Gyors kör a városban

Hétkor kiszaladtam a piacra, mert látni akartam a gombász bácsi pultját. Biztos voltam benne, hogy átment az öreg a napokban a hegyekbe. Volt is nála kis ládányi rókagomba. Mondta, hogy ma szintén megy, mert akar hozni vargányát. Szerda az egyik piacos napunk, akkor nagyobb a forgalom, megéri több gombával készülni. Valószínűleg holnap reggel ismét kinézek a csabai piacra. A mai látogatás után nyakamba vettem a várost és eliramodtam az Árpád-sor felé át a Jókai úton, a Bartok Bélán és letértem a Dózsa György utcára majd a strandnál fordultam rá az indikátor útvonalamra. Igyekeztem a szemlével, mert ebéd időre haza akartam érni. Pár nappal korábban jártam itt és kerestem a változékony tinórut, de nem volt kint. Most viszont több helyen előtörtek termőtestei. A nyitóképen az egyik termőfoltja látható. De készítettem még egy képet, a válogatás első fotója, amin jól megfigyelhető a tönk vörös színű hálószem mintázata. A húsa sérülésre kékül. Alapos főzéssel ehetővé tehető, de nem vargánya ízű. Viszont nagy, kiadós, húsos gomba. Nincs, akinek ne keltené fel a figyelmét. A többi képen sorrendben: útszéli tinóru, galambgomba faj, kis őzlábgomba faj Lepiota sp. (ezek közt vannak halálosan mérgező apróságok), sziki csiperke és vadszeder látható. Ezt azért fotóztam le, mert a Jókai úton dísznek ültetett madárbirs közt nőtt. Kis erdei flóraelem a városban.
Az év első nagyobb gombafutamja indult el. Azt se tudom, hogy merre fussak. Mindenhol gomba nő. Ami jó.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése