Ugrás a fő tartalomra

Történelmi uszadék

Uszadék jelentése: valami, amit visz a víz. A képen nincs se folyó, se vízi hulladék, csak a szántók. Azonban a történelmi uszadék sorozatomban a folyó az idő, és az uszadék az ősök nyomai a szülőföldemen.
Ma Atival a szüleimnél ebédeltünk Fényesen. Ebéd után kigurultunk Békéscsaba határába. Februárban még a fagy idején gondoltam rá, hogy meg kéne nézni a Kápolna-halmot. Akkor elmaradt a túra, de most ismét felötlött bennem. A fagy után az aszály dermesztette meg a földet.
Esős időszakban legendásan rossz a határban közlekedni, mert magas agyagtartalmú kötött talajaink rettenetes sárrá változnak. Ennek emlékei a traktorkerék vájta mély barázdák a földúton, amiket Ati igyekezett kikerülni. A felkavart por követte az autót. Az erős napsütés gyorsan melegíteni kezdte az utasteret, de az ablakot letekerni rossz ötlet volt, mert a por egyből fojtogatni kezdett. Szerencsére nem kellett messzire mennünk. A Kápolna-halom kb. három kilométerre van a családi háztól. 
 A dűlőutak találkozásában, csenevész fehér akácfák között megpillantottam a vihar tépázta pihenőhelyet, amit a gyulai Mersz Közhasznú Alapítvány helyezett ki pár éve, amikor létrehozta a halom körtúrát. Ezek az ember alkotta kisebb-nagyobb mesterséges dombokat hiba kunhalomnak nevezni, mert többségük már a kunok ideje előtt megvolt, némelyik több ezer éves. Amikor még vízi világ volt itt, a magasabb területeken, a hátakon telepedtek meg a népek. Többféle célból hoztak létre halmokat, eleinte lakni, majd temetkezni, végül őrködni; aztán egyszerű tereptárgyakká lettek. Sajnos értéküket későn ismerték fel, és sokat a mezőgazdasági műveléssel tönkretettek. Kár értük. Jó túracélpontok. Bár a nyári verőfényes kora délután nem a legjobb időpont túrázni, így nem csodálkoztam, hogy rajtunk kívül senki sem járt a határban. Ketten "gyönyörködtünk" a mezőgazdasági nagyüzemben és én erős hangon élcelődtem: "akác, kukorica, napraforgó, csodás ősi növényeink. Árpád apánk hozta a mesés keletről... Ez lenne "a természet és vizek otthona"? Ki a fene találta ki ezt a hülye szlogent? Anyám borogass! Micsoda helyre pottyantott a gólya!" Közben fotóztam és meg sem próbáltam elképzelni a táj eredeti képét. Ami elmúlt, elmúlt. A jelennel szembesültem a múlt porában futkosva.
A Kápolna-halom a beszántott, elpusztított halmok közé tartozik. Azonban jelenléte sejthető a szelíd ívből, amit lefotóztam a tarlóra kitekintve. Ebbe az irányba nézve egy kissé mélyebben fekvő térszínre látsz rá, ahol 200-300 évvel korábban megült a víz. Ez volt a második és harmadik katonai térképen Pej rétnek nevezett terület. A halmot egyik sem jelöli, csak a közelében lévő Fövenyes-halom van feltüntetve már az első katonai térképen is. Pedig a Monarchia térképészei pontosak voltak, így feltételezhetjük, hogy a Kápolna-halom nem a 20. században semmisült meg. Eleve egy magasabb térszínen van, egy ősi folyóháton, ami a régi vízjárta időkben értékes területnek számított, hiszen művelni lehetett. Mostanra csak a kissé egyenetlen felszín emlékeztet minket a víz tájformáló munkájára. Például a földúton haladva érezhetően átmentünk egy egykori vízfolyáson. Mondtam is Atinak, hogy "nézd, látod, ezt itt egy régi meder, ami fölött ott lebeg a folyó lelke és döbbenten kérdi, hogy hová lettem?"
A tájformálás jogát elvettük a víztől, és mi magunk alakítjuk a Körösök völgyét. Nem éppen az előnyére, hogy finoman fogalmazzak. Természet és vizek otthona...

Tessék, ennyi víz maradt! A képen a Kígyósi-főcsatorna látható, ami egyszerre szolgál belvíz elvezetésére és öntözésre. Az ember ásta ki. A képen olyan hangulatosnak tűnik, de nyári verőfényben minden baromira látványosnak mutatja magát. Nem az. Állott víz szagát a kép nem adja vissza. Ez döglött víz. Bár jobb időszakokban van benne hal, ami egészen meglepő. Nem éppen egy Körös. Jó észben tartani, hogy Békéscsaba környékén régóta nincs élővíz, ami természetes rendje szerint tenné a dolgát. Itt minden agyon van szabályozva, hogy a víz ne veszélyeztesse a szántókat. Az élet a legnagyobb rendező, mert a víz így is úgy is sorskérdés maradt a szülőföldemen. Most a hiánya a fájó, és egyre fájóbb lesz, ahogy rákapcsol a klímaváltozás. Sebaj! Erőltessük csak a nagy táblás monokultúrákat! Szívderítő(?) látvány a furulyázó kukoricalevél, a kókadó napraforgó virág és a mély repedések a kötött talajon, valamint a por, a fojtogató por különösen jól esik a tájban bóklászónak. Szörnyű túlkapás volt ennyire szétbarmolni a Körösök völgyét. Őszintén, volt bármi értelme a sok megtermelt kajával felnyomni az egyedszámunkat? Soha ennyi mohó 60-100 kilós lemming nem futkosott még a Földön, akiknek járulékos energiaigénye extrém nagy. Kész is a katasztrófa.
Persze napközben, a tűző napsütésben ilyesmiken nem lamentáltam, csak az agyam hátsó zugában motoszkált a gondolat. Kissé nyomasztónak találtam az egy-egy növénnyel bevetett hatalmas táblákat. A természet nem ismeri a monokultúrát. Még egy parlagot is több rövid életű kétszikű gyomnövény száll meg. Elképesztő környezeti terheléssel jár együtt a monokultúrás növénytermesztés. Van egy olyan erős sejtésem, hogy a jelenlegi technológiával elértük a csúcsot is innen lejtmenet következik. Micsoda szerencse, hogy csökken az egyedszámunk! Ötven éven belül nem lesz elég kaja etetni a milliós magyar populációt. Érdekes, hogy a szocializmus hiánygazdaságban mennyien vágytak a nyugati holmikra, a változatosságra és micsoda élmény volt számukra, amikor külföldön vásárolgathattak. Ellenben soha senkit sem zavart, hogy növénytermesztésünk mennyire monoton és tájzsaroló, valamint a gabonatermesztés hogyan zsigereli ki Békés megyét. Amikor meglódulhatott volna az egyéni kezdeményezés, sok egyéni gazdálkodó alapított tanyákat a két világháború között, akkor a felvirágzás rövid ideig tartott, mert jött az erőszakos téeszesítés és ott eldőlt a megye sorsa. Én picit sem vagyok meglepve, hogy lejtmenetben van a Viharsarok. Itt semmi nyoma a 21. századnak!
Mi itt dél-keleten nem találtuk meg az ösvényt a jövő felé. Végleg beleragadtunk rossz beidegződéseink ingoványába. Én is csak a múlt porában szaladgálok a jelenben, és nem találom a kiutat a pusztából. Nincs folyó, amit követhetnék a forrásához vagy a torkolatához. Ha az idő folyamára gondolok, olyan itt mint ha csak egy holtága lenne. Megfeledkezett rólunk az idő is. Előző generációk házai lassan eggyé válnak a földdel, amiből lettek. A fiatalok elmennek, és jól teszik. Nincs helyük a stagnáló, rozsdásodó rendszerben. A hazaszeretet keserű kenyér és nem laksz jól vele. Csak a futóbolondok rágják a port a határban és keresik a tanulságot. Elmúlik. Eltűnt a vízi világ, az ember is el fog tűnni. A természetellenes lény, aki istennek hitte magát. A hiba a természet rendszerében. Nem marad semmi utánunk. Esetleg (szemét)halmok, amiket senki se fog szemlélni, mert a futóbogarak nem foglalkoznak régészettel. Por előttem, por utánam. Vége.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…