagy folyón.