Ugrás a fő tartalomra

Bogyiszlói fás legelő: a vándorló fák

Október másodikán, hazafelé az Őrségből, Atival hosszú utat tettünk meg délen, aminek egyik állomása Bogyiszlónál volt. Szerencsére az év fája versenyen indult különleges élőhely csekély kitérőt igényelt, így nem volt kérdéses, hogy Bogyiszlót elérve a Dunának megyünk, mert annak partjához közel található a fás legelő. Izgatottan figyeltem az egyenes út mindkét oldalát, hogy merre vannak az öreg kocsányos tölgyek. Aztán egyszer csak ismerős facsoportot pillantottam meg délután fél ötkor. "Ott van." - mondtam Atinak, és balra kanyarodtunk egy rövidke behajtóra, aminek jobb oldalán tájékoztató tábla áll, 'Kasztói őstölgyes' címmel. Tényleg megérkeztünk. Egyből a cipőmet gumicsizmára cseréltem, felvettem az esőköpenyemet és beálltam az első tölgy alá. Ugyanis a legelőn birkanyáj vonult át, és nem akartam az állatokat zavarni. Megvártam, hogy elmenjenek, és egyből a következő tölgyhöz siettem. Elégedetten lelkendeztem. "Igen, igen, ezek itt pompás, öreg tölgyek. Nézd Ati! Tedd ide a kezedet a kérgére. Érzed az erejét?" Közben fotóztam, kerestem a felhős, csepergő esős időben a megfelelő szöget. A marék kamerám nem bírja a kevés fényt, sután fotóz ilyenkor. 
Azért küzdöttem a technikával, mert nem adhattam fel, ha már sokat utaztam, hogy láthassam a 'vándorló fákat'. 
A hidegfront vonuló felhőzetéből egyre többször hulltak le esőcseppek, így fél óra elteltével bebújtam az autóba és onnan is lőttem pár képet a mobillal. Időközben a kamera memóriakártyája megtelt.
A második fotón egy érdekes részletet örökítettem meg. Egy sekély, széles árok húzódik végig a legelőn. A mélyedést jelzi a vonuló birkák íves vonala. Ez az egykori fokrendszer egyik ága. A fokgazdálkodás az árterek kiszáradása előtt, a múltban fontos megélhetést adott a tájban élőknek. Az árvíz nem hirtelen szaladt végig a folyón, hanem kiáradt a megnyitott fokokon át a magasabb területekre is, éltető iszappal és vízzel terítve be. A nagy víz levonulása után a megfogott ár lassan szivárgott vissza a folyóba, tehát az élőhely sosem száradt ki. 

A mindig szomjas kocsányos tölgy, aminek másik neve mocsár tölgy, nem szenvedett vízhiánytól. Azonban a hatékony folyószabályozás megpecsételte a fás legelő sorsát. Kevesen tudják, de a Duna mellett is csökken a talajvízszint. Gyakorlatilag az egykori ármentesítés célja, a kiszárítás a mai napig zajlik, csak most már károkat okoz. Sajnos a kocsányos tölgyek mindenhol jelzik a száradást, aminek jele a koronájuk csúcságainak letörése, a korona fokozatos leépülése, és végül a fa elpusztul. Ennek megfigyeléséhez nem kell messzire mennem, elég csak szülővárosom környékén megnézni a 100 évnél idősebb tölgyeket. Előbb-utóbb a kocsányos tölgy a Viharsarokból eltűnik, mert nem lesz elég víz számára.
Ezért kiemelten fontos a Kasztói őstölgyes első helye az év fája versenyen, hogy ez a páratlan élőhely felhívja a figyelmet a többi tölgyesre. Nem veszíthetjük el az egyik legfontosabb fa fajunkat. Éljenek a kocsányos tölgyek!



Kiegészítés: 2016.12.08. Sajnos nem nyert. Egy idegenhonos fafaj egyede a győztes a fővárosban. Jövőre nem követem és nem írok erről a versenyről, mert csak feldühít a hülyeség. 

Megjegyzések

  1. Köszönöm ezt a jó ismertetőt, sajnálom, hogy nem hamarább jöttek megnézni a Kasztói öreg tölgyeket.
    Magyarázat is van, miért veszítik el életüket, lassú kiszáradó ágakkal.Nekünk a tölgyekhez közel a Dunán van házunk.közel húsz éve ismerkedek a fákkal, fotózom őket évszakonkénti állapotban.Köszönöm a jó tájékoztatót. Próbáltam segíteni a kampányolásban. Van egy fotótáram, 2008-ban az első feltöltött fotóim ős tölgyes fái. http://www.panoramio.com/user/2269841

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …