Természetbúvár a patakban

Egyik gombásztársam megörökítette, amint óvatosan végigcsúszkálok a patakon. Ösvényként használtuk, miután felmásztunk és leszánkáztunk egy meredek hegyoldalon. Nagyon rossz ötlet esők után felmenni a hegyre, mert minden csúszik, a laza talaj nehezen járható. Azonban mind a négyen megúsztuk a meredek kalandot. Egyébként patakban járni különleges élmény. Ha jobban belegondolok, szándékos döntés volt részemről, hogy a hegyről a patakvölgybe ereszkedjünk le. Meg akartam tapasztalni, ha már egyszer gumicsizma volt rajtam, hogy milyen érzés az áradó, éltető víz a lábfejeim mellett. Jó. Ezért egyszer mezítláb is beleállok a patakba.
Szeretném hinni, hogy a képen látható hármas egység létezik: erdő, víz, ember, és megbonthatatlan, sokáig létező.
A fotó nagyobb volt, levágtam belőle. Az eredetin kisebbnek látszódok, egy kicsi alak a nagy természetben. Elgondolkoztatók az arányok. Az ágyon ülve, a netbookkal a lábamon, a világom közepeként érzékelem magamat. Közben csak egyetlen pont vagyok egy hatalmas felületen, egyetlen tűlevél egy mamutfenyőn. Ki tartja számon a leveleket? Senki.
A természetben bóklászva tudomásul vettem, hogy naturalista vagyok. Nem tudok hinni a tudatom képzelgéseiben. Csak az létezik számomra, amit a testem megtapasztal, átél. Az álmok, fantáziák, mesék pusztán az egyed társadalmi fejlődését szolgálják. Azonban nem ezek éltetnek minket, hanem a természet. Természet nélkül senkik vagyunk, és meghalunk. Majd a szerves anyagainkon élet fakad, és minden megy tovább.