Érdekes, ahogy összeérnek élmények, és tettre sarkalják az embert. Gyerekkoromban csak egy-egy rövid részletet láttam a sorozataiból, akkor még nem keltett bennem semmiféle érdeklődést a kéktúra. Azonban 1992-ben a mecseki vándortábor útvonala részben a kéktúrát próbálta követni. Az akkor ért élmények egy életre belém égtek, ahogy az egyik pihenőhelyen, talán a Tripammer-fánál bemegyek a fák közé és a hosszú tűs fenyők alól öreg tejelőgombákat hozok elő, és a zöldes színűk láttán rizikére tippelek... vagy a Zengő közelében árpával érő körtefa alatt lakmározunk az édes kis körtéiből... vagy a Zengő meredek oldalán való felkapaszkodás és onnan a kilátás... vagy a horgászat a Dombay-tóban. Akkor Pécsváradon ért véget a vándortábor, és nem is tudtam, hogy mennyire közel voltam Rockenbauer Pál nyughelyéhez. Aztán 1993-ban jártam a Bükk-hegység erdőrezervátumában, és a túravezetőnk az a természetőr volt, aki szerepel a Másfélmillió lépésben. Ez csak sok-sok évvel később esett le a sorozat nézése közben, hogy mennyire ismerős nekem a fennsíkról beszélő szakember.
2010 után beszereztem mindhárom sorozatot, és sokszor előveszem a kedvenc részeimet. Az őrségi rész az egyik, mivel az Őrségbe 2008 óta járok, csak 2010-ben és 2015-ben maradt ki. Idén szeptember elején határoztam el, hogy a hónap végén elmegyünk pár napra Őriszentpéterre. Az odaút is sűrű volt, mert Veszprém után nem fordultunk le dél-nyugatnak, hanem mentünk tovább nyugatra. Oly mindegy, hogy 450 vagy 500 kilométert teszünk meg. Ezért Velemre mentünk, és onnan Írott-kőre. A Hörmann-forrás parkolójában hagytuk az autót és felgyalogoltunk a kilátóhoz.
Az idei őrségi útnak kettős célja volt, a részvétel a XII. Netgombász országos találkozón és a kéktúra pecsételőhelyei közül néhánynak a felkeresése. Gyakorlatilag sok autózással, de majdnem végigmentünk (az oda és vissza úton) a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrán. Ott voltunk Írott-kőn és Szekszárdon, átautóztunk a Zselicen, megálltunk Simonfán a Meteor kulcsosháznál, ahol pont nem volt bélyegző, valaki elvitte. 1992-ben voltam Abaligeten és most 24 évvel később ismét. És mindenhol láttuk a kék turistajelzést, amit hangosan jeleztünk a másiknak. Követtük, letértünk, újra kereszteztük, ahogy az utak és az ösvények kanyarogtak Dunántúl szelíd dombjai és hegyei közt. Ha lenne két életem, biztosan bejárnám a teljes kört, vagy legalább a déli szakaszt. Esetleg ötven éves korom után, amikor már lesz félrerakott pénzem, egy nyarat rászánok az aktív pihenésre és hazajövök Magyarországra kéktúrázni. Igen. Ez egy jó terv. Szép zarándoklat lesz.
A kurta-furcsa 2016-os zarándoklatom része volt Rockenbauer Pál nyughelyének felkeresése. Amikor szeptember 28-án felsétáltunk az Írott-kőre, a határjelzőnél felvettünk egy-egy követ, és október 2-án ezeket raktuk le a sír mellé.
Hálás vagyok, hogy létrehozta a kéktúrát bemutató sorozatokat. Ezért nem éreztem üresnek a sírhelyét, a helyet betöltötte a sok emlék, a tisztelet és hála.
Megjegyzés: Kár, hogy az idősebb gesztenyefákkal végzett a kéregrák és csak a sarjaik zöldellnek. A felnyílt lombsátor alatt a gesztenyést felverte a szeder, mindenfelé nagy tüskés kupacokat alkot. Csak keskeny nyírott ösvényen lehet mozogni. Ezért semmit se láttunk a gesztenyés egykori pompájából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése