A gyermektelen nők korunk hősei


7,7 milliárdon túl jár az egyedszámunk. Aki érti a biológiát, pontosan tudja, hogy a földi élővilág képtelen ellátni minket. Más élőlények kárára terjeszkedtünk túl a lehetőségeinken, és esztelen hódításunkkal önön jövőnket is felemésztjük. A környezeti terheléssel, amit a természetbe szórt mesterséges anyagainkkal okozunk csak tetézzük a bajt. Egyelőre senki sem tudja, hogy mit fog okozni a mikroműanyag bekerülve a táplálékláncba. Pedig már benne van. A 70-es években a DDT kapcsán kiderült, hogy a csodaszereknek tartott vegyi anyagainknak micsoda kártétele van. Azért kellenek a vegyszerek, hogy megnövekedett egyedszámunkat lehetővé tevő mezőgazdaság "biztonságosan" termelni tudjon. Ezért sivatagot csinálunk az élő tájból. Irracionális logika alapján cselekszünk. Megsemmisítjük saját létfeltételeinket, miközben invazív fajként a maximumig növeljük az egyedszámunkat. Ez abszolút állati viselkedés, nyoma sincs benne a gondolkodó lényre jellemző önmérséklet. Annyira büszkék vagyunk az agyunkra és annak képességeire, hogy fajunk tudományos nevében is szerepel: Homo sapiens, vagyis bölcs ember. Aha. Látom, hogy mennyire vagyunk értelmesek...
Minden túlszaporodott élőlény előbb-utóbb szembenéz a populáció összeomlásával. Mivel állatként cselekszünk, egyértelmű, hogy állatok vagyunk, vagyis a természeti törvények alól nem mentesülünk. Tehát minket is utolér az összeomlás, és annak minden következménye.
A gyermektelen nők felismerték, hogy utódaiknak nincs jövője. Élet-halál harc várna rájuk. Az új egyensúlyi állapotig emberek százmilliói fognak elpusztulni. Természetesen a hatalmas egyedszám elegendő genetikai állományt jelent a túléléshez. A fajunk nem hal ki, csak nagy szenvedések árán visszakerül a start pontra.
Nekem sincs gyermekem. Felismertem az ember tragédiáját, hogy állatként próbál istenné válni, de célja lehetetlen. Most a technikában véljük meglelni a megoldást, hogy gépi tudatként magasabb szintre emelkedhetünk. Hülyeség. Lehetnék egyszerű állat is, hallgathatnék az ősi ösztönre, sokasodj, de minek tetézem a bajt? Én is egy kudarc vagyok, a gyermekem sem lenne több nálam. A tragédia köréből egyetlen mód van kiszállni, nem szülök. Negyvenen túl eleve kifutottam az időből, és jól van így. Ez az egy értelmes döntésem volt, vagyis sikerült egy lehetetlent megugranom, tényleg értelmes emberré váltam. 


Kiegészítés: Ezen bejegyzésnek nem célja elrettenteni senkit sem a gyermekvállalástól. Csak szeretném, ha tudnád, hogy mi vár rád és a családodra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése