Sokasodnak a klímaváltozás jelei

Négy éve járok át a Béli-hegységbe gombászni, de csak mostanra fogadtam el, hogy jelentős változás zajlik, ami rövid időn belül felforgatja életünket. Azt kívánom, hogy bárcsak az életközépi válság beszélne belőlem! Hiszen negyvenéves lettem, innentől lejtmenet, amibe azért még bőven belefér sok-sok produktív év. Kár, hogy apró-cseprő emberi terveimbe alaposan bele fog avatkozni mindenféle válság. Az idei nyár után senki se fogja tagadni a klímaváltozást. Aki igen, menthetetlen bolond vagy sötét gazember. Tulajdonképpen mind a vesztünkbe rohanunk. Ha az emberiségnek kollektíven lett volna elég esze, már 1970-ben cselekvési tervet dolgozunk ki, hogy mentsük magunkat és az utódainkat. A generációmnak szó szerint a tűzoltás lesz a feladata.
A kedvenc erdőimet járva a száradás jelei vettek körül. Például az avartakaró vastagodása, mert az avarbontó gombák kellően tartós, nedves időjárás hiányában képtelenek elvégezni a munkájukat. Még csak most jön a nyár, és augusztus végére porzani fog az erdő, amiben ma gombásztam. A főútról majd valaki száguldó autóból kipöcköl egy csikket és lángra lobban az avar, a fák. Felejthetetlen látvány lesz az üszkös rom, ami gyertyános-tölgyes volt, gombák otthona.
Reménytelen feladat a miénk. Túl sokan lettünk és túl sok irányba húzunk. De legalább nem leszünk egyedül a végben. A pusztulás összehoz minket.