A hosszúra nyúlt késő őszi időben, a ködpaplan alatt kucorogva jó visszagondolni az év legjobb filmjének egyik epikus jelenetére, a homokviharra. Közben sok minden más is átsuhan az elmémen, például a közelmúltban zajlott klímacsúcs Párizsban. Sajnos, nem fog sikerülni 2 Celsius fok alatt tartani a felmelegedést. Soha egyetlen egy disztópia sem tűnt még annyira lehetségesnek mint a Mad Max: Harag útjában bemutatott.
"Csodálatos", hogy mennyire kicsinyes az elit, a világ vagyonának 80%-át bitorló 2%. A tőkés fél kiengedni a kezéből a termelés eszközeit, mert hatalma a népek felett semmivé foszlana és gyorsan kiderülne, hogy ember milliárdoknak semmi esélye rá, hogy a mókuskeréken kívül életben maradjon. Persze már így is százmilliók élnek és halnak a globális piac mókuskerekén kívül. Nincs titkos árnyékkormány, nincs világméretű összeesküvés, senki sem irányít semmit sem, mindenki lohol az események után. Az alapvető természeti törvények alól nem bújtunk ki. Mindig lemmingek futnak a tenger felé a lelki szemeim előtt, ha az emberiségre gondolok.
Egyszerű állat vagyok, hiába tudok írni-olvasni és egy laptopot használni. Azonban az ember bizonyos értelemben természetellenes lény. Az állatvilág azon tagja, ami rákos sejt módjára öncélúan habzsolja fel a bioszféra erőforrásait. Persze ezt csinálják a sáskák is, és számos gradációra hajlamos faj, de náluk mindig összeomlik a populáció. Hmhm. Az alapvető természeti törvények még érvényesek ránk. Tehát az összeomlás bármikor bekövetkezhet. Nincs új a régi pusztulása nélkül.
Az átlagosnál kicsit több gondolattal gazdálkodva jól tudom, hogy az apokaliptikus víziók dédelgetése egyfajta szorongásoldás; a saját halálom eltörpül az egész világ agóniája mellett. Azonban pechünkre túl sok aggasztó jelenség és dolog van a környezetünkben is, amit figyelmen kívül hagyni őrültség lenne. Elég csak az idei nyárra gondolni.
"Egy adott történelmi rendszerből egy másikba való átmenet periódusát mindig heves harcok, kínzó bizonytalanság és a tudás fönnálló formáival szembeni mélységes és elmélyülő szkepszis jellemzik. Első feladatunk az, hogy megpróbáljuk pontosan megérteni mi is történik körülöttünk és velünk. Ezt követően döntenünk kell, milyen irányban akarjuk, hogy a világ továbbhaladjon. S végül, ki kell ötölnünk azt is, mit kell tennünk ezekben a pillanatokban ahhoz, hogy valóban olyan irányban haladjanak a dolgok, mint ahogy azt szeretnénk. Ezt a három feladatot úgy is leírhatjuk mint az intellektuális, az erkölcsi és a politikai próbatételt: nem azonosak, de szoros kapcsolat van köztük. Egyikünk sem kerülheti el, hogy döntést hozzon ezekben a kérdésekben. Ha azt állítjuk, hogy ez mégis lehetséges, akkor egyszerűen kimondatlan döntést hozunk. A feladatok, amelyek ránk várnak, rendkívül nehezek, ám egyszersmind lehetőséget nyújtanak arra, hogy - mind egyéni, mind kollektíve - létrehozzunk valamit, vagy legalábbis közreműködjünk a létrehozásában valaminek, ami által a bennünk lakozó közös képességek valósággá válhatnak."
Immanuel Wallerstein: Bevezetés a világrendszer-elméletbe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése