A keményfás ligeterdő nyomában

A tölgy-kőris-szil ligeterdő Békés megye legszebb erdei növénytársulása, de bánatomra ma már csak leromlott formájában tanulmányozhatom. Pedig szülőföldemen ez az ERDŐ, vagyis ez lenne, ha nem lenne elképesztő módon feldúlva. Kész csoda, hogy maradtak benne üde erdei fajok. Sajnos a 17. századra szinte teljesen elveszítettük erdőinket, és a megmaradtak a 19. századtól az ember uralma alá kerültek. Itt nincs természetes erdő. Tehát hazug a szlogen, hogy a természet otthona a megye, mert nem az. Itt minden az ember céljainak van alárendelve. Kész csoda, hogy lett nemzeti parkunk, ami egészen lehetetlennek tűnt még a 80-as években. Nagy bánatom, hogy nincs védett ligeterdő része. Sajnos esélytelen száz hektárnyi ültetvényt kivonni a művelésből és hagyni, hogy a növények életük rendje szerint belakják. Az embernek csak három dolga lenne itt, a vadakat és inváziós növényeket távol tartani és a vízpótlást megoldani. 100 hektár az egy csak 1 négyzetkilométer, ami semmiség a megye területéhez mérten. Azonban micsoda értékké változna egy emberöltő alatt! Az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még egy picurka esély mutatkozik az unokáknak megőrizni a ligeterdőt.

Délután Gyula környékén bóklásztam Atival. Előbb a Kisökörjárásba néztünk be, aztán a Városerdőbe. Az előbbi viszonylag fiatal parkerdő, míg az utóbbi egykori ligeterdő maradványának tekinthető. Erre utalnak a fafajok, vénic szil, kocsányos tölgy, magas és magyar kőris stb. Az erdei iskola közelében egykori érmeder van, ami a régi vízi világ emléke. Itt igazán jól éreztem magamat és egy percre megszűnt az idő, ahogy néztem a fákat. Aztán lelkesülten felsoroltam a növénytársulás fás szárú növényeit élükön a kocsányos tölggyel. Egyszerűen kikapcsol és feltölt a fák szemlélése. Még szép, hogy rajongok értük. Pont egy hónapja írtam a ligeterdő sanyarú sorsáról. Mostanában sok bejegyzést gyártok, mert érzem, hogy fogy az időnk. Nincstelen gombászként csak a szemléletformáláshoz járulhatok hozzá, aminek a blog az egyik tere. Ráadásnak van egy törvényszerűség, hogy egy információt huszonhétszer kell látni ahhoz, hogy konkrét cselekvésre rábírja az embert. Tehát nem elég párszor írni az erdők sorsáról Békés megyében! Ez egy kulcsfontosságú téma, ami nyitja a jövőnknek. Ami nem túl fényes a jelent szemlélve.

 A csoportos csiperkére Agaricus bohusii a Kisökörjárás szélén találtunk rá. Címre mentünk, gombásztársunk fedezte fel, hogy itt is él. Az élőhelye nem túl szép, vörös tölggyel szennyezett, de mivel fás és nem teljesen záródott, így a gomba megtelepedett benne. A csoportos csiperke mindegyik ligeterdő jellegű ültetvényünkben jelen van. Találkozhatunk vele a gerlai, a szanazugi, a pósteleki, a mályvádi, a Gyula környéki fás élőhelyeken. Igazi erdei faj, nem mezei csiperke, kimondottan a fák között szeret élni. Nagyon jellegzetes a névadó tulajdonsága, a termőtestek csoportos megjelenése. Elég nagy gomba, ha tömegesen jelenik meg, elképesztő látvány. Ugyan ehető, de emblematikus és védett gombánkat nem illik megenni. Ez egy kincs, ami folyton emlékeztet minket, hogy a megyében igen is helye van az erdőnek. Kár, hogy csak a faanyagot látjuk a fákban és közösségükben nem fedezzük fel az életet őrző helyet. Az erdő szent, és a rajta esett gyalázat ránk hullik vissza.