Jegenyefenyő és gombái

"A közönséges jegenyefenyő Abies alba a többi fenyőhöz hasonlóan az északi flórabirodalomban honos, Európában elterjedési területe a lucfenyőéhez közeli. Síkvidéken már csak a kontinens északi részén fordul elő; ettől délebbre a hegyekben nő, mint a legmagasabbra kapaszkodó erdőalkotó faj. A közönséges jegenyefenyő a 19. század elején még az Északi Kárpátokban is gyakori volt, de a nagyüzemi erdőgazdálkodás bevezetése után állományainak többségét a gyorsabban növő közönséges lucfenyővel váltották fel.
Kedvező feltételek mellett a jegenyefenyő akár 60 méter magasra is megnő. Törzsének átmérője elérheti az egy métert, életkora az ötszáz évet. A törzse pirosas-barna, kérge sekélyen barázdált. Ágai sűrű örvökben nőnek, koronája kúp alakú. Az alsó ágak közvetlenül a föld felett nőnek ki, és a talajjal érintkezve legyökereznek.
Gyökerei többé-kevésbé vízszintesek; sekélyen terülnek szét, ezért a jegenyefenyő vékony talajréteggel takart, sziklás felszíneken is megél. A talaj felszínén is kúszó gyökerek zárt erdőben sűrű szövedéket alkotnak.
A jegenyefenyőt egytűs fenyőnek is nevezik, mert négyszögletű, ritkán oldalvást lapított tűi egyesével, fésűsen sorakoznak a hajtásokon. A szúrós tűlevelek kb. 3 cm hosszúak, felül sötétzöldek, az alsó oldalukon két fehér sávval, amiken gázcserenyílások és viaszpöttyök sorakoznak. A levélalap korongszerűen kiszélesedik, ezért a száraz levelek nem hullanak le. Illóolajaik nem szabadulnak fel; a levelek illatát csak akkor érezhetjük, ha megdörzsöljük őket.
Kedveli a nedvességet (a bőséges csapadékot és a nagy páratartalmat egyaránt), jól tűri az árnyékot, az alacsony hőmérsékletet. Kertészeti célokra forgalmazott példányait Magyarországon öntözött kertbe, parkba célszerű telepíteni. Törpe változatai kiváló sziklakerti növények." forrás
A jegenyefenyő a többi fenyőhöz hasonlóan igényli a gombák segítségét, így jó eséllyel találhatunk alatta gyökérkapcsolt fajokat, pl.: ízletes vargányát Boletus edulis. Korhadó maradványain korhadékbontók tenyésznek. Élőhelye különleges, 800 méter feletti fenyvesek, egészen más klímával, növényzettel mint az alföldi. Sajnos hazánkban nincsenek természetes fenyőerdők, az éghajlat sem igazán kedvező a magashegységi fajoknak. Ezért a cikkben bemutatott gombák ritka tünemények. Az ehetőeket is jobb a helyükön hagyni.
 

A jegenyefenyő rizike Lactarius salmonicolor már szerepelt a blogban a rizikéket bemutató cikkben. Itt is helye van, mert elsődleges partnere a jegenyefenyő. Könnyű felismerni, lazacszínű termőtestei nem zöldülnek, ami jellemző a rokonaira. Narancsos színű tejnedve cinóbervörös lesz. Kissé kemény húsa kesernyés. Ritkasága miatt kímélendő.

A fekete tejelőgomba Lactarius picinus a hegyvidéki fenyvesekben gyakori augusztustól októberig. Mi is láttuk a bihari túrák során. Kár, hogy csípős íze miatt ehetetlen, így egyet sem szedtünk le. Tejnedve fehér, ami lassan rózsaszínű lesz. Dekoratív, szép gomba. Hasonmása a jó, ehető ráncos tejelőgomba L. lignyotus.

A barnásvörös galambgomba Russula integra ehető, jó ízű, de ritkasága miatt kímélendő. Spórapora sárga, így kezdetben krémsárgás lemezei még inkább sárgásak lesznek az érő spóráktól. Fiatalon fehér húsa kemény, később főleg a tönkben szivacsos lesz. Változatos színű, nehéz azonosítani. Egyik hasonmása a gyertyán-galambgomba R. carpini. 

A rózsás csigagomba Hygrophorus pudorinus parfümszerű, édes illata becsapós, mert az íze kesernyés, terpentinszerű. A húsa kalapban narancsos, tönkben fehér, aljában sárgás. Kalapján erősebben, tönkjén halványabban jelenik meg a névadó tulajdonsága, a rózsás szín. Kalapja ragadós, de idővel száraz lesz. Halvány lazacrózsaszínű lemezei a tönkre kissé lefutnak.

A sötét tinóru Porphyrellus porphyrosporus hazánkban védett gombafaj, egy termőtestének eszmei értéke 10000 Ft. Kalapja, tönkje bársonyos-nemezes. Egyaránt barnás-fekete. Nincs hozzá hasonló tinóru hazánkban, azonosítása könnyű, fellelése élmény. Csak fotózd, ne emeld ki a helyéről! Nagyon ritka.

A hegyi likacsosgomba Bondarzewia montana a galambgomba-alkatúak rendjébe tartozik, de az életmódja miatt taplóra hasonlít. A jegenye- és lucfenyő korhadékbontója és parazitája. Egy "kalapjának" átmérője 10-30 centi. Termőrétege csöves, pórusai kerekdedek-szögletesek. Húsa puha, majd szívós, és csípős ízű. Ehetetlen.

Az északi likacsosgomba Climacocystis borealis a taplóalakúak rendjébe tartozik, így valóban tapló. Termőteste 4-10 cm széles, csoportosan növő, fehér, majd krémszínű, szalmasárgás, felülete nemezes, pelyhes, szőrös. Csöves termőrétege lefejthető. Húsa külső része puha, a belseje szívós. A fenyők korhadékbontója. Hegyvidéki faj.
 

Megjegyzés: Az első képet innen vettem, a fotók eredeti helyét a gombák nevére kattintva lehet megtekinteni.