Ugrás a fő tartalomra

Élménygombászat

A vasárnapi túrát mint terepgyakorlatot hirdettem meg a Viharsarki gombászok facebook csoportban. Tehát nem a hagyományos, együtt rohanunk a gombák után gombászat volt, hanem sok magyarázattal kísért természetjárás. Az csak a bónusz volt, hogy a száraz, meleg időjárás ellenére találtunk csemegegombákat. Egyáltalán az csoda volt, hogy teremtek a kedvenceink.
Úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban a legcsapadékosabb hónap a május volt, és gyakori szófordulat volt, hogy májusi eső gombát növeszt. Évek óta száraz idő ront ránk az ötödik és hatodik hónapban, majd júliustól bolondul meg az időjárás és érkeznek meg a kiadós csapadékot hozó ciklonok. 2010 kivételes év volt, akkor bőven hullott eső, de csak júliusig. Talán a klímaváltozás okozza a szokatlan időjárást. Egy biztos, meglepő a száraz tavasz és még meglepőbb a száraz Medárd.
A kevés eső és nagy meleg nem kecsegtetett sok jóval, ha kedvelném a strandolást, inkább vízpartra mentem volna, azonban gombamániásként csak az erdőt választhattam.
Reggel ötre mindenkit magamhoz rendeltem és Békéscsabáról két autóval indultunk el. Most Gyuláról senki sem jelentkezett, így Doboz felé hagytuk el a megyeszékhelyt és Sarkadon keresztül haladtunk Méhkerék felé. Az égen az esti felhőzet maradéka a Nap előtt oszladozott, így Tyndall-sugarakban gyönyörködhettem. Ezt én szerencsés jelnek tartom, így bizakodva tekintettem a közeljövőbe. A határátkelés simán megtörtént (hála az EU-nak) és mentünk tovább Nagyszalonta felé. Elhaladtunk a bölénykarámok mellett, most is megcsodáltuk a hatalmas állatokat, amik békésen legelésztek. Néhány idei borjú is volt a felnőttek közt. Nagyszalontán a benzinkútnál megálltunk, hogy megvegyük az autópálya matricát. Itt csatlakoztak hozzánk az erdélyi gombásztársaink. Kiegészült, tíz fős csapatunk pár perces pihenő után továbbindult Várasfenes felé, keresztül a Belényesi-medencén. Tenkénél az egyenes út helyet inkább a Fekete-Körös völgyét választottuk, amiben egyszer meg kéne állnom, mert több helyen szép fotótémát kínál. Egy kis falun áthajtva az útszélén két asszony sétált gombákkal teli vödrökkel. Újabb jó jel kacsintott rám. Hitetlenkedve gondoltam a gombák szívósságára, mert az időjárás egyáltalán nem kedvezett nekik. Biharpoklosnál kanyarodtunk vissza a főútra, amin a haladás az útépítés miatt kissé rázós és számos lámpa kényszerít várakozásra. Azonban várakozás közben lehet gyönyörködni a Béli-hegység tömbjében, ami a határról nézve még a párába vesző kicsiny bucka, de Biharpoklos után már zöldes-kék tömbje ezer méterre nyúlik fel és oldalán erdők, legelők, aljánál települések házai és templomai jól látszódnak. Megunhatatlan látvány. Elégedetten szemléltem a gyorsan kedvencemmé lett tömzsi hegységet. Csak hatvan kilométer hosszú, de bőven kínál jó gombászterepeket. Az ég közben teljesen kiderült, zavartalan napsütésben, egyre nagyobb melegben értük el Belényest, ahol letértünk Várasfenes felé. Elhaladtunk a kőgomba mellett, ami ékesen mutatja, hogy gombatermő vidékre értünk. Innen már csak negyedóra volt az út és megérkeztünk az első célunkhoz.
