Ugrás a fő tartalomra

Növénytársulások: alföldi gyertyános-tölgyes

"Síkvidéki társulás, de hegy- és dombvidékeinken a völgytalpakon is megjelenhetnek állományai. A mai alföldi gyertyános-kocsányos tölgyesek részben a Bükk I. kor erdeinek maradványai, részben a szukcesszió során a keményfás ligeterdőkből (Fraxino pannonicae-Ulmetum) jöttek létre. Állományai az Alföldön részben gyöngyvirágos-tölgyesekkel (Convallario-Quercetum), részben keményfás ligeterdőkkel (Fraxino pannonicae-Ulmetum) érintkeznek, ami a fajösszetételben is megmutatkozik. Állományai részben az ártérből kiemelkedő magaslatok öntéstalaján, de az elöntésmentes részeken találhatók meg, részben pedig a homokon kialakult kovárványos, barna erdőtalajon, illetve rozsdabarna erdőtalajon fordulnak elő. A hegy- és dombvidék völgytalpain általában löszön létrejött lejtőhordalék-erdőtalajon, agyagbemosódásos barna erdőtalajon tenyésznek kis kiterjedésű állományai. A többnyire mély termőrétegű, humuszban gazdag talajok a talajvíz által mindig befolyásoltak, üde vízgazdálkodásúak.
Zárt, kettős koronaszintű állományok, 90–100%-os borítással. A felső koronaszint magassága 25–30 m lehet, az alsó elérheti a 15–20 m-t. A fényszegény erdőbelső miatt a cserjeszint fejletlen, sokszor hiányzik. Gyepszintjének borítása változó, a nudum állapottól a 100%-os értékig mindenféle borítás előfordulhat.
Állományalkotó fafaja a felső koronaszintben a kocsányos tölgy (Quercus robur), az alsóban az árnytűrő gyertyán (Carpinus betulus). Jellemző elegyfája a madár-cseresznye (Cerasus avium), továbbá a konszociációt is alkotó magyarkőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) és a kislevelű hárs (Tilia cordata), a mezeijuhar (Acer campestre) és a kislevelű mezei szil (Ulmus minor). A Kisalföldön megjelenik a magas kőris (Fraxinus excelsior), a Beregi-síkon és a Dráva-síkon pedig a Bükk I. korból visszamaradt bükk (Fagus sylvatica) értékes vegetációtörténeti ritkaság. A hézagos, alacsony borítású cserjeszint gyakoribb faja a veresgyűrűsom (Cornus sanguinea), a cseregalagonya (Crataegus laevigata), a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), a tatár juhar (Acer tataricum) és a ligeterdőből átszökő kányabangita (Viburnum opulus). Fáciesképző lehet az atlanti-mediterrán borostyán (Hedera helix) is.
A gyertyános-kocsányos tölgyesek gyepszintjét elsősorban az üde lomberdei (Fagetalia) fajok építik fel. Nagy részaránnyal találjuk az árnyéktűrő, általános lomberdei (Querco-Fagea) fajokat is. Kora tavaszi aszpektusuk általában jól fejlett, fajgazdag. Jellemző a bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), a berki szellőrózsa (A. nemorosa), a medvehagyma (Allium ursinum), az odvas keltike (Corydalis cava), az ujjas keltike (C. solida), a pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis), a hagymás fogasír (Dentaria bulbifera), a tavaszilednek (Lathyrus vernus) és a galambvirág (Isopyrum thalictroides). A későbbi aszpektusok növényei közül ki kell emelni azokat a montán elemeket, amelyek a Bükk I. kor maradványainak tekinthetők, és a keményfás ligeterdőkből, illetve a gyöngyvirágos-tölgyesekből többnyire hiányoznak. Ilyen differenciális fajok a békabogyó (Actaea spicata), a kapotnyak (Asarum europaeum), az erdei kutyatej (Euphorbia amygdaloides), az árnyékvirág (Majanthemum bifolium), az enyveszsálya (Salvia glutinosa), a gombernyő (Sanicula europaea), a bükksás (Carex pilosa), a kis télizöld (Vinca minor), a hegyi veronika (Veronica montana) és a fiókástyúktaréj (Gagea spathacea) a Beregi-síkon. Üdébb, humuszosabb talajon a bükksás (Carex pilosa), a szagos müge (Galium odoratum) és az erdeiszálkaperje (Brachypodium sylvaticum) erdőtípusa jellemző, míg a nyirkosabb talajokon az erdei tisztesfű (Stachys sylvatica) típusa figyelhető meg több, a ligeterdőkre is jellemző faj felbukkanásával. Az utóbbiakat a podagrafű (Aegopodium podagraria), az erdei varázslófű (Circaea lutetiana), a selyemsás (Carex brizoides) és az erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere) képviseli."

Forrás

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…