Bogyiszlói fás legelő: a vándorló fák

Október másodikán, hazafelé az Őrségből, Atival hosszú utat tettünk meg délen, aminek egyik állomása Bogyiszlónál volt. Szerencsére az év fája versenyen indult különleges élőhely csekély kitérőt igényelt, így nem volt kérdéses, hogy Bogyiszlót elérve a Dunának megyünk, mert annak partjához közel található a fás legelő. Izgatottan figyeltem az egyenes út mindkét oldalát, hogy merre vannak az öreg kocsányos tölgyek. Aztán egyszer csak ismerős facsoportot pillantottam meg délután fél ötkor. "Ott van." - mondtam Atinak, és balra kanyarodtunk egy rövidke behajtóra, aminek jobb oldalán tájékoztató tábla áll, 'Kasztói őstölgyes' címmel. Tényleg megérkeztünk. Egyből a cipőmet gumicsizmára cseréltem, felvettem az esőköpenyemet és beálltam az első tölgy alá. Ugyanis a legelőn birkanyáj vonult át, és nem akartam az állatokat zavarni. Megvártam, hogy elmenjenek, és egyből a következő tölgyhöz siettem. Elégedetten lelkendeztem. "Igen, igen, ezek itt pompás, öreg tölgyek. Nézd Ati! Tedd ide a kezedet a kérgére. Érzed az erejét?" Közben fotóztam, kerestem a felhős, csepergő esős időben a megfelelő szöget. A marék kamerám nem bírja a kevés fényt, sután fotóz ilyenkor. 

Azért küzdöttem a technikával, mert nem adhattam fel, ha már sokat utaztam, hogy láthassam a 'vándorló fákat'. 
A hidegfront vonuló felhőzetéből egyre többször hulltak le esőcseppek, így fél óra elteltével bebújtam az autóba és onnan is lőttem pár képet a mobillal. Időközben a kamera memóriakártyája megtelt.
A második fotón egy érdekes részletet örökítettem meg. Egy sekély, széles árok húzódik végig a legelőn. A mélyedést jelzi a vonuló birkák íves vonala. Ez az egykori fokrendszer egyik ága. A fokgazdálkodás az árterek kiszáradása előtt, a múltban fontos megélhetést adott a tájban élőknek. Az árvíz nem hirtelen szaladt végig a folyón, hanem kiáradt a megnyitott fokokon át a magasabb területekre is, éltető iszappal és vízzel terítve be. A nagy víz levonulása után a megfogott ár lassan szivárgott vissza a folyóba, tehát az élőhely sosem száradt ki. 

A mindig szomjas kocsányos tölgy, aminek másik neve mocsár tölgy, nem szenvedett vízhiánytól. Azonban a hatékony folyószabályozás megpecsételte a fás legelő sorsát. Kevesen tudják, de a Duna mellett is csökken a talajvízszint. Gyakorlatilag az egykori ármentesítés célja, a kiszárítás a mai napig zajlik, csak most már károkat okoz. Sajnos a kocsányos tölgyek mindenhol jelzik a száradást, aminek jele a koronájuk csúcságainak letörése, a korona fokozatos leépülése, és végül a fa elpusztul. Ennek megfigyeléséhez nem kell messzire mennem, elég csak szülővárosom környékén megnézni a 100 évnél idősebb tölgyeket. Előbb-utóbb a kocsányos tölgy a Viharsarokból eltűnik, mert nem lesz elég víz számára.
Ezért kiemelten fontos a Kasztói őstölgyes első helye az év fája versenyen, hogy ez a páratlan élőhely felhívja a figyelmet a többi tölgyesre. Nem veszíthetjük el az egyik legfontosabb fa fajunkat. Éljenek a kocsányos tölgyek!


Kiegészítés: 2016.12.08. Sajnos nem nyert. Egy idegenhonos fafaj egyede a győztes a fővárosban. Jövőre nem követem és nem írok erről a versenyről, mert csak feldühít a hülyeség.