Leparkoltunk a patak partján egy magántelek kapuja mellé az égerfák árnyékába. Mindenki kivette a túrafelszerelést a csomagtartókból és elindultunk gyalog a kiszemelt erdőhöz. Ez előtt van egy birkalegelős rész, és itt él a tintahalgomba. Mondtam a csapatnak, hogy szimatoljanak, ha megérzik a dögszagot, akkor ott lesz valahol az egzotikus gomba. Az útmutatás alapján egyikünk rálelt. Egyből lelkesen fotózni kezdték. Elmondtam nekik, hogy Ausztráliából érkezett hajón és nyugatról terjed kelet felé, az erdei szömörcsögünk rokona. A szagos szépség újabb jó jel volt, és komoly reményekkel tereltem a gombászaimat az erdő felé. Közben valami illatosat is mutattam nekik, a vad kakukkfüvet, ami ugyanolyan jó fűszer- és gyógynövény mint termesztett rokona. Aki akart, szedett is belőle. Az erdő szélén itt-ott erdei szamóca kínálgatta apró, de édes gyümölcseit. Itt már kezdtem olvadozni, mert minden a kigondolt terv szerint haladt, de még hátra volt a "nagy szám", a vargánya és a többi erdei gomba.
Belépve a fiatal tölgyek és gyertyánok közé a csapat élére álltam és teljes lendülettel elindultam a tuti hely felé, ahol múltkor sokszor körbejártam, fotóztam és gombásztam. Nem kellett sokat mennünk, hogy megtaláljuk a második gombánkat a piruló galócát, majd pár méter után a harmadikat a szürke galócát. Döbbenten néztem a puha, vizenyős húsú galócákat, hogy hát, izé forró nyarunk van, mit keresnek kint? Na, de ha kint vannak, akkor... Mindenkinek mondtam, hogy nézzenek a lábuk elé, mert ahol galóca van ott lennie kell VARGÁNYÁNAK is. Pár perc és a csapat már az első nyári vargányát fotózta. Kissé félrevonultam örülni a szerencsénknek, hálálkodni a természetnek és könnyekig meghatódni, amiért végre összejött egy tíz pontos gombatúra, a tökéletes, amikor minden stimmel. Innen már garantált volt a "lebegés".
Délig mászkáltunk az első erdőben, majd visszatértünk az autókhoz, és elmentünk a sportpályához ebédelni és pihenni. Itt előkerült egy kempingasztal, amire kipakoltuk a "tudományos gombákat": piruló galóca, szürke galóca, sárga, fakó, szürke rókagomba, nyári vargánya, széleslemezű fülőke, ligeti csigagomba(?) nemezestinóru, fakógomba és galambgombák. Elmagyaráztam a tudnivalókat róluk, örültünk nekik, majd fél óra múlva továbbmentünk a Béli-hegység közepébe. Amikor megérkeztünk a betonút végéhez, egy román autó is megállt és négy helyi gombász szállt ki belőle nagy szatyrokkal és ládákkal. Újabb jel. Mi is elindultunk, de helyismeret és kimerültség miatt nem jutottunk el a tuti helyre. Persze mászkálás közben bőven láttunk galambgombákat, piruló és szürke galócákat, sőt egy mohafoltban három farkastinóru csalta meg a kezdő gombászaim szemét, akik vargányának remélték ezeket. Azért találtunk itt is pár szem vargányát és rókagombát. Pluszba ráleltem a rézrozsdaszínű csészegomba által megfestett zöldeskék fadarabra is. Fotóztunk, megcsodáltuk a remek kilátást, a szép bükkfákat és némi tanakodás után még egy erdő meglátogatása mellett döntöttünk. Hazafelé megálltunk a Biharpoklos utáni erdőben, amit kettészel a főút. Most is kint voltak a gombaárusok. Mi csak pár szem rókagombát, sok fehértejű keserűgombát és néhány galambgombát találtunk. Egyikünknek úgy megtetszettek az árusok vargányái, hogy vett tőlük egy kupaccal öt lejért. Itt még egyszer átnéztem a gyűjtött gombákat, és mindenkiét lefotóztam. Öt órakor befejezettnek tekintettem a gombatúrát és elindultunk haza. 


A második terepgyakorlat július második felében, Biharfüreden lesz. Ezer méter felett gombászni bükk elegyes lucosokban különleges élmény. Kihagyhatatlan. 


Ui.: A fotón egy pici vargánya és a csapat egy része látható. Megálltak pihenni, mielőtt visszatértünk volna az autókhoz. Az egyik fa tövében találtak pár szürke galócát, és mutatták nekem. Mire én: ahol galóca van, ott kell lennie vargányának is, mondtam el a szabályt, majd pihenő gombásztársaimtól alig egy méterre lehajoltam, hogy a két kicsi vargánya közül lefotózzam a nagyobbikat. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …