Ünnepre gondolva

Az utolsó családi karácsonyom, amikor hagytam magamat regresszív állapotba csúszni, 2011-ben volt. Azóta semmit sem jelent számomra az ünnep, csak a díszek maradtak. Előbb-utóbb fel kell nőni és szakítani a kegyes hazugságokkal. Mindig zavart a csendbe burkolt fortyogó indulat és hallgatás, ami jobban mesélt az emberi kapcsolatokról mint bármely üdvözlőlap. Sose hazudj, mert cserébe dühöt kapsz! Szóval a karácsony a lomtárba került nálam, csak a téli napfordulót ünneplem. A negyvenhez közeledve még mindig szívesen bíbelődök apró csacskaságokkal és elmerülve az alkotásban semmire sem gondolok. Az igazi ünnepi hangulat megvolt december ötödikén. Ennél többet nem tudtam adni mint az egész évi hajtás, előadások-túrák, és lezárásként pár óra klubélet. Most ülök az asztalnál, egyszerű anyagokból kicsi díszeket készítek és élvezem a nyugalmat. Oké, azért időnként átsuhan lelki szemeim előtt egy-egy fenyő és húzza magával a gombáit. :-)