Arcokra írt sorsok

Először 2017. szeptember 7-én jártam végig a közfoglalkoztatási vásárt Békéscsabán. Azóta évről évre megtekintem, mert nagyon tanulságos rálátást nyújt számomra Békés megye helyzetére. Nemrégiben olvastam el Féja Géza Viharsarok című szociográfiáját, ami 1937-ben jelent meg, de a kiváló szakmunkában bemutatott problémák zöme gyakorlatilag megoldatlan maradt. Több részletet kimásoltam belőle, de ez különösen találó: "Röviden: a magasabban álló rétegnek árulókra van szüksége, hogy az alatta álló réteget minél tökéletesebben kihasználhassa." Láttam a kasztokat, amik csak látszólag alkotnak közösséget, mert a valamennyire jutott, a módosabb, aki mosott, vasalt ingben jár igazából kerüli a koldusbotra jutottat, akinek legalább a közmunka nyújt egy kis megélhetést. Néztem a módosakat, amint esznek az asztalnál és a közmunkást, aki műanyagtálkában vitte alamizsna ebédjét. Olyan arcokat láttam most is, hogy megrendülten fordultam el tőlük. A tehetetlenség gyötrelmes bűntudata csípett belém. Elvégre értelmiségi lennék, vagy valami olyasféle cserebogár, és képtelen vagyok elég hangosan szólni azokért, akik képtelenek megfogalmazni fájdalmukat, mert a szűkösség már elsorvasztotta szellemüket. Most nincs kedvem többet írni. Tudom, hogy hiába szaporítom a szót, semmi sem változik. Lásd a képválogatást.