Őszirózsás pusztában

Minden rosszban van valami jó, mivel nem dolgozok a gyulai piacon, így a vasárnapom szabad, el tudtam menni anyagot gyűjteni. Rendre a hét utolsó napján vannak megtartva a kígyósi puszta életét bemutató túrák, amikkel jó ideje szemezek, és már nagyon el akartam jutni valamelyikre. Egyébként a puszta szabadon látogatható, azonban a fokozottan védett részekre a költési időben tilos bemenni az itt fészkelő ritka madarak miatt, illetve illik betartani a védett részekre vonatkozó kulturált viselkedést. Itt nem javasolt gombát gyűjteni, pláne nem kosárszámra, mert a parkőr jogosan csípi nyakon a tilosban járót. Mindent a szemnek, semmit a kéznek, akár egy múzeumban, csak itt minden él, ha éppen mozdulatlannak is látszik a puszta.
Olyan kis semmilyennek tűnik a lapos táj, de ha végignézed a képeimet, akkor hamar rájössz, hogy közel sem unalmas. Ami elsőként megragadta a figyelmemet, hogy gyönyörű rálátás van az Erdélyi-szigethegységre a Zarándi, Béli, Bihar jól látható tiszta levegő esetén. Egyértelmű a közeli kapcsolat a Körös-Maros vidék és a Szigethegység között. Az onnan érkező folyók alakították ki a szülőföldem arculatát, amire csak ráhúzta rossz jelmezként a mezőgazdasági nagyüzemet az ember. Szerencsére a szik feltöréséről korán lemondtak, így az ilyen területek megmaradhattak az őshonos élővilágnak.

A fenti képen jobban látható az eltérő színek jelezte mozaikos felépítése a szikes résznek. Nagyon finoman tagolt, és minden foltnak a talaj só és nedvesség tartalmát hűen követő növényzete van. A nagyon sós részeken csak a bárányparéj és a kamilla él meg. A kamilla ilyenkor már nem látható, rég elvirágzott. A sóvirág lila virágairól könnyedén felismerhető, és inkább ismertebb mint a bárányparéj. Ahol sok van belőle, ott virágzásakor lila a puszta. A hónap végére zömmel szintén elnyílt, de itt-ott akadt még virágzó tő. Ellenben a túra főszereplője, ahol kaszálva volt a terület, javában nyitogatta lila fészkes virágait.

 Ezen a fotómon a lenti sávban látható a réti őszirózsa Aster sedifolius tömege, ami a nyitóképen közeli fotón is megcsodálható. Valamelyik rokonát kertészeti díszként forgalmazzák, így városban is találkozhatsz vele. Ez nem az az őszirózsa, ami nagyanyáink kedvelt virága volt, bár mindketten fészkes virágzatúak. Az Aster fajok évelők. Sajnos a védett aranyfürtről Aster linosyris nem sikerült a Canonnal jó fotót lőni, mert az erős szélben ide-oda mozogtak a virágok. Pedig látványosak a sárga és lila őszirózsák ott, ahol együtt nőnek. Viszont a réti őszirózsás élőhelyi képen szintén jól megfigyelhető a puszta mozaikos felépítése. Az előtér szárazabb térszíne mögött mélyebb, vizes folt, és a háttérben fás liget. A facsoportok némelyikében sasok fészkelnek. Ezért a fokozottan védett részek látogatása, a madarak zavarása a költési időben szigorúan tilos. Sajnos sast most sem sikerült megfigyelnem, de más különlegesség a szemem elé került, amiről szintén régóta álmodoztam.

A vetővirág közel sem annyira látványos mint az őszi kikerics, pedig ugyanúgy ősszel virágzik és tavasszal növeszti leveleit. Nagyon kicsi, 3-5 centis virága van. Úgy kell keresni a löszgyepben. Viszont vannak puszta foltok a megyében, ahol több tízezres tőszámmal él, és esős őszön feltűnő az apró virágok sárga tömege. A csütörtöki eső csalta elő az apróságot. Szárazságban nem virágzik, rejtve marad. Védett növény! De eleve semmi értelme a háborgatásának, hiszen picurka. Van kertészeti rokon faja, ami sokkal díszesebb és könnyedén beszerezhető. A vetővirágnak jobban örültem mint az őszirózsáknak. Évek óta vágytam rá. Bár az erős déli napfényben nehéz fotózni, csak azért is lőttem róla képet.

Ezen a képen leírás nélkül nem igazán mondanád meg, hogy mi különös van. A szabadkígyósi pusztába erdőt ültetett a gróf, hogy legyen búvóhelye a vadaknak. Ez az erdő országos viszonylatban picike, de felénk nagynak számít. A képen mégsem az erdő dominál, hanem egy nagy üres rész. Pedig itt is voltak fák, csak nem maradtak meg, mert a földben a Maros vize mozog az egykori medrét követve! A jelenben a déli határnál éppen csak érinti az országot a Maros, de valamikor, pár tízezer éve a legfontosabb tájformáló folyónk volt. Nem véletlenül Körös-Maros köze a tájegységünk neve. A Maros hordalékkúpja volt nem is rég a vízbázisunk, csak az ősi víz magas arzéntartalma miatt pár éve Arad környékéről jön hozzánk az ivóvíz, ha jól tudom. Annyira közel van a lassan mozgó víz a felszínhez, hogy esős telek után időszakos források törnek fel a pusztában. Ezt se gondoltad volna, hogy nemcsak hegyvidéken lehet forrás, hanem az Alföldön is.

A túrán örvendetesen sokan voltunk, több mint húszan. A visszafele úton próbáltam csapat képet lőni a tanösvényen, ami körbevezet az erdőn a pusztát érintve. Ez egy könnyű túra, csak esős-saras időszakokban nehezebben járható be, mert lábbeli marasztaló a felázott talaj. De most a nyarat idéző időben szinte repültek az órák, tényleg kilenctől egyig tartott a túra, ahogy meg volt hirdetve. Lőttem képeket a mobil 5 megapixeles mini kamerájával is, és ironikus módon egy véletlen képpel, már raktam el a mobilt, amikor megnyomtam a kék kamera jelet, sikerült megörökítenem az aranyfürtöt. A bejegyzés végére vegyesen rakom fel a többi képet, amit a túrán lőttem. Szerintem ne hagyd ki a következő puszta programot, ami október 13-án lesz.
Megjegyzés: Az a színes kukac a halálfejes szender hernyója! Amit szintén régóta vágytam látni. Az utolsó két kép készült mobillal.