Ugrás a fő tartalomra

Ami jó, az jó örökre

Senki sem mutatott nekem példát, egyedül fedeztem fel az élőlényeket. A dédnagyanyám házának udvarán tipegő kicsiként belebotlottam békákba, futóbogarakba, csigákba, és hamar észrevettem, hogy az illatos lángvirágok előtt nappal pillangók, alkonyatkor szenderek röpködtek. Senkivel sem tudtam szót érteni, így teljes figyelmemmel a természet felé fordultam. A művészet a hiányból fakad. Hatalmas táj várt engemet, és feledni önmagamat beléptem a fák közé.
A nyár első forró lehelete előtt átrohantam Erdélybe elcsípni a nyári vargánya termőhullámának végét. Az első termőtestet nem szedtem le, csak lefotóztam. Meg kell adni a tiszteletet a gombának. Ott állni a tökéletes és célszerű forma előtt a lágy napsütésben, a madarak énekét hallgatva, az édes erdei levegőt lélegezve; minden bánatomat messzire űzte. Boldogan hagytam a helyén az "élő szobrot". Mentem tovább, hogy mindent leszaggassanak rólam az ágak. Belefeledkezni a megfigyelésbe a legjobb búfelejtő. Önfeledten mászkáltam le-fel a domboldalon. Órákig képes vagyok bolyongani.
Ennek ellenére sosem túráznék, mert nem vonz a nagy távok megtétele, az egyensúlyozás a köveken, a kilátás egy számomra életveszélyesnek tűnő szikláról. Ilyesmibe nem megyek bele. Csak a természetjárás hat rám ellenállhatatlan erővel, és szenvedek, ha túl sokáig be vagyok zárva a falak közé. Most is unottan nézem a szobám tárgyait, és a szűkös falait. Túl közel vannak, akárcsak az igazság az ember természetéről. Unom és gyűlölöm az ismert köröket a társadalomban. Odakint az erdőben vagy a mezőn van időm szemlélődni, nyugodtan várni, hogy szemem elé kerüljenek a természet alkotásai. Persze tisztában vagyok a természeti törvényekkel és nincsenek illúzióim, hogy mi minden történhetne velem, ha beleszaladnék egy malacait féltő vaddisznó kocába, ne adja ég, egy medvébe, vagy rálépnék egy viperára. Hahaha, megdöglenék. De inkább a tájban az igazságos természet sújtson le rám mint a korcs emberi szabályok.
Kár, hogy a levegő illatát nem tudom fotóval megörökíteni, pedig az összetett, bonyolult illat ott van mindenhol, keretbe foglalja a túrát és jó szellemként kísér. És ott van a légben a gombák jellegzetes illata is.
2012 őszén az Őrségben vargányáztam először. Aztán 2013-ban háromszor Erdélyben, majd folytatva az erdélyi gombatúrákat, 2014-ben tizenötször rohantam át a határon, hogy megtaláljam a gombák királyát. Három év és még mindig friss az élmény, még mindig meglepődök, amikor a túra másnapján benézve a hűtőbe vargányákat látok. A vargánya az elérhetetlent jelképezte számomra, hiszen alföldi gombászként helyben esélyem sem volt rálelni. Örök élmény marad a vargányázás, egy különleges esemény, átlépés egyik valóságból a másikba, az élet teljességének megélése. Egy csoda.
Hegyvidéki terepen sokkal lassabban mozgok, így rendre egyedül maradok a fák között. A többiek elhúznak mellőlem. Picit sem zavar a magány, orrom alatt dünnyögve, fütyörészve, dal töredékeket dúdolva, vagy teljes csendben kerülgetem a fákat és keresem a gombákat. Amikor találok egyet, megállok, és letérdelek az apró totem előtt.
A végső próba még távol van, de az idő múlásával egyre közelebb kerül hozzám. Amikor megpillantom a hegyeket a távolban, megsajdul a szívem, mert nem tudhatom, hogy a próba napja jött el vagy még nem.

Az Erdélyi-szigethegység magasabb hegyei falként emelkednek a Belényesi-medence fölé. Egy fal, ami örök sóvárgást ébreszt bennem, és lenyűgözve nézem a hegyeket. Nézem a zöld ruhás kőóriásokat, amik mellett eltörpülök, és tisztán érzem, hogy minden hiábavaló volt. Kérdéseimre sosem kapok választ. Marad a szemlélődés mint egyetlen lehetséges megoldás az emberi lét paradoxonjának feloldására. 

Kedvenc gondolatom, ami gyakran eszembe jut: a természetvédelemből nem lehet megélni, ellenben mindannyian a természetből élünk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …