Elfeledett turistaúton

A 80-as években még létező turistaúton jártam Atival délután. Az országos kékkör miatt a kék jelzés már nem használható helyi utak jelzésére, így a mi kis régi kékünk a feledésbe merült. Békéscsabáról vezetett Pósteleken, Marói-erdőn, Szanazugon át a gyulai Városerdőbe. Ez egy majd 20 kilométeres túra, de mi csak a Marói-erdei részét érintettük, ott kóvályogtunk az ültetvénytagok között az őszi kikericset keresve. Sajnos egyet sem találtunk. Könnyen lehet, hogy már elvirágzott a nagy melegben. Ismerősöm városerdei nyaralójánál augusztus végén nyílott. Nem adom fel. Jövőre ismét keresem a háztájiban. Hegyvidéken nem nagy kunszt belefutni, de dél-keleten a síkságon már az. 

 Az ültetvények közti művelési utak egyikét idősebb fák, leginkább vadgesztenyék és gyertyánok kísérik. Valószínűleg a pósteleki kastélyhoz vezető út lehetett. Az idős gyertyán mögött fiatalabb, ültetett vörös és kocsányos tölgyes látható. Az utóbbi fafaj az igazi, az őshonos. Az ígéretes látvány ellenére pár jelentéktelen korhadékbontó kivételével semmi mást nem találtunk benne. Pedig reménykedtem, hogy az ültetvények alja tele lesz őzlábgombákkal. Úgy látszik, hogy kell nekik még néhány nap. Hétvégére csak előbújnak. Nedvesség tekintetében jobban állunk mint például az Őrség. A csütörtöki eső átáztatta az avart. Ideális idő van.

 A gévagomba is így gondolta és napokkal korábban növeszteni kezdte színpompás termőtestét. Ezt nem igazán kellett keresni, mert szinte ragyogott a félhomályos erdőszélen. Sajnos már idős volt, vagyis parafaállagú. Ilyenkor már nem lehet megenni, megárt, emészthetetlen. Addig jó, amíg sajtkeménységű és szinte fröcsög belőle a víz, amikor kettészeli a kés. Az egyetlen ehető taplóféle. A májgomba nem tapló, hanem kalaposgomba. Abból egyet sem láttunk. Ellenben óriás bokrosgombát igen, aminek korábbi neve az óriás likacsosgomba. 

 A csíkos kecskerágó élénk színű termése most is felhívta magára a figyelmünket. Ati kérdezett rá, hogy miféle növény. A fotogén csomagolású magok nem ehetők, mérgezők. Kétkörösközben a cserjék közül emberi fogyasztásra alkalmasak: a fekete bodza bogyói, de csak megfőzve(!); egybibés galagonya apró almái, a kökény dércsípte szilvái, a vadrózsák csipkebogyója és az ezeknél szórványosabb húsos som termése. A természet kínálta csemegék feldolgozása időigényes, de ezekből keveset elég fogyasztani, mert inkább gyógyszerek. Egyes ültetvényeinkben mogyoróval is lehet találkozni. Ennek magja nagyszerű csemege. Az ősz a gyűjtögetés időszaka. Picit sem lep meg, amikor látom, hogy nemcsak gombát gyűjtenek. Azonban senki se megy az erdőbe kellő ismeretek nélkül. Csak úgy nem szedünk össze semmit sem, ha nem ismerjük.

 Ez különösen igaz a gombákra, amit sokan a boltban kapható csiperkén felbuzdulva kezdenek gyűjteni. A gyilkos galócát feltétlenül ismerned kell, mielőtt bármilyen kalapost kosárba tennél! Sajnos tényleg képes végezni velünk, ha megettük. A mai fotómon egyik rokona, a tüskés galóca látható. Ez ugyan alapos főzéssel fogyaszthatóvá tehető, de nincs jó íze. Nem is tudok olyan gombászról, aki enné. Jobb a helyén hagyni. Engem sem csábított el. Ahogy az okkerszínű tinóruból sem vettem fel egyet sem. Pedig ebből is volt több darab, idős és fiatal vegyesen. Ennél bosszantóbb kevesebb van, amikor ott a húsos, guszta gomba, de tudod jól, hogy hiába főznéd meg, nem ízlene. Akkor meg minek. Sóhaj. Olyan csalódott voltam, hogy az okkerszínűről nem lőttem képet. A többi képhez nem írok semmit. Csak gyönyörködj bennük.