Túra és egy kicsi gomba

A gyapjaslábú fülőke Gymnopus peronatus félig összeszáradt termőtestére az egyik kedvenc tölgytelepítésem szélén találtam rá a tizennyolc kilométeres biciklitúrám során. Szerencsére még nem száradt össze teljesen, így le tudtam fotózni a névadó tulajdonságát. Jól látható, hogy a tönk a közepétől lefelé szöszös, gyapjas. Erről felismerhető, de nem könnyű azonosítani, mert számos rokona van. Ezek ugyan eltérnek tőle, de kellő gyakorlat hiányában oda-vissza keverhetők egymással. Még nekem is fő a fejem, amikor elém kerül valamelyik Gymnopus faj vagy rokon nemzetségbe tartozó kicsi gomba. Az a legjobb, ha egyszerre kézbe vehetők mind, vagy legalább is a következők a gyapjaslábú mellett: rozsdásszárú G. dryophilus, pelyhestönkű G. confluens, vöröstönkű G. erythropus, borzastönkű G. hariolorum. A rozsdásszárú és a pelyhestönkű ehető, de csak a kalapjuk. A vöröstönkű kellemetlen szagú, vizenyős húsú, a gyapjaslábú túlságosan csípős, míg a borzastönkű rothadt káposzta szagú és gyomorrontást okozhat. Fontos ismerni a nemzetséget, mert képesek hihetetlen mennyiségben előjönni. Lehet bármekkora szárazság, ha végre megjön az eső, pár nap alatt életre kelnek és termőtesteket növesztenek. Talajlakó korhadékbontók.
Étkezési célra hazánkban a rozsdásszárút(kép) szokták gyűjteni, ha valamely ételbe "töltelék" gomba kell. Érdekes tulajdonsága, hogy a lemezein rovarok élnek. A kezdők gyakran mezei szegfűgombának Marasmius oreades nézik és összeszedik. Pedig a két faj teljesen eltérő élőhelyet kedvel. Erdőben a fülőkével találkozhatunk, mezőn a szegfűgombával.
Egyébként a Gymnopus nemzetség egyetlen fajának sincs gasztronómiai értéke. Direkt étkezési céllal egyiket sem gyűjtjük.