A galambgombafélék családjába két jól ismert nemzetség tartozik, a galambgombák és a tejelőgombák. Az előbbiekről két cikket publikáltam az előző blogban: ehető és ehetetlen galambicák. A tejelőgombák közül egyet-egyet mutattam be eddig, pl.: a fehértejűt, ami sütve különleges ennivaló. Hazánkban kb. ötven fajuk él. Többségük ehetetlen, de gyökérkapcsolt gombákként egyes élőhelyek jellegzetes, tömeges gombái. Ismertebb fajok az ehető rizikék: ízletes, lucfenyvesi, jegenyefenyves, vörösödőtejű. A tejelőgombák galambgombákkal közös jellemzője a morzsalékony, pattanva törő hús. Ez egy igen meglepő tulajdonság, ha az ember a bolti csiperkéhez, laskagombához van hozzászokva. Ami viszont egyedi és egyben névadó tulajdonságuk, a tejnedvük. A tejnedv színe, íze, esetleges színváltozása a levegőn fontos némely faj meghatározásakor. Száraz időben előfordulhat, hogy nem tejelnek, de ekkor is felismerhetőek morzsalékony húsukról és tönkre lefutó lemezeikről. A cikkben bemutatott három fajról korábban akartam írni, még a freeblog elhagyásakor, amikor csalódottságomban keserű és csípős tejelőgombákkal álmodtam. A gombamániám mellékhatásaként gyakran álmodok gombákkal.
A pelyhes keserűgomba Lactarius vellereus a sütve fogyasztható fehértejű hasonmása, azonban kis odafigyeléssel nem téveszthetjük össze őket. A pelyhes kalapbőre bársonyos-nemezes, míg a fehértejűé csupasz. Lemezei vastagok és ritkán állnak, míg a másiknak sűrűk és vékonyak. Ehetetlenül csípős főzve, sütve egyaránt. Ne szedjük fel a fehértejű helyett.
A begöngyöltszélű tejelőgomba Lactarius zonarius nagyon gyakori a közeli tölgytelepítésben. Szerencsére a gyümölcsös illata sosem vett rá, hogy elkészítsem ételnek, mert nagyon csípős. Tejnedve fehér színű, színét nem változtatja. Az ízletes és a lucfenyvesi rizike hasonmása, azonban a rizikék tejnedve narancsvörös, répaszínű, és a húsuk zöldesen foltosodik.
Megjegyzés: A gombák fotóinak eredeti helyét megnyithatod a nevükre kattintva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése