Fungárium 2.

Az előző bejegyzésben bemutattam a gombagyűjteményem dobozát és írtam a preparátum készítés nehézségeiről. Ma befejeztem a fungáriumomat, vagyis a gombákat felragasztottam a gyűjtőlapokra, majd azokat a feliratozás után tasakba bújtattam és beraktam a tokos irattartóba. Harmincöt lapom volt, ennyi gomba van a dobozban. A preparátumokat kora délután fotóztam le, amikor még száradt a ragasztó.
Azt nem tudom, hogy mennyire lesznek tartósak. Legalább a vizsga végéig jó lenne, ha nem kezdenének el tönkremenni. Gondoltam rá, hogy laminálom a szebb preparátumokat, hiszen érdekesebbek mint egy fotó.
A tetszetős végeredményről mit sem sejtettem hónapokkal korábban, amikor megtudtam, hogy a vizsgához kelleni fognak preparátumok is. Morogtam magamban, hogy "a gomba könnyen romlik, még egy ilyen idegesítő feladatot, tuti nem sikerül". Persze közben a maximalizmus is toporzékolt bennem. Szerencsére a józan eszem is terepen volt, így pontosan tudtam, hogy mikor jön el a preparátumok ideje. Bizony, egyetlen egy sem volt októberig. Aztán elmentem az Őrségbe és bespájzoltam a kedvenceimből. Gyűrötten és nyűgösen a hosszú úttól kezdtem el feldolgozni a gombákat hatodikán. Amint hazaértünk, egyből vettem elő a vágódeszkát, nagy és kis kést, papírokat, és fél kilencig álltam a konyhapult mellett. Hihetetlen, hogy mennyit dohogtam a preparálás miatt, és mégis megcsináltam. Ráadásnak sikerült, kevés gombát vesztettem, és egy-két preparátum élethű lett. Bár jobban belegondolva, mégis csak totál szívás a preparátum készítés. A sikerhez kellett egy tágas és napsütötte veranda, az őrségi út és szerencse. Ezek nélkül nem lennék kész a feladattal. Végül a dobozba a következő fajok kerültek. (A lista mellé kiraktam pár képet is néhány szebb preparátumról: piruló galóca, nagy őzlábgomba, gyűrűs ráncosgomba.)


Agaricus urinascens nagyspórás csiperke
Agrocybe cylindracea
déli tőkegomba 

Amanita muscaria légyölő galóca 
Amanita pantherina párducgalóca 
Amanita phalloides gyilkos galóca
Amanita rubescens
piruló galóca 

Amanita vaginata szürke selyemgomba 
Amanita vittadinii őzlábgalóca
Armillaria mellea
gyűrűs tuskógomba
Boletus impolitus
okkerszínű tinóru 

Chroogomphus rutilus vöröses nyálkásgomba 
Clitocybe nebularis szürke tölcsérgomba
Coprinus comatus
gyapjas tintagomba 

Cortinarius caperatus gyűrűs ráncosgomba 
Craterellus cornucopioides sötét trombitagomba
Entoloma sinuatum nagy döggomba 
Gomphidius glutinosus barna nyálkásgomba
Hebeloma sp.
fakógomba faj
Helvella crispa
fodros papsapkagomba
Hydnum repandum
sárga gereben 

Hygrophorus russula vörösfoltos csigagomba
Inocybe sp.
susulyka faj 

Lactarius sp. tejelőgomba faj
Leccinum aurantiacum
tölgyfa-érdestinóru 

Lepista nuda lila pereszke 
Lepista personata lilatönkű pereszke
Macrolepiota procera nagy őzlábgomba 
Marasmius oreades mezei szegfűgomba
Mycena rosea
rózsás kígyógomba
Russula cyanoxantha
kékhátú galambgomba 

Sarcodon imbricatus cserepes gereben 
Scleroderma sp. áltrifla faj 
Stropharia aeruginosa zöld harmatgomba
Volvariella gloiocephala
ragadós bocskorosgomba
Xerocomus sp.
tinóru faj


Kiegészítés: Négy helyszínen, négy napon gyűjtöttem gombákat októberben: Vendvidék és Őrség ötödike, Doboz tizenkettedike, Békéscsaba tizenhetedike és tizennyolcadika. A gombák közül tizennégyet Békés megyében találtam. Azért itt is élnek és teremnek gombák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése