Hat évesen megtanultam olvasni, és szemezgetni kezdtem a családi mini könyvtár köteteiből. Van egy kék vászonkötéses könyv, papír borítója rég elveszett, Csillagászat a címe. Sokat lapozgattam. Apánk észrevette, hogy mit olvasok és állandó születésnapi, karácsonyi ajándékok lettek az ismeretterjesztő könyvek. Csodálatosan szórakoztató kaland volt felfedezni a földi élővilág sokszínűségét. Azonban érettebb fejjel visszatekintve a múltra, a sok olvasással töltött órára, kissé csalódott vagyok. Jó móka volt, de haszontalan. A tudásnak csak akkor van haszna, ha használják. Igaz, hogy a sok ismerettől széles lett a látóköröm, de nem vált teljesebbé az életem a megszerzett halszemoptikától. Még jobban láttam az arányokat, vagy éppen az aránytalanságokat és mindennek a színét és fonákját egyszerre. A hiábavalóság körülvett, és mit sem ért ellene a sok ismeret a természetről, ami csodálatos és iszonytató egyszerre, akár az emberi élet. Világos szabályok, semmi érzelem, lenyűgöző összefüggések. Minden rosszban van valami jó.
Tízévesen rácsodálkoztam a különös gombákra, és hamar megkedveltem a tünékeny és változatos termőtesteket növesztő élőlényeket. 1992-ben a vándortábor során, a Mecsekben gombásztam először, amikor minden gombát megnéztem és próbáltam kitalálni, hogy melyik nemzetségbe tartozhat. Emlékszem, hogy néhány fenyő alól előhoztam pár túlkoros tejelőgombát és gyötrődtem, mert nem voltam biztos benne, hogy rizikét találtam vagy nem. A tanárok sem tudták, nem ismerték a gombákat. Vakvágány volt az egész, de a vágy feltámadt bennem, gombász akartam lenni. Észrevettem egy hiányt, amit betölthettem a szenvedélyemmel. Akkor tizennégy éves voltam, most harminchat vagyok, és teljesült tavaly (az egyik) gyerekkori álmom, gombaszakellenőr lettem. Most is körülvesznek a könyvek, és a gombák. Szeretem a gombákat és a természetet, de hogy mi haszna van a tudásszomjamnak és az életszenvedélyemnek, még nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése