Egy gyenge hidegfront érinti hazánkat, aminek hatására a dél-nyugati szél észak-keletire fordult át, és a hőmérséklet lement 32 Celsius fokra, ami már elviselhető, ha az ember nincs a napon, hanem egy fa árnyékában húzódik meg. A normálisabb nyári időben kilenc után tettem egy rövid városi sétát, a piactól elmentem a könyvtárig onnan a Békési úti zsilipig, majd onnan hazáig sétáltam. Ez egy szolid városi kör, cirka öt kilométeres táv. Útközben nézelődtem, a zöldet figyeltem és közben a mai előadásra gondoltam. 17:55-kor kinyitom a chat szobát, amit régóta használok. 18 órakor kezdem el az előadást, aminek a témája a helyben élő tinóruk. Húsz fajt mutatok be, és a fotókat mindet én készítettem Békés megyében, vagy Békéscsaba zöldterületein. Közben a városi tinóru fotók kapcsán kitaláltam a következő előadás témáját, a városi gombákat. Itt már sokkal könnyebb volt összeszednem a húsz fajt. Tíz korhadékbontót és tíz fákkal élő gombánkat fogom bemutatni június 27-én ugyanúgy délután hattól és a megosztott chat szobában. Az előadásaim ingyenesek, de ha valamelyiken részt vettél és tetszett, akkor támogathatod a munkámat a Donably-n keresztül.
Ehhez a könnyed kis bejegyzésemhez kapcsolódó írásom: Az élet jó dolgai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése