A magyar társadalom végletekig, de lehet, hogy az egész emberiség, anyagias, és két másik érték, a lelki és a szellemi magasról le van tojva, és én szarban tapicskolok a társadalom legalján. Számot kell vetnem társadalmi pozíciómmal - egész lényem, ami oly büszke ember mivoltára és borzong a valóságtól -, és ráébredni, hogy nem tartozom azon közösséghez, aminek a rendezvényeire nem tudok eljutni. Lehet, hogy közös a nyelv, de a szavak mindenkinek mást jelentenek és valódi információ áramlás, valódi kötödés nincs köztem és többiek között. Mindig is a saját (nagy) fejem után mentem és megyek továbbra is. Tehát a társadalom legalsó részének a szélén tartózkodom, az alsó középosztály szegénységbe süllyedő alján és iszonyodva nézem az emberi minőségükből kivetkőzötteket lent és fent is. Akik legfelülre másztak az uborkafán felpüffedt arcukból lélektelen tekintettel merednek a mélybe, rettegve az elszámoltatástól, ami sose jön el. Két rettenetes osztály közé préselődve, fuldokolva a friss levegőért, iszonyodva és szánakozva futnék az erdőbe, amit éppen tarra vágnak, és nincs többé menedék. Roppant kínos K. Andreának lenni, és kínomat eszem ágában sem volt továbbörökíteni, gyermektelenül megyek az utamon. Illúziók, hamis ígéretek, rosszul megfogalmazott vágyak, elszabott szükségletek, hazugságok, és egy nyelv, ami börtönbe zár.
Egy ideig még kedvesen játszom a cuki természetbúvárt, de már keresem az újabb játszóteret, ahol önmagam lehetek. A szülőföldem nem az enyém, soha nem is volt az.
Megjegyzés: Fából vaskarika feladatnak tűnik a szellemi portékából eladható terméket alkotni. Nem tartom minden rossz forrásának a pénzt, ami egy csereeszköz. Akkor jó, ha az ember gyarapításra használja. Például eszközöket vesz belőle, amivel még több jót tud előállítani. Ez a gép is, amin írok, egy tavalyi megbízási szerződés díjából lett véve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése