Visszatekintő a nyárra

A cikkhez negyvenkét képet választottam ki illusztrációnak, amik közül a nyitóképet kijelölni nehéz volt. Némi töprengés után a június 30-án gyűjtött ehető termőtestekről készített fotóval nyitottam meg a visszatekintőt 2020 nyarára.
Huh, kedves gombásztárs, nem egyszerű az életünk a klímaváltozás idején! A május 38 mm csapadékot adott, az április csak 12-t, aszály tombolt. A tavaszi szezon a pozitív kezdett ellenére, március 14-én megjelentek az első cseh kucsmagombák, szó szerint megsült. Mindenki várta az éltető égi áldást. Mázli, hogy a június régi önmagát idézte, mert éltünk meg olyan hatodik hónapot is az évek során, amin 37 Celsius fokon tetőző hőhullám szaladt át és nem esett az eső. Szerencsére idén 133 mm csapadékkal zárult. Ez pont elég volt, hogy feltöltse a talajt és alaposan felrázza a kedvenceinket. 

2020-ban az első igazán mindent bele gombász hónap a június volt. Tizennégyszer mentem a gombák után a városban és az indikátor helyeimen egyaránt. A triót városi gombászat után fotóztam le. A három nagy rend egy-egy képviselője látható rajta: tinóru, kalapos, galamb. A termőhullám a nagy eső első hulláma után a hónap közepétől indult be és átnyúlt a hetedik hónapba. Tetőzése a 26. héten volt. A terepet a gyökérkapcsolt gombák uralták, ami nyáron teljesen normális. Azért találkoztam korhadékbontókkal is, de az ő idejük az ősz. Minden karakterfajt megtaláltam. Nagyon sok szép gombafotót készítettem. Maximális elégedettséggel zártam a júniust és indultam neki a júliusnak.
A hetedik hónap második napján a kettes számú indikátor helyemen mértem fel a gombákat, amikor zivatarokra figyeltem fel a déli égbolton. A csapadékos időszak nem ért véget. Mozgalmas időjárása volt júliusnak. Zivatarokból helyben 74 mm jött össze, de az országban akadtak helyek, ahová özönvíz zúdult le, így például Zala megye egyik részén 170 mm lett a havi csapadékösszeg. Mivel a víz rendelkezésre állt, a gombák folytatták tovább a termőtest képzést. Bár terepen kevesebbszer voltam, kilencszer, de egyszer átjutottam a Szigethegységbe és jártam a Mátrában is. Tehát sikerült hegyvidéki fajokkal találkoznom és fakó rókagombát ennem. A július szintén jó gombász hónap volt, de a júniust nem tudta felülmúlni. Aki akkor ment a Szigethegységbe, kis túlzással kaszálta a nyári és bronzos vargányákat.
Sajnos augusztusban kevesebb zivatar pattant ki. Ugyan a víz rendelkezésre állt, de a betoppanó hőség és szél rendkívül gyorsan szárítani kezdte a talajt. A 46 mm csapadék kevésnek bizonyult ellensúlyozni a kánikulát. Dunántúl és Budapest környéke szerencsésebb volt, 80-100 mm untig elégnek bizonyult a termőhullám folytatásához. Kétkörösköz viszont egyre gombátlanabb lett. Még a hónap elején, hatodikán tudtam bemutató termőtesteket gyűjteni, amikre sajnos egy fő kivételével más nem volt kíváncsi. A vírushelyzet az élő gombabemutatókat ellehetetlenítette, idén ezzel már nem is foglalkozom. A nyolcadik hónapban csak ötször mentem terepre, ezek közül az egyik több napos kitérő volt a Dunántúlon. Pont egy hőhullám idején. Nem volt semmi kedvem a gombászathoz a hőségben. Ez már csak ilyen, nekem se jön össze mindig minden. 
Azonban a nehézségek ellenére maximálisan pozitív 2020 nyara. Kellemes meglepetés, kárpótlás a pocsék tavaszért. A sok jó élmény pörgésben tartja a gombászt, simán átrepítve őt a szárazabb ősz kezdeten. Valószínűleg Kétkörösköz sem lett teljesen gombátlan. A sűrűbb erdőrészeinken, amik jobban őrzik a nedvességet, a színes tinóruk bizonyára még mindig aktívak. Bár ezen vizesebb részeken a szúnyogok is jól érzik magukat, és már elég vérszívót etettem meg idén. Ezért inkább kihagyom a "dzsungel" járást. Bőven tele a blog csodás nyári gombafotókkal, amik közül párat ismét kirakok, hogy lásd, igazán megérte a nyarat gombászattal tölteni. A kevésbé gombás nyolcadikat tartalmasan töltöttem el, mert összeraktam a magazinom különszámát, amit ismét a figyelmedbe ajánlok.
A képválogatás júniustól halad a jelen felé. Július a szép molyhos tinórutól, míg az augusztus a selyemgombától kezdődik el. Ez egy gyönyörű nyár volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése